Elkezdtük a kéket.
Már kb 1 éve, hogy elterveztem, végig fogom járni, de valahogy mindig csak halogattam a kezdést. Ám, amikor olvastam, hogy ezen a szakaszon megváltoztatják az útvonalat, és megszűnik a Bózsvai bélyegző, akkor egyszerűen muszáj volt elindulni. Utolsó lehetőségem, agy hétfői szabadnap, munkatársam E. szintén szabad. Ő kicsit variált, hogy más dolga lesz, én mondtam neki, hogy egyedül is elmegyek, végül úgy döntött, elkísér.
Autóval mentünk Füzérre, ott leparkoltunk, majd átbuszoztunk Hollóházára. A Porcelángyárnál szálltunk le a buszról, itt pecsételtünk, és a kedves portás bácsitól kaptunk két kis hollóházi pohárkát, rajta az Országos kéktúra, illetve Hajrá! felirattal. Kedves gesztus a gyártól a kéktúrát itt kezdők számára.
Felsétáltunk a faluközpontba, készítettünk néhány képet a 0 km kőről, és az emlékműről, majd nekivágtunk.
Az eleje egy kellemes, erdei séta volt, kis emelkedővel. Amikor már elég sokat mentünk, akkor megláttam valami kéktúrás táblát. Azt hittem, a Bodó rét az, de az még arrébb volt, ez csak egy sima útjelző tábla volt. Mentünk, amerre mutatott, majd kis idő műlva elértünk a Bodó rétre. Itt persze pont munkások voltak, mert építették az utat, vagy az út szélét, de nagy munkagép állt a bejáró előtt. Azért mi bementünk a kis esőházikóba, pihentünk egyet, és elfogyasztottuk a szendvicseinket.
Innen lassan kezdődött a nem túl durva, de egyenletes emelkedés a Nagy Milicre. Egy darabig a Szlovák-Magyar határon haladtunk, majd megérkeztünk a pecsételő helyhez, ahol ismét pihentünk egy keveset.
Kevés gyaloglás után átértünk a Kis-Milicre, a kilátóhoz. Sajnos, a kilátó elég rossz állapotban volt, le is volt zárva, úgyhogy kilátás nem volt :-), mentünk is tovább. Na, itt kezdődött a durvább szakasz. A hegyről lefele egy eléggé meredek, kövekkel, gyökerekkel teli ösvény vezetett, ami nem kímélte a térdünket. Óvatosan kellett jönni, még jó, hogy volt nálam túrabot, ezt megfeleztük. És örültünk, hogy nincs sár, mert akkor érdekesebb lett volna a lefelé út.
Leértünk a meredek részről, innen még egy kis séta következett. Itt hallottuka szarvasbőgést. Mire elértünk a Csata-réti pihenőhelyet, már eléggé fáradtak voltunk. Kerestük a rálátást a Füzéri várra, de csak erdő volt körülöttünk. Aztán megláttuk a várat, egész közel volt már. Végül leértünk a várforráshoz, majd a parkolóba, ahol pecsételtünk.
De innen még be kellett sétálni a faluba, az autónkhoz. Az már nem volt annyira messze.
Hazafelé még betértünk Bózsvára, és megszereztük az ottani pecsétet is, csak azért, hogy ne legyen üresen a helye a füzetben. A túrát majd Füzérről fogjuk folytatni, majd az új útvonalon.
Mit mondjak, nem a legkönnyebb szakasszal kezdtük. Jól beleválasztottunk, így kezdetként. De így utólag azt mondom, jó kaland volt, és alig várom már, hogy folytassuk valamikor.
