2019. január 28., hétfő

Amikor pénz van, de mi nincs?

Szóval, nem tudom, hogy hívják azt a jelenséget, amikor valakinek van bőven pénze, de mégis sajnálja kiadni valami apróságra, ami azért fontos lenne. Mint pl. amikor valaki megveszi a jó drága autót, de már sajnálja a pénzt egy pár ezer forintos kihangosítóra, és inkább átkacsázik a másik sávba, mert telefont nyomkod. És ha nem sajnálná azt a kis pénzt kiadni, akkor nem veszélyeztetné magát, meg másokat sem.
Na, mindegy, mert ez az a téma, amitől falnak megyek, de most nem erről van szó.

Csak ez jutott eszembe a napokban, amikor láttam egy csajt a sípályán.

Először az tűnt fel, hogy az a síruha van rajta, ami nekem is nagyon tetszik, és én is ezt akartam megvenni. (mellesleg nem állt jól rajta, olyan kicsit tramplis az egész benyomás, valószínüleg azért, mert hiányzik a kabátból az a női karcsúsított szabás, amitől csini lesz, úgyhogy nem is bánom, hogy nem vettem meg. Vagyis én fel sem próbáltam, csak szemeztem vele)

Aztán végignéztem a csajon, full snowboard felszerelés, a Decathlonból, ruha, cipő, deszka stb. csak ami látszott, az meghaladta a 100 ezret, és még nem is számoltam az aláöltözéket.

Szóval, látszott a csajszin, hogy van pénz, bőven.

És ez a csajszi, ebben a full snowboard-szerkóban ott bénázott a pályán, egy pasival, de annyira, hogy rossz volt nézni.
Konkrétan felsétáltak a pálya szélén egy kicsit, hogy lejtsen, ott a csaj ráállt a deszkára, a pasi meg rendes cipőben (tehát nem síbakancsban, vagy deszkával) a csaj előtt, hátra lépkedve fogta a kezét, és tartotta, hogy le ne csússzon. Így jöttek le a lejtőn, hogy a deszka széles részével előre, és a csaj nyújtott lábbal, egyenesen állva. Még nézni is kínlódás volt :-)
A pasi néha megpróbálta elengedni a csaj kezét, hogy egyensúlyozzon, de ez nem nagyon sikerült.

Hát, komolyan mondom :-) én nem vagyok snowboard oktató, de azt még én is tudom, hogy ennek nagyon nem ez a technikája.

És ekkor mondtam azt, hogy látszik, van pénz, de egy oktatóra már sajnálta?

Na, jó, ne legyek rosszindulatú, és ne ítéljek első látásra.
Lehet, hogy csak nem volt hely a síoktatáson.

De akkor is: ha már megveszem (vagy megvetetem valakivel) ennyi pénzért ezt a felszerelést, akkor már csak utána nézek, hogy egyáltalán mi ez a sport, és mik az alapjai. Vagy nem?? Hogy kell irányítani, meg minden.
Pont elég videó és leírás van a neten.

De amit láttam, attól még én is jobban megtanítottam volna. Komolyan, kedvem lett volna szólni nekik, hogy nagyon rosszul kezdik, és ebből soha nem lesz snowboardozás. De nem szólok, mert mi közöm hozzá? Ők tudják, ha nekik jó ez, akkor nekem is jó. Bár, inkább csak sajnálom őket, de főleg a csajt.
Vagy még azzal is többet értek volna, hogyha egy kicsit nézik, hogy az oktatók hogy tanítanak másokat.
De nem, ők inkább "bénáztak"

Mert biztos vagyok benne, hogy ez után a csajszinak hamar el fog menni a kedve a snowboardozástól.

2019. január 19., szombat

Ezt jól megjavítottam :-) ....avagy, ha a hülyeség fájna....

Na, szóval az történt, hogy még a karácsonyi sütés-főzés idején bepakoltam a kenyérsütőgépbe a beigli hozzávalókat, majd indítottam /volna/... és semmi...., vagyis nem indult...és hozzá egy kis égett szag is társult. Ó, a franc...

Hát, nem örültem neki, mert megszoktam, szerettem ezt a kis gépet, de úgy belegondoltam... 16 éve használom, végül is, kiszolgálta az idejét, nincs mese, venni kell majd újat.

A régit azért még nem dobtam ki. Újat sem vettem. Hajtott a kíváncsiság, hogy mi lett a baja, és nem javítható-e véletlenül. Mert én szerettem ezt a gépet.

Ma előszedtem, hogy na, akkor szétszedem, és ha menthetetlen, akkor kuka.

De valami kis hang belülről azt súgta, hogy nézzem meg még egyszer, hogy tényleg nem működik?

Bedugtam, rendesen becsipogott, nyomom az 1-es programot, indul rendesen. Megörültem: ó, hát ez megjavult. Nyomom a 8-ast, semmi. Elszomorodtam, ó, hát mégsem javult meg. 1-esen indul, 8-ason nem.
(Egy kis magyarázat. A kenyérsütő gépen elől vannak az olyan programok, amik dagasztanak és sütnek, hátul pedig a részprogramok, ami pl. a csak dagasztás)

Nézem tovább: de hát a 2-es is jó, mi van ezzel? Vagy a vezérlőpanel ment ki? Végignézem. Mindegyik indul rendesen, csak a 8-as nem. Hát, attól még talán használható.

Aztán megnézem még egyszer, szemüveggel. (ez fontos)  Ó, B+!!! Leesett! Nincs ennek a gépnek semmi baja!!!

Egyszerűen csak nem a 8-as program a dagasztás! Az van odaírva, hogy "Backen" vagyis SÜTÉS. A 7-es program a dagasztás. Hogy ezt hogy néztem el, hogy keverhettem össze, vagy hogy felejthettem el, nem tudom. De csak vertem a fejem a falba (ez persze képletesen értendő :-))) hogy lehetek ekkora hülye??? Még majdnem kidobtam ezt a jó kis gépemet!!

Így már értem, hogy miért nem indult el a motor, és miért volt az a kis égett szag :-)

Nem a gép hülye, hanem aki programozza :-)
De a lényeg, hogy gyorsan és ügyesen megjavítottam :-D

Ennek örömére sütök is egy kis pogácsát.
Ezzel a jó kis géppel:




2019. január 18., péntek

Ha az irigység fájna... parkolós sztori

Ezt nem tudom másnak nézni, szerintem ez szimplán csak irigység.

Arról van szó, hogy van egy élelmiszerlánc áruháza a városunkban, a vasútállomáshoz közel. Az ő parkolójukat sokan használják a telekocsis várakozásra. Ezt persze, nem úgy kell elképzelni, hogy egész nap ott állnak, és foglalják a helyet, hanem úgy, hogy megállnak, ki- vagy bepakolnak, és mennek is tovább. Vagy néha várni kell nekik, ekkor is kb. 10-15 perc, de legyen max. fél óra, és akkor sokat mondok.

Azt is előrebocsátom, hogy ebben a parkolóban bőven van hely. Tehát nem arról van szó, hogy ezek a várakozó autók elveszik a helyet a vásárlóktól, mert nem veszik el. Ráadásul az áruház környékén, a parkolón kívül is van elég sok megállási lehetőség. (Gondolom, a pontos helymeghatározás miatt szeretik ezt a parkolót megjelölni a telekocsizók, egyébként meg tudnak állni máshol is a közelben)

Szóval, ez az áruház kirakott egy táblát a parkolóban, miszerint csak vásárlás céljából szabad ott megállni. Ha nem vásárolsz, akkor ez szigorúan tilos. Sőt, még egy biztonsági őrt is fizetnek ezért, aki ott járkál, és figyeli az autókat, hogy melyik miért állt meg.

Végül is, megtehetik, mert magán területük, azt engednek oda, akit ők akarnak. És ha a a vásárlók nem tudnának megállni a parkolóban a nemvásárlók miatt, akkor azt mondanám, hogy teljességgel igazuk is van, és megértem.
De így azt mondom, hogy ez szimplán csak irigység. Ráadásul ráfizetéses is.

Mert ha belegondolunk, a telekocsira várakozók hova ugranak be gyorsan, ha szükségük van valamire, legyen akár egy gyors kaja, vagy innivaló? Hát, nyilvánvaló, hogy ide, ebbe az üzletbe.
De ha az autók nem állhatnak itt, akkor nem biztos, hogy ez lesz közelebb nekik, vagy egyáltalán eszükbe jut beugrani.
Tehát az üzlet elesik egy minimális vásárlóerőtől, bár nem hiszem, hogy ez nekik számít, nem akkora nagy a bevétel kiesés. De ha belegondolunk, a biztonsági őr óradíja, az igencsak kiadás nekik.

És ha azt vesszük, csak feleslegesen cseszteti az embereket, mert aki vásárolni jön, ugyanúgy meg tud állni, mintha nem mászkálna az őr. Csak így mondjuk tízzel több üres hely van, mint egyébként. Különben is, aki vásárolni akar, az az ajtó közelében akar megállni, aki telekocsizik, az pedig a parkoló leghátsó sorában. Bőven elférnek egymástól. szóval, szerintem semmi értelme nincs az üzlet döntésének.

Csak az irigység.... Mert miért ne?
De ez így megéri nekik?