Bringás rendezvény a városban

Sajnos, esett az eső, de amúgy nem volt hideg, és szél sem. 20 °C. Otthonról úgy tűnt, hogy nem esik, mire leértem, már igen. Nem éppen ideális biciklis idő, de ha már elindultam, akkor nem jöttem vissza. Nem voltak sokan a rendezvényen, másodikként regisztráltam a városrészben.. Akkora ovációval fogadtak :-) ... végre jön valaki az eső ellenére... tényleg kedvesek voltak a regisztrációnál. Mentem esőben. Nem volt annyira vészes, kicsikét csak. A farmert vettem fel, mert nem volt más nadrág, ami hosszú, ami volt, azt nem akartam szétdörzsölni a bicikli ülésével. A farmer csont vizes lett, kissé tapadt, de később elállt az eső, és majdnem megszáradt. Majd ismét megáztam :-) Esődzseki elég jó volt, (a kék), alulra őszi hosszúujjú futópóló, arra a rövidujjú zöld biciklis póló, és rá a kék esődzseki. Kicsit a kapucni zavart esőben.
Előre összeállítottam az utitervet, és kitettem a kormányra a telefontartóba, hogy ne kelljen gondolkodni, hogy honnan merre.

Először a Bringa szigetre mentem, majd onnan a Robinson domb. Onnan a Városmajor utca, majd a belváros Korzó (MVM pont), és Kossuth tér. Mindenhol kicsit rámcsodálkoztak, hogy elindultam esőben. A pecsételő pontoknál nem találkoztam senki más bringással, pedig voltak, csak kevesen. (30-at írtak a Facebookra) A Kossuth téren lefotózták a bringát a szépségversenyre, de én nem hiszem, hogy nyerek, mert nem fogok lájkokat gyűjteni. Kaptam egy bónusz pecsétet is, elismerésként, hogy az eső ellenére elindultam. De ez titok :-) A 100 éves patika felé tekertem, amikor elállt az eső. Emiatt, és a plusz pecsét miatt is, újraterveztem, és elindultam a Kertvárosba. Így kicsit hosszabb lett a vége, de nem baj. A repülőhídon megálltam fényképezkedni. (a hídon a lépcsőn volt egy vályú a biciklinek, így szerencsére nem kellett cipelni, persze feltolni is elég volt :-)
Majd vissza a 100 éves patikához, ahol találkoztam az első versenytársakkal. Itt kaptam a megszokott promó anygaból, kicsit többet, mint máskor. Beleraktam a Korzónál kapott tornazsákba. Innen Malomkert, majd a Kállói úton ki Borbányára. A Templom mögötti úton átmentem Orosra (ez nem volt túl jó ötlet, mert nagyon sár volt, és koszos lett a bringa, és a váltó) Nyír-Petrol, majd Oros, focipálya. Itt hallottam, hogy 5-en regisztráltak. Innen visszamentem a regisztrációs pontra. Kedvem lett volna még kitekerni Sóstóra, de elég vizes voltam már, és az időbe sem fért volna bele. (akkor még nem tudtam, hogy meghosszabbították a regisztrációt és a pecsételést) Így hát a Bujtosi tóhoz mentem, és ott első célba érőként átvettem az ajándékokat. Egy láthatósági mellényt, és egy jó kis kulacsot. Igazából senki sem számolta a pecséteket, megkaptam mindkét ajándékot. habár nekem megvolt a 13 a 15-ből.

Készült egy video is, a facebookon látható:

https://fb.watch/3XnUUrBJan/

Én vagyok az utolsó vágóképen 😊🚴‍♀️

A második Alley Cat versenyünk.

Ez egy biciklis tájékozódási verseny a városban. Már tavaly is végigcsináltuk, akkor családi csapatban, de -mivel a fiúk tavaly kicsit lassúnak ítélték a tempót-, most ismerősöket bevonva fiúk lányok külön-külön csapatban indultunk.

Női csapatban neveztünk, 3-an voltunk, M., D. és én. 15 állomás volt, ebből 3-hoz nem adtak címet, csak nevet. A térképet átnézve az Ipari út felé indultunk, tudjuk le a Borbányai részt. Még be sem fordultunk az Ipari utcára, egy fiú versenytárs jött velünk szembe, és mutatta, hogy arra. (Köszi, így nem kellett keresgélni). Visszafelé a Lujza utca kissé felé volt túrva, de átvergődtünk rajta. A körforgalomnál a MOL kút, D. beszaladt pecsételtetni, én közben neten kiderítettem, hogy merre található a Drink&Bull. D. visszaadja a papírt, nézem, valami fura. Be van írva a Bull&Drink címe. Majd leesett... hoppá, ez nem is a mi papírunk :-) Na, de kiével cserélhették el? Egy profi pólós srác fújtatta a biciklit. Rákérdeztünk. Ő észre sem vette... de szerencsére a papírok visszakerülnek a gazdájukhoz :-) (még szerencse, hogy nem hajtott el gyorsan)

Ezután kis utcákon átvágtunk a Malomkerti házak között, majd átértünk a Debreceni útra. Egy utcával arrébb jöttünk ki, mint a Szilfa csemege, majd ezután irány a Hatzel téri 100 éves patika. Innen irány a Toldi utca, csak sejtettük, hogy valahol a végén lesz a 99. szám, és így is volt. Innen becéloztuk a Színház utcát, viszonylag egyenes úton át lehetett menni a belvárosba. Színház utcán gyors házszám nézés, persze, hogy a másik végén van a 35. Itt összefutottunk versenytársakkal. Ők is a Bethlen G. utcai boltot keresték ezután, pont ahogy mi is. De csak a számot tudtuk mindketten, azt nem, hogy hova esik. A volt Kemév ma TB székház felé indultunk, persze ez a kis útszakasz közben behajtani tilos lett, (mi szembe áttekertünk) és persze, hogy pont arra jött egy rendőrautó... de nem foglalkoztak velünk. :-) szerencsére. Megtaláltuk a Palermo csemegét, (itt is összejött több versenyző) pecsét, és irány ki a piac felé. a Rákóczi 100.-ba.

Előtte kicsit variáltunk, hogy hova tegyük a sorban az Univerzum üzletházat, ami ugye a belváros, de itt még úgy gondoltuk, hogy majd a Rákócziról visszafelé egyenes úton útba ejtjük. A Rákóczi 100. előtt megnéztem a papírt, és újraterveztem, mert a Hímes utca innen közeli, tehát kis utcákon (ismét behajtani tilos szakaszon, ami korábban nem volt ott...) A Hímesből viszont már Sóstó is közel volt, így kihagytuk a belvárost, és letudtuk a sóstói kört. Itt hibáztam egyet, nem figyeltem,és bekevertem a Tölgyes út helyett a Tölgyes csárdát vettem irányba, nem is tudom, hogy lehet így elnézni. Már a Főiskolán vágtunk át, amikor valami gyanú motoszkált bennem, elővettem a papírt, és akkor láttam, hogy bekevertem, és a Csongor úton kellett volna kimenni Sóstóra. Innen már nem fordultunk vissza, kimentünk a Sóstói úton. Arra viszont nem számítottam, hogy Pünkösd napján Sóstó tele lesz autókkal, csak helyben szembesültünk vele. A felüljáró után a kerékpárúton végig parkoltak, és az Állatpark mellett bedugult az út, néha még biciklivel sem tudtunk rendes tempóval tekerni az autók között. Ez egy kis plusz kilométer volt, míg elmentünk a Siesta panzióig, és vissza, de ez már így esett :-) Ezután irány a strand, majd megint kerültünk egy kicsit, mivel nem a rövidebb úton mentünk a tömeget kerülgetve, hanem a Fürdő úton, de cserébe gyorsabban haladtunk. A Korányin vissza Örökösföldre. Itt már D. kezdett fáradni, így kicsit visszább vettük a tempót. A Tesconál letértünk a Család utca felé, Játszóház, majd a Törzs utcai kocsma, ezek nem voltak messze egymástól. Innen jó lett volna célba érni, ahogy eredetileg is terveztük, de hátra volt még a kimaradt Universum. Elhaladtunk a cél előtt (láttuk, a fiúk már beértek, és ott várnak) ismét hátsó kis utakon (behajtani tilosban :-) de gyorsan letudtuk az utolsó állomásunkat. Ismét egy fiú segített, hogy ne keresgéljünk, mutatta, hogy melyik az a büfé. Ezután már tényleg irány a cél. 32 km lett a vége, és 2 óra 9 perc. 

(azért tér el a két eredmény, a menetlevélen található, és a saját mérésem, mert én a titokszobás térképnézegetés után indítottam az endomondo-t, így csak a biciklizés időtartamát mérte, míg a teljes versenybe beleszámít a térkép nézegetésével eltöltött idő is.)

Célba érkezés után kaptunk babgulyást, és megbeszéltük a fiúkkal, ki merre ment. Ők teljesen ellenkező irányba indultak, mint mi, és az is kiderült, hogy ők valahogy kihagyták az Univerzum üzletházat. Nekik 35 km lett a vége, viszont sokkal gyorsabbak voltak, 2 órán belül végeztek. 

Megvártuk az eredményhirdetést, és meglepődve hallottuk, hogy a női csapatoknál az első helyezett a miénk. (kissé gyanús volt, hogy neveztek-e rajtunk kívül, ugyanis volt több női versenyző, de hogy milyen nevezéssel, azt nem tudhatjuk. Lényeg, hogy kaptunk oklevelet, készült fotó, ahol gondolom, kellően meglepett fejet vágtunk :-D

Összefoglalva nagyon jó verseny volt, szép időt fogtunk ki, ugyanolyan jól éreztük magunkat, mint tavaly, és egyértelmű, hogy jövőre is itt a helyünk.

Láttál már ekkora LEGO kockát?

Alley Cat verseny

Családi csapattal indultunk életünk első Alley Cat versenyén.Ez egy városi tájékozódási verseny, ahol természetesen a gyorsaság is számít. 

 Indulás után a térképnél kissé nehezen állt össze az útvonal, első látásra eléggé össze-vissza voltak elhelyezve a bélyegzőállomások. Először a Cuttler Gymn-be mentünk, ahol kicsit várni kellett, mivel csak 11 óra után számítottak ránk. Itt volt feladat is, húzózkodás, vagy fekvőtámasz. 
Ezután a Shamrock Cafe következett, ahol gyorsan megkaptuk a pecsétet. A főiskola területén kissé keresni kellett a bélyegzőpontot, (itt volt egy kis kerülőnk) de végül csapattársak segítettek. Itt sem számítottak senkire 11 óra előtt, de a bélyegző ki volt téve, bélyegeztünk magunknak. 
Irány a Hímes u. sarok, itt Bence átszaladt az úton, gyorsan megvolt a pecsét. Innen a Rákóczi Pub volt a következő cél, majd a Park üzletház. Itt körbe mentünk, mert pont a ház  másik oldalán volt a pecsételőhely. Innen egyenesen a Szt. István úti csemegébe mentünk, ahol a pecsét mellé kaptunk egy kisüveg jó hideg ásványvizet is. Ez nagyon jól esett. 
Következő a Csúszós balkanyar a Laktanya téren, majd innen irány Borbánya. Itt is volt egy kis kerülőnk, ez csak útólag látszik.:-) Először a Kökény utcát kerestük meg, majd a Tünde utcai Vadászboltot. Itt szintén volt feladat: súlyokat kellett cipelni, és meglepetésünkre megkaptuk a 3 db titkos pontot, amit szintén érinteni kellett még. 
Na, irány vissza a Palermo (egyszer már elmentünk előtte...) de előbb útba ejtettük a belvárosi Mojito klubot egy pecsétért. A Palermotól ki a tornapályára, az Ózon panzió volt a cél. Majd innen a szokásos útvonalunkon hazafelé, azaz a Fazekas 12. szám elé az utolsó pecsétért. Majd vissza a kiindulópontra, és kész!. 

28 km lett a vége, 2 óra 11 perc alatt. Többször találkoztunk versenyzőkkel, ha kellett segítettek, ha kellett, mi is segítettünk másoknak. Mindent összevetve egy nagyon jó kis verseny volt. A családok között a 6. helyen végeztünk. Délután babgulyást kaptunk, a tombolán semmit sem nyertünk :-) és kissé lesültünk a napon :-)

Biciklisek típusai – az én meglátásom szerint

1.      Normális bringás:  Tud közlekedni, tudja, mikor hol, milyen sebességgel haladjon, emiatt egyáltalán nem zavaró. A járdán csak akkor megy, ha nincs más lehetősége, de itt is normális sebességgel közlekedik, vigyáz a gyalogosokra, nem csenget le senkit. Egyszóval olyan bringás, akit igazán észre sem veszünk, hogy van.

2.      Profi bringás: Ők azok, akik igazán tudják kezelni a kerékpárjukat, és tudják, hogy mire képesek. Legtöbbször az úttesten haladnak, nagyobb sebességgel, mint az átlag bringás. Viszont tudnak biztonságosan közlekedni, és járdára soha nem mennek fel, gyalogost soha nem riogatnak.

3.      Kocabringás: Az egyik legrosszabb. Azt hiszi, hogyha kihozza a kerékpárját, akkor az ugyanaz, mint amikor gyerekkorában a parkban biciklizett. Fél közlekedni, a szabályokat nem ismeri, az úttestre soha nem megy le, mert fél az autóktól, emiatt legtöbbször járdán teker. A kerékpárt nem tudja biztonságosan irányítani, kilengése nagy. Aki útjába kerül, lecsengeti, és elvárja, hogy mindenki félreugráljon előle. Annál is inkább, mert kétszer akkora széles hely kell neki, mint egy normál bringásnak. Ha ketten mennek, egymás mellett tekernek, beszélgetnek, és elfoglalják a teljes járdát, vagy kerékpárutat, nem figyelnek a többi közlekedőre.

4.      Kényszerbringás: Ő nem akar, (vagy nem tud) fizetni a közlekedésért, úgy gondolja, hogy van biciklije, akkor azzal közlekedik.Csak éppen a szabályokat nem ismeri. Általában siet, mert késésben van, tehát a sebesség megvan, csak éppen közlekedni nem tud. Az autóktól  fél, tehát úttestre soha nem megy, de  a járdán hasít. Természetesen agresszíven csenget, és elvárja, hogy mindenki utat adjon neki, mert ő siet, és különben is, utálja, hogy tekernie kell. Különösebben az sem zavarja, ha a gyalogos frászt kat tőle, amikor nagy sebességgel elhajt mellette.

5.      Hétvégi bringás család: Elviszik a gyereket biciklizni, de nem a játszótérre, hanem a járdára, vagy a kerékpárútra. Megy a gyerkőc a kis pótkerekes biciklijével, lehetőleg a járda, vagy kerékpárút közepén, sebességge, mint az ólomcsiga, apuka meg anyuka jobbról – balról kiséri, kissé lemaradva. A gyerkőc emiatt többször néz hátra, mint előre. Természetesen az egész utat lefoglalják. Arrébb nem mennek, és ha valaki utat kér, mert gyorsabb, mint ők, vagy netán beszól, hogy más is közlekedne, akkor apuka-anyuka fel van háborodva, miszerint nekik is joguk van használni a kerékpárutat. (igen, joguk van, de nem így)

6.      Nyugdíjasok: Ők igazán nem sok vizet zavarnak, lassan, megfontoltan  közlekednek, ha szükséges, leszállnak a kerékpárról, és toljánk. Látszik, hogy évtizedek óta kerékpárral járnak. Az út szélén, lehúzódva közlekednek, sem  járdán sem kerékpárúton zavarnak senkit.

Bringám

Szeretek bringázni. Bemutatom a biciklimet, 1992-ben vettem. Azóta minden tavasszal előveszem, télen pihen. Többnyire jó időben biciklizek. Apróbb dolgoktól eltekintve (defektek, külső gumicsere) gond nélkül megy.

Annak idején, amikor megvettem, egyesek kissé furán néztek rám. Gyereke van, és biciklit vesz??? Ez a két dolog valahogy nem jött össze nekik. Ilyen párbeszédek hangzottak el:
-ezzel fogsz járni dolgozni? (nem, autóval, mint reddig. különben is, gyesen vagyok
-akkor meg minek vetted? (biciklizni)
-csak úgy biciklizni????
(és néztek rám, mint egy ufóra, hogy felnőtt ember minek vesz biciklit, ha nem közlekedésre meg boltba járásra kell, hanem csak úgy, mozogni. Mert szerintük csak úgy biciklizni csak a gyerekek szoktak)
de folytatódott:
-mennyiért vetted? (kb. egy havi fizetésemért)
-úristen, bolond vagy, ennyi pénzt kiadni (szerintem megérte, mert jó minőségű)
-és hova teszed a gyereket addig? (sehová, viszem magammal)
-magaddal? hogy? biciklin? (igen, veszek gyerekülést)
és erre még inkább fintorogtak, mert nem elég, hogy csak úgy biciklizek a szabadidőmben, de még a gyereket is magammal viszem. És voltak, akik próbáltak meggyőzni, hogy ez felelőtlenség. (vajon miért? ha bölcsibe hordanám a gyereket, akkor nem lenne az? Meg hogy unatkozni fog a gyerek. Meg hasonló sületlenségek, amin egy mai sportos anyuka csak mosolyog)
Nem tudtam igazán meggyőzni a kételkedőket, de nem is igazán érdekelt. Csak kicsit bosszantott, hogy olyan begyepesedettek, és engem is visszafelé akartak húzni.

Én meg nem foglalkoztam velük, rengeteget bicikliztünk a lányommal, később kapott ő is saját biciklit, ahogy később a fiam is, megtanultak közlekedni, és megszerették a biciklizést mindketten.

Ennyi a sztori, a bringa a mai napig megy.

Felpattintottam egy plusz küllőprizmát az első kerékre, mert hát az új előírások... elég ronda így, hogy nem egyformák, de hát ne kössön bele senki, ha nem muszáj. (véleményem szerint tök felesleges két küllőprizma, egy db is ugyanúgy teszi a dolgát, (fénytvisszaver), főleg, menet közben, ha forog, akkor úgy sem látszik, hogy 1 db van, vagy 2, de mindegy)

Végre fel van szerelve a hátsó kosár is. Erről itt írtam bővebben. Első kosarat sosem szerettem volna, engem zavar. Emellett nem is illik erre a biciklire. Szerintem. Így maradt a hátsó. Mert kosár, az kell azért a hétköznapokra. Ha kicsit több cuccot viszek, vagy vásárolunk ezt-azt, sokkal kényelmesebb a kosárban szállítani, mint táskában a vállamon, vagy hátizsákban, ami alá beleizzad a hátam. A csomagtartót is sűrűn használtam, de a kosár egyszerűbb, mert nem kell kötözgetni, meg igazgatni, csak belerakni a cuccot, és kész.

Beszólások -2

Én úgy gondolom magamról, hogy a lehetőségekhez képest teljesen normálisan kerékpározok. Értem ez alatt, hogy nem hajtok, mint az őrült, nem megyek át a piroson, nem csengetem le a járdán a gyalogosokat, sőt, lassítok, ha közelükbe érek, megköszönöm, ha félreállnak, és elengednek, kisgyerekekre vigyázok, inkább megállok, ha elém jönnek, nem oktatok ki senkit, ha a kerékpárúton gyalogol, zebrán a legtöbb esetben leszállok, és tolom a bringát. Sőt, a fiamat is erre tanítom.

És mégis beszólogatnak az emberek. És megmondom őszintén, rosszul esik.

Mai eset, hogy kerékpárúton közlekedtem, odaértem a zebrához, ahová éppen egy autó kanyarodott. Én fékeztem, lassítottam, hogy vagy elengedem az autót, vagy (mivel gyalogátkelőhely) leszállok, és áttolom. De az autó megállt a zebra előtt, hogy elsőbbséget adjon. A vezetője intett nekem, hogy menjek nyugodtan. Mivel rajtam kívül senki nem akart átkelni, és más autó sem volt a közelben , úgy gondoltam, áttekerek, hiszen az autó vezetője észrevett, elengedett, de legfőképpen azért hajtottam át, mert így gyorsabban átérek én is, és így az autósnak sem kell sokáig várakoznia rám.
Hát, úgy látszik, rosszul gondoltam, mert kb. a zebra közepén jártam, amikor az autó vezetője kiszólt a lehúzott ablakon, kioktatott, hogy a zebrán a bicikliről le kell szállni.

Nem szóltam vissza, de felment bennem a pumpa, és kedvem lett volna megkérdezni tőle, hogy ez a beszólás most mire volt jó? Hogy tényleg jobb lett volna az, ha ő még kb. egy perccel tovább ácsorog, járó motorral, és megvárja, míg én ott előtte átsétálok?
Tényleg nem jobb így, hogy mindketten gyorsabban haladunk tovább, nem zavarva, nem veszélyeztetve senkit, mivel rajtunk kívül senki nem járt arra????

Most őszintén, ez a beszólás mire volt jó? Vagy ha látta, hogy lassítok, és ő nem siet, akkor miért nem várt nyugodtan, míg leszállok a bringáról, akkor minek integet, hogy menjek????

Különben is, miféle új divat ez a beszólogatás????

És egyáltalán, miért kell nekem elviselni, hogy különféle vadidegen emberek bunkó módra kioktassanak?

Beszólások

Ma biciklizés közben beszólt nekem egy nyanya. Na, jó, szépen mondom, egy nyugdíjas nénike.
Gondolom, szegényt jó sokszor leugathatták már, amikor a kerékpárúton kóválygott, és most úgy gondolta, hogy jól elégtételt vesz. Rajtam.

Történt ugyanis, hogy egy gyalog és kerékpárút festett sávval elválasztott szakaszán közlekedtünk. Előttünk nem sokkal állt egy anyuka, a hisztiző gyerekével. Jó, nem éppen a legjobb helyen álltak meg, elfoglalva a teljes kerékpársávot, de hát nem bántom őket ezért, végül is simán ki lehetett kerülni őket. Igaz, ehhez rá kellett hajtani a gyalogos sávra. Mivel 1-2 gyalogos jött arra éppen, ők is a járda tőlem távolabbi oldalán közlekedtek, én úgy ítéltem meg, hogy elég széles az út, elférünk bőven, és nem zavarom őket, ha kicsit ráhajtok a sávjukra. Kikerültem a kerékpárúton állókat, majd, visszatértem volna a sávomba, de mielőtt ezt megtettem volna, beszólt nekem a fent említett nénike, kioktatólag, hogy nem ez a kerékpárút! (ja, mert én hülye vagyok, és nem tudom...)

Visszaszóltam neki, hogy úgy gondolta, üssem el az úton tartózkodókat, de nem hiszem, hogy ez eljutott volna az agyáig.

De most komolyan: kedvem lett volna megkérdezni tőle, hogy ő vajon mit csinált volna a helyemben?
Mert ugye 3 lehetőségem volt:

1. Megállok, megvárom, míg befejezi a kisgyerek a hisztit, és anyuka a gyereknevelést, félreállnak, és én haladhatok tovább. (Na de ki szeret gyerekhisztit hallgatni? Egyáltalán kit érdekel? Még ha együtt is érzek az anyukával, sem beleszólni, sem végighallgatni nem fogom.)

2. Elütöm őket. Minek álltak az út közepén? (Na, ez az, ami meg sem fordult a fejemben, de attól ez is egy lehetőség, nem?)

3. Kikerülöm őket, és ehhez ráhajtok egy kicsit a gyalogos sávra, ahol kioktatást kapok.

Na?
Egyik lehetőség sem jó.

Te melyiket választanád?

Feltételezem, hogy a 3-ikat.

És ez alapján úgy hiszem, hogy az unatkozó nyugdíjas nénikének teljesen felesleges volt kinyitni a száját.

Ja, és még egy kérdés: Mit csináljak akkor, ha apuka nem a játszótérre viszi biciklizni a kicsi fiát, hanem a kerékpárúton tekernek, egymás mellett és ezzel elfoglalják a teljes sávot? (mert hát miért ne bicikliznének, megtehetik, nincs is ezzel semmi baj) De én most tényleg cammogjak kb. 5 km/óra sebességgel utánuk, mert ha kikerülöm őket, akkor rá kell hajtanom a "szent" gyalogsávra???? És beszólnak?

Nénike kicsit el van tévedve szerintem, jobban tenné, ha a saját dolgaival foglalkozna, és nem oktatna ki vadidegen embereket a semmiért, mert lehet, egyszer leordítja valaki a fejét, hogy foglalkozzon azzal, amivel egyidős.

Spinning

Mert kellett valami futás helyett, télen. Mert ezen a télen valahogy nagyon ellustultam.

Igen, nálam a futás csak óraátállítástól óraátállításig megy. Mert akkor van világos munka után. Akkor van megfelelő hőmérséklet.

És télen?

Sokáig semmi rendszeres mozgás nem volt télen, csak időnként szánkó, korcsolya.

Tavaly erőt vettem magamon, és eljártam egy fitnesz terembe, futópadon futni. De ez valahogy nem volt az igazi. Meg valahogy az edzőterem sem az én világom.... Nem tudom megmagyarázni, valahogy idegennek érzem magam ott. Pedig kedvesek voltak, segítettek, ha kell. Nem éreztem kinézve magam... és mégis. Lejárt a bérletem, és nekem nem akarózott újat venni.
A futópad is... nem rossz, nem rossz, de teljesen más, mint a rekortán.

Az idén valahogy kitaláltam, hogy mi lenne, ha kipróbálnám a spinninget. Amúgy is szeretek biciklizni...
Na a spinning az bejött. (mármint a futópadhoz képest) Hiába fitneszteremben van az is, de valahogy mégis jobban éreztem magam a külön teremben, csupa tekerő ember között. Ráadásul nem is voltunk annyira sokan.
Tetszett a zene, az, hogy nem volt egyhangú, megdolgoztatott, de ha úgy éreztem nem bírom, visszább vehettem a tempóból, és lassabb szakaszoknál lazító hatású volt. Tetszett a sötétség, a gyertyafény (stresszoldáshoz) tetszett az edző közvetlensége, tetszett a mozgás, hogy magamnak szabályozom az erősségét.... hamar eltelt az 1 óra.
Utána teljesen úgy éreztem magamat, mint egy jó kis futás után.

Persze, az első alkalom kemény volt. Az első öt percben átsuhant az agyamon, hogy én ezt nem fogom végig bírni. De aztán belejöttem. A végén pedig csodálkoztam, hogy máris vége? Még tekertem volna...

Természetesen volt az elején bemelegítés, és a végén nyújtás.

Szóval, teljesen rendben van. Másnap pedig nem is volt olyan szintű izomlázam, mint amilyenre számítottam.

Azt hiszem, ez lesz az én téli sportom.

Bicikli

Megvettük végre az új bringát Bencének, mert a mostani, egy 20-as MTB már eléggé kicsinek bizonyult. Igaz, tekerni még tudott vele, de a térde már egész közel volt a kormányhoz, így nincs mese, cserélni kellett.

Elég sokat variáltam, és tájékozódtam a témában, többen ajánlották, hogy vegyek neki 26-ost, alacsony vázzal, máshol meg azt mondták, hogy biztonságosabb a 24-es.

A gyerek most 10 éves, és 142 cm magas. A 26-os kerékpárt 150 cm-es magasságtól ajánlják. A 24-est 9-12 év között, és kb. 155 cm-es magasságig. Tehát Bence pont határeset. Azért tudná hajtani a 26-ost is és ez esetben hosszú évekre le lenne tudva a bicikli téma, de mégis a 24-es mellett döntöttünk.

Hogy miért? Egyrészt azért, mert Bence eléggé óvatos típus, nem az a nagyon vagánykodó gyerek. Biztosabban közlekedik a 24-essel. Megállásnál, ha leteszi a lábát, könnyebben megtartja a biciklit. Azon kívül arra is gondolni kell, hogy lifttel közlekedünk, és több ajtón keresztül, valamint lépcsőn (keskeny rámpán) kell fel-le tolni a bringát, az ő erejével könnyebben kezel egy 24-est. Ráadásul a fékkarok is kisebbek, mint egy felnőtt biciklin, az ő kis gyerekkezével könnyebben behúzza.

Hát ezért lett 24-es. De mivel 1-2 év múlva ezt is ki fogja nőni, így nem ruháztunk be egy újba, hanem használtat kerestünk. Találtunk is, nem kézből vettük, hanem kerékpárbolton keresztül. Így át lett nézve, és fel lett szerelve a szükséges eszközökkel, amit a KRESZ előír.

Aztán majd 1-2 év múlva újra kezdjük a bringakeresést. De akkor már újat.

Tetszett ez:

és még jobban ez:

de mivel a 24-es mellett döntöttünk, ez lett belőle:

/A képek a testbike.hu és a bike-shop.hu -ról lettek kölcsönvéve./

Sport

Tegnap előszedtük a bicikliket. Egy kis karbantartás, egy kis fújtatás, és már tekerhettünk is.

Csak azért vettük hazafelé az irányt, mert éhesek voltunk.

Jó volt.

---

Elkezdtem ma a futást. Mondjuk ezt még inkább kocogásnak hívnám. Vagy nem is... inkább tögyögésnek.

Nagyon nehezen kezdtem bele, és visszafogott az is, hogy hűvös van, és viharos szél fújt.

De végül egész jól belerázódtam. Fél óra volt csak. Séta és tögyögés, felváltva.

Hihetetlen, de így utólag nagyon jól esett.

Ránkdudáltak :-)

Bicikliztünk Bencével. Járdán felfestett kerékpárúton haladtunk, át egy útkereszteződésen, ahol egy autó jött, lassított, megállt, hogy elengedjen minket, ... és dudált egyet. Odanéztem, láttam, ismerős, és intettem neki.

Bence kicsit megijedt.

-Miért dudált? Mert kihajtottunk elé? -kérdezte.

-Dehogyis! -feleltem. -Azért dudált, mert ismer, és így köszönt.

-De biztos, hogy nem azért, mert kijöttünk elé?

-Nem -nyugtattam. -Csak ismerős.

-Érdekes - mondta Bence egy kis idő múlva. -Pedig úgy dudált, mintha ideges lenne...

:-)

Bringablog

Na, persze, futás... Jött egy jó kis betegség, meg egy kis hideg, én pedig szépen leszoktam róla. Én nem tudok hidegben futni. Egyszerűen annyira bántja a légcsövemet a hűvös levegő. Bár, azt mondták a profik, hogy meg lehet szokni. Nekem valahogy eddig még nem sikerült. Talán egyszer.

De ma olyan csodálatosan jó idő volt, hogy muszály volt kimozdulni. Elővettük a bringát, és lenyomtunk vagy 20 km-t. Családilag, mert a fiamnak annyira nagy élmény volt a múltkori "családi biciklizés" hogy azt kérte, mindannyian menjünk. Jó volt. Párszor megpihentünk, játszótéren is, vittünk kekszet, meg meleg teát, pulcsit, mellényt, délben indultunk, és éppen sötétedésre értünk haza. (persze villogó meg otthon maradt)

Megpróbáltuk felderíteni azt is, hogy honnan indul az új erdei tanösvény, de nem sikerült, mert azokat az erdei mellékutakat nem kerékpárra találták ki, tolni pedig nem akaródzott. Különben meg bokáig ért az avar, ami egy sétánál jó dolog, de bringával veszélyes, mert eltakarja a gödröket, bukkanókat. Így tehát nem tértünk le a kerékpárútról.

Egyébként rengetegen voltak kint, az erdőben is, a tónál is, meg merem kockáztatni, hogy sokkal többen, mint nyáron. Úgy látszik, sok embert kicsalt a szabadba az őszi napsütés.

Bringablog

Hétvégén volt egy rendezvény, "Mozdulj a városért!". Egy 2,5 km-es távot kellett teljesíteni futva, biciklivel, görkorival, rollerrel, vagy bármi mással, ami megmozgatja az ember izmait.

Mi egy kicsit variáltunk, hohy induljunk-e, mert ugyanekkor volt a demecseri káposztás fesztivál, és a fincsi káposztás kajákat is vétek lett volna kihagyni. A gyermek, (a kicsi) nagyon szeretett volna végigbiciklizni a távon, az apja töltöttkáposztát akart enni, a nagyobbikat különösebben nem érdekelte a dolog, nekem meg tökmindegy volt, bár inkább hajlottam a biciklizés felé. Végül a fiam eldöntötte a helyzetet, mert kijelentette: -Apa menjen egyedül Demecserbe, mi pedig menjünk biciklizni!

Úgyhogy Apa vitte az ételest, segített nekünk biciklit fújtatni, és mindenki ment a dolgára.

Mivel fiam nem bringázott még a városban, így számítottam rá, hogy lasabban fogunk haladni. De arra nem számítottam, hogy ennyire :-)) Lekéstük a regisztrációt.

Úgyhogy a sarki lámpánál állva szépen végignéztük, hogy hogy rajtol el a mezőny. Persze, nem kellett megijedni, voltak bőven. Mire odaértünk, szépen becsatlakoztunk a közepe táján, és végigtekertük a távot. Mondtam is, hogy nem a registráció a lényeg, hanem a teljesítmény.

Ahhoz képest, hogy elméletileg le voltak zárva az utak, hogy biztosítsák a helyszínt, viszonylag sűrűn találkoztunk eltévedt autósokkal. Mondjuk, simán jöttek velünk szembe, meg velünk egy irányba is, nem zavarta őket a sok biciklis, és futó.

A végén, mikor beértünk, azért megnéztem a regisztrációs sátrat. Megkérdeztem, hogy nem-e lehetne még így utólag beregisztrálni, vagy legalább egy pólót adjanak a gyereknek. Úgy nézett rám a kis hostess csajszi, hogy mégis, hogy képzelem! Különben sincs már póló. Gondoltam (csúnyát) hogy kit nézzen hülyének, amikor ott volt a sarokban letéve egy köteg póló, de nem vitatkoztam vele. Nem tudom, mibe került volna neki, hogyha ad egy egyet, vagy netán hozzádobnak még a párezer papírhoz még egyet. Nem hiszem, hogy sokan jöttek volna ilyen kéréssel. Egy icipici jóindulat kellett volna. De ha nem, hát nem, (gondoltam: nyald ki) és eljöttünk.

Erre nem sokkal ezután megállított egy mikrofonos ember, hogy válaszolnék-e néhány kérdésre. Mondom neki, hogy én csak versenyen kívűl  vagyok, így nem vagyok jogosult interjút adni. Erre azt mondta a mikrofonos, hogy dehogy nem, majd ő szerez nekünk egy pólót, cserébe a riportért.

Na, tessék, szóval "médiasztár lettem, meg persze a gyermek is) Azt ne kérdezzétek, hogy hol, mikor lehet megnézni, mert én sem láttam sajnos, vagy inkább jobb is, mert szerintem borzasztó lehettem, de a lényeg az, hogy a mikrofonos ember nagyon rendes volt, és betartotta az ígéretét. Kaptunk egy pólót. Na, nem a regisztrációs sátorból (őt is elhajtották) hanem egy haverja adta ide nekünk a sajátját. (nagyon rendes volt tőle) Rá is húztam a gyermekre, térdig ért neki, de nem számított, olyan boldog volt, hogy neki is volt végre pólója. Abban is tekert haza.

A biztosítósok (a főszponzor) sokkal lazább volt, ásványvizet osztogattak, itt a lányok mosolyogtak, és nem problémáztak azon, hogy ha valaki 2-3-4 palack vizet kért, adtak szívesen, mert volt elég, és ugye nem a sajátjukat osztogatták, akkor meg miért ne, ha valaki szomjas.

Persze a végén a gyermekemnek esze ágában sem volt hazamennie, mert szerinte még alig bicikliztünk (!) így rávett, hogy kitekerjünk az erdőbe, (+ 3 km) és onnan végül haza, (+4 km) de csak azért, mert már jelzett a pocakja :-))