Futóöltözet - lassú futáshoz nőknek (kiegészítés)

 Kiegészítettem a korábbi futóöltözetes táblázatomat, a nyári időszakkal.

A képre kattintva jól olvasható.

Azóta már kicsit gyorsabban futok, (6:40-6:50) de ez a táblázat egész jól bevált nekem.

(a rövidnadrágot azért tettem zárójelben, mert én nem használom, én egész nyáron térdnadrágban futok, de kb. 22 fok felett már lehetne rövidnadrágot is venni, aki szereti.)

A gyorsúszás alapjai

Az a helyzet, hogy tudok úszni. Jól úszok.

Mellúszásban.

A mellúszást megtanították nekem, rendes úszásoktatáson, még gyerekkoromban. És ennyi volt. (jól van, tudsz úszni, de azért ne menj a mély vízbe - ez volt az útravalóm az oktatómtól.)

Persze, hogy mentem a mély vízbe :-) hiszen tudtam úszni. 

Aztán megtanultam a hátúszást. Csak úgy, magamtól. 

Próbálkoztam a pillangóval is, de az nem ment. Hogy őszinte legyek, annyira nem is érdekelt :-)

A gyorsúszással viszont nem boldogulok. Nem bírom megtanulni. Nem megy. Nem, és nem. Pedig évek óta próbálkozom. Olvasok, videót nézek. Aztán kipróbálom a vízben. És nem megy.

Itt van ez a video pl. Szépen megmutatja, és összefoglalja a lényeget:

Gyorsúszás közben nagyon fontos, hogy a test egyenes legyen. Ehhez tartsuk a szemünket a medence fenekén lévő csíkon. A fejünket lent tartjuk, ezáltal a csípő felemelkedik, -így kisebb lesz a test ellenállása. Így sokkal könnyebb úszni.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy minden kartempónál fordítsuk el a testünket, eközben a medence fenekét nézzük, míg el nem jön a lélegzetvétel ideje. Általában minden harmadik tempónál – váltott oldalon- veszünk levegőt. Tehát: egy-kettő-három – levegővétel. A fület a vállhoz nyomjuk, az arc a vízen fekszik.

A kartempó részei: kinyújt, behajlít, húz, nyom – majd ismét. Ez egy ötlépéses folyamat, amely megfelelő gyakorlás után nagyon természetessé válik. Végezzük lassan, gyakoroljunk sokat.

A gyorsúszás utolsó része a lábmunka, mely nagy energiát vihet az úszásba, vagy csak segít egyensúlyozni haladás közben. Nyújtsuk ki a lábunkat, és a lábujjakat, gyors apró krallozást végzünk, az apró jobb, mint a nagy. A nagy rúgások valójában nem hoznak létre nagy előrehajtó erőt. A gyors, apró ollózás segít a csípőt a víz felszínén tartani, és a test átfordítása a másik oldalra is sokkal lágyabbá válik.

Legközelebb ez alapján ismét megpróbálom. Ha ekkor sem megy, szégyenszemre beiratkozom egy felnőtt úszásoktatásra :-)

Térdbajok - 2.

Na hát ott hagytam abba, hogy futottam 3 km-t, és visszajött a fájdalom.
Ezután 2 hetet hagytam ki a futással. A fájdalom ugyan elmúlt kábé csütörtökre, de nem mentem futni.
Vasárnap bicikliztem egyet, de a fájdalom nem jelentkezett.
Biztos, ami biztos, kihagytam még egy hetet.
A két hét alatt néha éreztem egy kis húzódást, meg nyomásra enyhe fájó pontokat a csontokon az inak tapadásánál. De mozgásra nem fájt semmi.

Tehát 2 hét után futottam. Sejtettem, hogy nem lesz jó ötlet, de nevezésem volt.

Szép lassan indultam. Persze, futás közben nem fájt semmim.
Majd a táv vége felé kezdtem egy kicsit érezni a húzódást. Akkor már tudtam, hogy ennek annyi.

Úgy is lett. Futás után kábé 2 órával már minden térdmozdítás fájt. Alig bírtam járni vele. Érdekes, hogy most a belső oldalon nem, hanem teljes egészében a külső oldalon fájt. Meg hátul, a külső oldali ín. Meg a vádlim felső része. És persze a szalagok tapadási pontja, jól kitapinthatóan...

Jegeltem, és kentem. És gyógyszerhez nyúltam, pedig nem szeretem, de most annyira fájt, hogy nem akartam kínlódni. Kicsit javított rajta.
Éjszaka nem ébredtem fel minden térdmozdulatra. Reggel viszont még fájt. Hajlításra nem, csak ha kinyújtottam a lábam. Meg persze, ha ráálltam, és léptem vele.

Reggel megint gyógyszer (Algoflex) meg kenegetés.

Gyanítom, hogy ez nem más, mint egy Bursitis. Az alattomos fajtából. (nem fáj, nem fáj, de ha egy kicsit többet mozogsz, akkor bedurran)

Egyébként annyit mozogtam, hogy még egy rendes izomlázat sem érzek így másnapra....
Tehát annyira nem volt megterhelő az egész, hogy megártson. Még a bal csípőm se jelzett, pedig ha sokat terhelek, azt ott meg szoktam érezni.

Most 3 hetet fogok kihagyni, akkor lesz a következő versenyem. Edzés nélkül érdekes lesz végigmenni rajta.... de hát mit csináljak.

Gondolkodtam, hogy lemegyek a körzeti dokihoz, és megkérem, hogy derítsük ki mi a franc ez már megint a szervezetemben. De az az érzésem, hogy nem igazán tud vele mit kezdeni. Ír fel kenőcsöt meg gyógyszert. És ennyi. Az is ehet, hogy mire lejutok az orvoshoz, addigra meg elmúlik, vagy jócskán enyhül. Nem is csodálkozom rajta, hogy nem tud vele mit kezdeni.

De ez akkor sem normális dolog. ez az állandó gyulladásos folyamat az ízületeimben...

A bajoknak sosincs vége... Térdbajok.

Pedig azt hittem, hogy igen. Egyszer minden rossznak vége van, és ez igaz is. Az egyik bajnak vége van, kicsit fellélegzik az ember, és akkor jön a másik baj. És aztán még egy és még egy és még egy.... sose lesz vége.

A tavaly augusztusi Krynicai Spartan után, amit sikerült bokafájdalom nélkül végigcsinálnom, és utána sem jelentkezett semmi fájdalom, kezdtem visszatérni a régi kerékvágásba. Szeptember végétől elkezdtem ismét edzeni. Futni. Persze, a full kezdő edzéstervet követve.
Minden rendben is ment, futottam esőben, szélben, és fagypont alatt is, egyre jobb lettem, jól is éreztem magam, még a szokásos éves téli megfázásom is elmaradt.

Ezen fellekesülve beneveztem néhány versenyre.

Úgy tűnt, ezúttal minden rendben lesz.

De nem, mert valaki az univerzumban, nem tudom, hogy a Jóisten, vagy valamelyik megbízottja... de ahogy korábban is leírtam már... valaki odafönt nagyon nem akarja, hogy én fussak. Én meg hiába kűzdök, és vergődök itt lent, a vége úgyis az lesz, amit ez a nagyhatalmú atyaúristen akar.

Ugyebár, jött a vírushelyzet. Sorban mondták le, és halasztották el a versenyeket. Persze, legtöbb helyen pénz nem jár vissza, amit lényegében meg is lehet érteni... de mi a biztosíték arra, hogy az elhalasztott, majd kitudja mikor megtartott versenyen képes leszek részt venni? (ahol megígérték, hogy visszafizetik, ott sem tették még elérhetővé, hogy ennek mi az útja-módja. Csak egy ígéret a mai napig)

Naszóval, vírus ide vagy oda, edzettem továbbra is. Részt vettem azért 1-2 virtuális versenyen, de ugye az azért nagyon nem ugyanaz, mint az igazi.
Tehát átvészeltem a helyzetet.

És most, amikor már van rá esély, hogy lassan ismét meg lehet tartani a szabadtéri rendezvényeket, amikor már azt hiszem, hogy minden újra a régi lesz.... akkor derült égből villámcsapás..... bejön a képbe a térdfájdalom.

(képek forrása: internet)

Én nem is értem.

A jobb térdemnek soha nem volt semmi baja. Mondjuk a balnak sem, de ott a csípő meg bokafájdalom kihatott néha a térdre is. De a jobb az mindig tökéletes volt.

Múlt héten (vasárnap) futottam egyet az erdőben. Nem sokat, egy 5,5 km-t. Sík terepen. Erdei földúton. Terepfutó cipővel. Nem rohanva. Néha belesétálva. Tehát semmi olyan megerőltetés, ami árthatott volna. Nem csúsztam meg, nem bicsaklott meg a lábam. Kimondottan jól esett ez a mozgás, utána is jól éreztem magamat.

Most emiatt, vagy nem emiatt, nem tudom, de másnap reggel térdfájdalommal ébredtem. A térdkalácsom alatti terület fájt körben, és hátul a combhajlító alsó része. meg az a két ín hátul. Aztán mozgásra érdekesen alakult. Ha nyújtva volt a lábam, behajlításkor fájt. Kicsit megdörzsöltem, elmúlt. Ha behajlítva tartottam, nem fájt, de ha kinyújtottam, akkor igen. Járáskor fájt, de nem a terhelésre, hanem a mozgatásra. Nyomkodva nem igazán találtam fájó pontot.
Na, gondoltam, ez nem hiányzott, de csak elmúlik. Bekentem Algoflexxel, majd később Flektorral is, hogy valamelyik csak használ. Kicsit kíméltem, pihentettem, javult is, csütörtökre elmúlt. Pénteken még pihenő, szombaton pedig kimentem futni egy lightosat. Konkrétan 3 km-t a rekortánon. Nem is volt semmi baj, fájdalom egy csepp se, jól esett a futás, meg minden, azt hittem, rendben is lesz.
De nem. Reggel 8-kor futottam, (összesen kb. 20 percet) és délig rendben is volt minden, majd megint megéreztem azt a térdfájdalmat, mint amit a hét elején. Ugyanott, ugyanúgy. Délután és este már szenvedtem minden térd mozdításkor. Ha nyugalomban volt, nem fájt. Csak ha megmozdítottam. De akkor nagyon.
Jegeltem kicsit este, valamivel jobb lett, de nem múlt el. Ismét kenőcs, és pihentetés. Szép hétvégém lesz, még a lakást sem bírom felporszívózni.

Kerestem a neten, hogy mi lehet ez és miért, de nem találtam semmi értelmeset.

De ha el is múlik, most hogy merjek utána megint futni. Mozgás közben semmi jele, (pedig figyeltem) és utána orvul támad, és kicsinál.

Csak tudnám, hogy miért engem találnak meg ezek a különleges, nem szokványos fájdalmak.

(Azt már nem is említem, hogy csaknem fél év után végre sikerült tartósan 70 kg alá kerülnöm a héten, ami úgy néz ki, hogy évezzem ki a pillanatot, mert mozgás nélkül pillanatok alatt visszaszedem a kilókat. És ez a legnagyobb mocsokság az egészben...)

Mit vegyek fel ha futni megyek? - Futásöltözet nőknek, lassú futóknak, őszi és téli

2024.11.05. Kiegészített: új táblázat itt. !!!

Pontosabban: futásöltözet nőknek, lassú futóknak, és lassan futó nőknek, egészen pontosan: nekem :-)

Feltételezem, nem vagyok egyedül, akinek gondot okozott, hogy mit vegyek fel a futáshoz, hogy jó legyen, ne fázzak, de ne is legyen túl melegem. Nem is olyan egyszerű ez a kérdés. Olvastam én erről, korábban, több futó oldalon is felmerül ez a téma, és okos dolgokat lehet olvasni erről.

-Az első az, hogy induláskor kissé fázni kell, később, ha bemelegszünk, akkor jó lesz.

-A második az, hogy ezt mindenkinek egyénileg kell kitapasztalni, mert az embereknek eltérő a hőérzetük, a futássebességük, és hogy kinek mi a jó, ez egyénileg változik. Ezzel egyet is értek. Ezért szedtem össze a saját tapasztalatomat, még ha nem is e szerint öltözik valaki, némi támpontot azért adhat.

A futópályán, ahol futok, ugyanabban az időben látok embereket rövidnadrágban, rövidujjúban, sapka nélkül, ugyanakkor másokat dzsekiben, mellényben, sapka-sálban futni. Ez is bizonyítja, hogy emberek hőérzete között mekkkora különbségek vannak.

Találtam én is a neten különféle ajánlásokat, ami baj volt ezekkel, hogy szerintem férfi állította össze, aki ráadásul gyors futó. Vagyis, jóval gyorsabb, mint én, így nyilván másképp kell öltözködnie.
Én lassú vagyok, tudom. A futópályán a férfiak, és a tőlem fiatalabb nők mind megelőznek. Hogy konkrét számokat is mondjak, az én átlagom a "pace" az kb. 7:50 km/perc. Vagyis általában a futásom a 7:10 és a 8:10 km/perc közé esik, mikor hogy bírom :-) És bár egyre kevesebbszer, de azért előfordul, hogy belesétálok. Általában 4 km-t szoktam futni ilyen tempóban. (vagy max. 5-öt, ha nagyon jól megy :-))

És ehhez az alábbiak szerint öltözködöm:
(a képre kattintva jól olvasható)

Futóöltözet -2 és + 12 fok között, lassú futóknak :-)

A táblázatban a hőmérséklethez szélcsendes, vagy enyhe szeles időjárás tartozik. Ha erős szél fúj, akkor kicsit hidegebbnek érezzük a levegőt, ezért vannak a "ferde vonalak" vagyis a szél dönti el, hogy vastagabb, vagy vékonyabb ruhát vegyek fel.

Mindenkinek ajánlom, ezt a módszert, amit én is csináltam, hogy minden futás után feljegyeztem az időjárást, az öltözetet, és megjegyzést fűztem hozzá, hogy komfortos volt, vagy nem. Utólag ebből már könnyű volt összeállítani a saját táblázatomat.
(az endomondo.com oldalon lehetőség van minden sportteljesítményhez megjegyzést fűzni, én ott gyűjtöttem össze a tapasztalataimat. Így egy helyen van minden, a futások, és a megjegyzések is, bármikor visszakereshető. Ráadásul be lehet állítani úgy is, hogy csak én lássam)

Még annyit hozzáfűznék a táblázathoz, hogy nem mindenről találtam megfelelő képet, próbáltam azért hasonlót keresni. Ezért kicsit részletezem, hogy pontosan mit értek a táblázatban bemutatott öltözetek alatt.

Téli futónadrág: Igazából létezik ettől vastagabb változat is, ami ki van bélelve a comb részénél szélálló anyaggal. Én még az ilyen nadrágomat nem vettem elő, nekem a téli nadrág az egy vastagabb, belül kissé bolyhos futónadrág, amit az Aldiban vásároltam.
Őszi futónadrág: Ez egy kicsit vastagabb anyagból készült futónadrág, ami nem bolyhos belül. Lidl-ben vásároltam.
Nyári hosszúnadrág: Ez a normál, vékony futónadrág anyagú, a szár hossza a fontos, ez leér rendesen a bokáig. Nekem kettő ilyen van, egy színes, és egy sima fekete.

Aláöltözet, hosszúujjú: Vékony technikai anyagú, egészen a testhez simuló póló, az ujja hossza a kézfejemig ér. Aldis.
Aláöltözet, rövidujjú: Vékony technikai anyagú, egészen a testhez simuló póló, az ujja hossza a könyököm felé ér. Aldis ez is, de nem itthon vásároltam.

Téli hosszúujjú póló: Ebből is kettő van, mindkettő Lidl-es, puha, kellemes anyaga van, viszonylag vékony, de belül kissé bolyhos. Az ujját rá tudom húzni a kézfejemre, van egy nyílás a hüvelykujj számára. Nagyon praktikus.

Vékony hosszúujjú póló: Ez egy egészen vékony, őszi futáshoz tervezett póló, kapucnival. Az ujja ennek is lehúzható a kézfejre. Nagyon szeretem, sajnos ebből csak 1 db van, a Lidl-ben vásároltam.
Rövid ujjú póló: itt általában a versenyeken kapott tecnikai anyagú rövidujjúkat szoktam használni.

Futókabát: egy nem túl vastag, de szélálló kabát, olyan softshell-szerű anyaga van. Az Aldiban vettem.
Vékony futódzseki: egészen vékony anyagú, szélálló, és egészen picikére összehajtható könnyű dzseki. Eső ellen is véd. A Decathlonban vettem.

Sapka, kesztyű, fejpánt: A futósapka olyan, ami rásimul a fejre. (néha úszósapkának hívom :-)). Az Aldiban vettem, a kesztyűvel és a fejpánttal együtt. Hasonló az anyaguk, (légáteresztő, belül olyan frottír-szerű) és egyforma a színük.

Nyaksál: ez az egész vékony csősál, ami sapkának, fejpántnak és sálnak is használható, és ami többféle színben is kapható a Decathlonban. Én futáshoz a nyakamba teszem, és ha szükséges, felhúzom az államra. (én nem szeretem, ha a szám előtt van valami anyag, de akár maszknak is használható)

Zokni: futózokniból több is van, Aldiban, Lidlben, Decathlonban, és futóboltban is vásároltam már. Van titok, nagyon rövid, picit hosszabb, és térdzoknim is. Ami fontos, hogy ne legyen érezhető a varrás, és ne szorítson sehol. A kedvenceim az Aldis, Lidles zoknik.

És ami a táblázatból kimaradt: alap egy jó futó sportmelltartó. Nekem egy régi Adidas vált be nagyon, de meglepetésemre az egyik Aldis is teljesen megfelelő. (ebből gyosran visszamentem, vásároltam többet is)

Na, meg a cipő. Egy jó futócipő kincset ér :-) Nekem van egy régebbi aszfaltos, az Asics, ami valahogy nem igazán jött be, van egy új aszfaltos, a Brooks, amit számítógépes lábállásvizsgálat után vásároltam, és imádok benne futni, van egy terepes, az Adidas, és van a Spartanos cipőm, a Decathlonból.

Ja, és hidegben azért egy zsebkendő legyen a zsebben :-) Na, meg az elmaradhatatlan futóóra. (plusz még futóöv, ha kell, és zene) De ez már csak ráadás :-)

Természetesen ezt a táblázatot folytatni fogom, és jövök majd a tavaszi-nyári öltözet tapasztalataival.

Krynica Zdrój és Spartan Sprint élménybeszámoló - 2

No hát akkor a verseny...
Ez úgy kezdődött, hogy regisztráltam, és bíztam abban, hogy helyrejövök addigra, amikor ezt teljesíteni kell. Aztán persze, nem olyan ütemben gyógyult a bokám... erről írtam korábban.

A versenynaphoz közeledve még az is megfordult a fejemben, hogy eladom a nevezést, de aztán valahogy nem tettem meg. Bíztam a lehetetlenben :-)

Semmit nem tudtam edzeni, de azért belöktem a kocsiba a Spartanos cuccaimat. Hogy majd meglátom, mi lesz.

Amikor pénteken lesétáltunk a fesztiválterületre, és megláttam a start kaput, mögötte meg a sípályára meredeken felvezető utat, azt mondtam, hogy na ne... ezt nem gondolhatják komolyan, hogy én oda felmászok.... :-)

Aztán jöttünk-mentünk, kirándultunk, én azért éreztem a bokámat esténként, de reggelre mindig helyrejött.  Akkor már hajlottam arra, hogy csak nekifutok én annak a hegynek, legfeljebb kiszállok, ha annyira nem bírom. Verseny előtti este eldöntöttem ezt, és előkészítettem a futócuccaimat.

És akkor mi történik? Komolyan mondom, nemis én lennék...
Hajnalban arra ébredtem, hogy húzza a görcs a vádlimat. De nem akárhogy. Alig bírtam kilazítani. Reggel felkeléskor is éreztem még a fájdalmat, amit a görcs okozott. Na, ebből nem lesz indulás - és kezdtem beletörődni, hogy a sors nem akarja, hogy én ezen a versenyen elinduljak. Fel sem vettem a futócuccot.

Barátnőm miatt persze elmentünk a helyszínre, mert ő indulásra kész volt. Azért én is felvettem a rajtcsomagot, hogy legalább ennyi maradjon meg emléknek. Egy nagyon kedves magyar fiatalember volt a regisztrációnál, aki jó versenyzést kívánt. Köszönöm - mondtam, Jó lenne - gondoltam.

A futamunk 15.00-kor indult, rengeteg időnk volt még délelőtt nézelődni, és szurkolni a Super (13+ km táv) indulóinak.

Szinte egész délelőtt maszíroztam, lazítottam a vádlimat. Valahogy egyre jobb lett. Dél körül már szinte nem is éreztem a görcsöt, akkor eldöntöttem, hogy mégis elindulok. Azzal a feltétellel, hogy ha nem bírom, akkor kiszállok.
Elmentem parkolóba a kocsihoz, és átöltöztem. Persze, az egy dolog, hogy kocsiban nem túl kényelmes öltözködi, de mikor máskor tekeredjen rám úgy a futótop, hogy se fel, se le ne tudjam venni, mint akkor ott? :-D
Annyira nem volt vicces a helyzet, de egy kedves lengyel hölgy látta a problémát, és segített kitekerni :-)
Még gyorsan ettem valamit, jól be tape szalagoztam a bokámat, aztán hamar elérkezett a 15.00 óra, a rajtunk időpontja, és én ott találtam magam a rajtzónában. Több, mint 1 év kihagyás után, újra a Spartan Race-n. A táv 5+ km, és 20+ akadály.
Itt nem volt közös bemelegítés, és nem csinált olyan hangulatot a spíker, mint a hazai versenyeken. De azért jó volt az indítás. (bár sokat nem értettem belőle :-))
Jött a piros füst, és indult a mezőny, hegynek fel.

    

Azt azért megjegyzem, hogy szerintem ez a fotó nem igazán adja vissza a valóságot, élőben valahogy sokkal meredekebb volt. Ez a szakasz rögtön az elején sokat kivett belőlem, lihegtem, alig kaptam levegőt, ráadásul minden lépésemre figyelnem kellett.
Aztán valahogy felértünk az emelkedő tetejére, onnan be az erdőbe, és ott mindenki elkezdett futni, mégiscsak egy verseny lenne ez, vagy mi...
Onnan már kicsit lejtett az út, és futható volt, tehát én is megpróbáltam óvatosan szedni a lábaimat. Meglepetésemre szépen, fájdalom nélkül ment. (gondolom a tape szalag is segített). Tehát kocogtam (mert futásnak azért nem lehetett nevezni) Közben utolért a következő futam, akik 15 perccel utánunk indultak. Engedtem őket elmenni.

Volt egy palánk, amire megmondom őszintén, nem emlékszem de valószínüleg segítséggel átmentem. :-) Aztán egy gerenda, ami mellett nem volt senki. Átfutott az agyamon, hogy simán kikerülhetném . de egy spartan versenyző ilyet nem tesz. Megpróbáltam, nem sikerült. De jött egy kedves versenyzőtársam, és segített. Ezután jött az egyik kedvenc akadályom, az OUT, meg rögtön utána az OU. Ezek nem túl magas palánkok, amin felette, alatta és a rajta lévő ablakon át kellett átmenni. Már a végére egy kicsit sokalltam a palánkokat, de itt kezdtem jól érezni magam.

Aztán persze jött a majomlétra, ami nekem burpee. (ha nem tudom megcsinálni az akadályt, akkor 30 db négyütemű fekvőtámasz a büntetés, annyival kiegészítve, hogy közben a mellkasnak is érintenie kell a talajt. Ezt hívják burpee-nek.) Fárasztó :-) Ráadásul a gyenge bokám miatt az egyensúlyt sem sikerült teljesítenem. Ezután volt egy frissító pont, jólesett a pihenő, meg a folyadék, aszalt gyümölcs, stb.

A ferde falra így sár nélkül könnyedén felmentem, majd egy jó nagy kőgolyót kellett elcipelni egy pontig, és vissza. Itt már együtt mentem egy itt megismert magyar indulóval, a tempónk hasonló volt, és tudtunk segíteni egymásnak, ha kellett.
Jött a nagy tepsi (kerék nélküli talicska? :-)), ami jól meg volt pakolva földdel, ezt kellett egy kötél segítségével  magamhoz húzni, majd vissza a kiindulási helyére. Ezután ferde fal, sajnos, még mindig nem megy egyedül, de volt segítségem, így sikerült átjutni rajta.

Ezután szögesdrót, kúszni kellett alatta, elég hosszú volt, kúsztam, gurultam, majd megint, és lassan a végére értem.

Ezután egy 6 láb (kb. 180 cm) magas palánk következett, itt a barátnőm bevárt, és arra figyeltem fel, hogy kiabál nekem: -Gyere, gyere, már alig vannak a pályán! Mondom micsoda??? hát hol van az a rengeteg ember, amit megszoktam a Spartan versenyeken? (kiderült, hogy csak 2 futam indult a Sprinten, így tényleg a mezőny végén voltunk)
A palánkon átjutni segítettünk egymásnak, majd kavicsokkal jól megpakolt vödör cipelése következett. Hát, és alig bírtam, hol ölben vittem, hol a vállamon, mentünk egy szép kört vele, és nagyon örültem, amikor végre letehettem. Pedig szép új vödrök voltak, tetővel, lehetett akárhogy forgatni, nem esett ki belőle a kavics.

Ezután következett a jéghideg hegyi patak, éppen jókor jött, kellemesen hűtötte a bokámat. Persze, volt itt is akadály, mégpedig egy palánk, ami beért a vízbe, és alatta átbújva lehetett csak tovább menni. Majd fel kellett jutni egy beton falon, vízzel szembe, ráadásul csúszott is. (mini vízesésen) Ráadásnak beraktak ismét egy szögesdrótot, picit magasabbat, mint az előző, viszont ezt most itt a patakban.

Átmentünk az alagúton (még mindig a patakban) és beértünk a fesztivál terület közelébe. Itt várt a családom bíztattak, fotóztak. Csak annyit mondtam: -Megvagyok, egyben vagyok :-) és amikor ezt kimondtam, megbotlottam egy kőben, majdnem elestem, mire a fiam: -Na, csak ne bízd el magad :-) Még most jön a neheze.
És itt fáradt voltam már, nagyon. Annyira, hogy az ezután következő függőleges hálós falon már igencsak kellett kapaszkodni, alig bírtam átjutni rajta, pedig máskor ez a mászás meg se kottyan.
Ezután rögtön egymás után, kötélmászás (esélytelen, 30 burpee), dárdadobás, ami persze, hogy nem talált. Pedig itt is bíztatott a kedves magyar önkéntes. Burpee, de itt olyan éles kavicsos volt a talaj, hogy egyáltalán nem volt könnyű lenyomni a 30 db-ot. Sokat pihentem közben, már alig bírtam felállni, de még mindig nem volt vége.

Itt készült rólam egy hivatalos fotó. Mondta a fotós, hogy dobás előtt egy szép mosolyt kérek! Hát én mosolyogtam szépen. Legalábbis meg voltam győződve róla, hogy szépen mosolygok :-) Aztán később, amikor megláttam a képeket, szembesültem vele, hogy nem mosoly volt az... sokkal inkább egy vicsor :-D  Na, jó, nem kell magyarázni, itt már erősen látszott rajtam, hogy fáradt vagyok, de kűzdök keményen :-) 

Ez volt az a pont, ahol legszívesebben abbahagytam volna, de azt mondtam magamnak, hogy itt már nem adom fel. Ha idáig eljöttem, végig is megyek.

Jött a zsákfelhúzás, ami szerencsére sikerült, és ez egy kis erőt is adott nekem. (azért meg kell említenem, hogy kedves volt az önkéntes, mutatta, hogy melyiket válassazam. (nem volt egyforma a súlyuk a zsákoknak) azért nem volt könnyű ez sem, de sikeresen teljesítettem az akadályt, és mehettem tovább.

Ezután persze megint két olyan akadály jött egymás után, amiket még esélyem sincs teljesíteni, a Z-fal és a multirig. Ismét lenyomtam a burpee-ket, persze nem volt egyszerű, a végén már egyesével csináltam, és sokat pihentem közben. De meglett, ha nehezen is, és mehettem az A-cargo-ra, ami egy magas, háztető alakú hálós állvány. Itt csak mászni kell, és kapaszkodni, majd átugrottam a tüzet, és ott voltam a célban, ahol a nyakamba akasztották az érmet.

El se hittem, hogy sikerült teljesítenem, így edzés nélkül, gyenge bokával. Azt meg kell hagyni, a bokám tényleg jól bírta a gyűrődést, örültem, hogy végre tudok fájdalom nélkül futni, még ha lassan is. Az órám szerint kb. 6 km volt a táv, és összesen 3 órát töltöttem a pályán.

Íme a hivatalos pályarajz.

Ez pedig az érem, amiért kűzdöttem. Megdolgoztam érte, rendesen.

Célba érkezés után csináltunk pár fotót, majd zuhanyoztunk, átöltöztünk, (jó, hogy már alig voltak, nem kellett sorba állni, ez az előnye, ha a mezőny végén ér be az ember :-)) utána pedig beültünk az autóba, és elindultunk hazafelé.

Krynica Zdrój és Spartan Sprint élménybeszámoló - 1

Az egész úgy kezdődött, hogy kedves barátnőm/edzőtársam kitalálta, hogy miért nem nézzük meg ezt a Lengyelországi Spartan versenyt, legalább kirándulunk egy pár napot.
Amikor már le volt foglalva a szállás, meg minden el volt tervezve, akkor felmerült, hogy ha már úgyis ott leszünk, akkor miért nem indulunk a Sprinten?

Na, gyorsan regisztráltunk is. Én még a regisztrációkor nem voltam teljesen rendben boka ügyileg, de bíztam benne, hogy addigra jobb lesz, vagy majd lesz valami. Sajnos, nem tudtam edzeni erre a versenyre, esélyes volt, hogy kihagyom, mindenesetre a Spartanos cuccomat bedobtam a kocsiba.

Szállással szerencsénk volt, mivel ezen a hétvégén eléggé teltház volt már, nem is hittem volna, hogy találunk szállást. De sikerült, mert a miénket nemrég tették fel a bookingra, egy új szállás a város központjához közel, jó áron.

1. nap dél körül érkeztünk, megnéztük a várost, és mivel Spartan hétvégét rendeztek, megnéztük a fesztiválterületet is. Kalandos sétánk volt, át a hegyen. Egyébként kitűnő túraútvonalak vannak arrafelé, gyalogos és kerékpáros útvolnal is.

Visszafelé már lassan ránk sötétedett, nem vállaltuk újra az erdőt, hegyet, így kerültünk egyet, és a város felé gyalogoltunk. Ez egy közel 6 km-es séta volt.
Nem tett túl jót a bokámnak, éreztem kicsit este.

Egyébként a város nagyon tetszik, szép, rendezett, sok virággal, a városközpontban pedig egy hatalmas park, és egy zenélő szökőkút található. És emberek. Sétálnak, pihennek, vásárolnak. Látszik, hogy itt van élet. Nem is gondoltam volna, hogy ez a hely egy ilyen nyüzsgő üdülőközpont.

Amikor megérkeztünk, erre nagyon rácsodálkoztunk. Hogy milyen szép ez a hely, és mennyi kiránduló ember van itt. Valahogy nem erre számítottunk, és ez a felismerés kellemes meglepetésként ért.

És egy videó a szökőkútról:

2. nap kirándultunk egyet, de már autóval indultunk el. Megnéztük a közelben található kilátót, libegőztük, és természetesen szurkoltunk a magyaroknak a Spartan Ultrán.

Az első sípályára kabinos felvonó vitt fel, egészen pontosan 1114 m magasra. Lenyűgöző volt a kilátás. Fentről ráláttunk a fesztiválterületre.
(Weboldal: Kolej Gondolowa Jaworzyna Krynica)

Ezután átmentünk a másik hegyre, a kilátóhoz, ide: wiezawidokowa.pl/ ahová libegővel mentünk fel.

Ez egy hatalmas, fából épült kilátó, ahová a fák lombjainak a magasságában sétálhatonk fel, mégpedig nem lépcsőn, hanem olyan érdekesen van megépítve, hogy csak sétálsz a fából készlt magaslaton, gyönyörködsz a tájban, és egyszer csak fent vagy a tetején :-)

Szuper volt, az építmény, a kilátás..., minden.

A Spartan versenyről pedig a következő részben fogok beszámolni.

Spartanosok (?) Szigorúan a magánvéleményem.

Láttam egy videót a neten. Egy Spartan versenyről. És egy STG csapatról.
Az most mindegy, hogy melyik verseny volt, és az is lényegtelen, hogy milyen nemzetiségű volt a csapat. (Annyit azért elárulok, hogy nem magyarok)

Na, most annyit azért tudni kell, hogy az STG csapatban csak az indulhat, aki rendszeresen eljár a helyi csapatos edzésekre. Tehát feltételezni lehet, hogy nem felkészületlenül vág neki az illető.

Szóval, megnéztem a videót, és kedvem lett volna alá kommentelni, hogy: "De gázak vagytok"

Ez a csapat ugyanis elég sajátosan versenyzett.

Először is, amikor át kellett menni egy max. térdig érő patakon, akkor a férfiak a hátukon vitték át a csajokat. Hát, én már itt szégyellném magam a helyükben, (mármint a lányok helyében) elmegyek Spartanra, és nehogy vizes legyek? Gáz.

Másodszor, az egyensúly akadálynál a nő ment a gerendán, a pasi meg mellette a földön, és ha a nő elvesztette kicsit az egyensúlyát, akkor a pasi segített neki visszanyerni, így nem kellett lelépnie, és teljesítette az akadályt.
Ez így viszont szabálytalan. Gáz. És az is, hogy nem volt senki, aki betartatta volna velük a szabályokat.

Harmadszor, a ferde negatív fal. Itt az egyik pasi leguggolt, a nő a hátára állt, a pasi felállt a nővel a hátán, aki így csak áttette a lábát a vele egymagasságba kerülő falon. Különösebb erőfeszítés nélkül. Mindegyik csaj így ment át. Meg se próbálták saját erőből teljesíteni. Gáz.

Aztán jött a majomlétra. Ez kimaradt a videóból, ( csak nem azért, mert szabálytalanul segítettek egymásnak?) ezt nem tudhatom, de ami benne maradt az sem volt szabályos. A fiú végigment a majomlétrán, de a végén nem ütötte meg a csengőt. Ennek ellenére a legnagyobb nyugalommal ment tovább. ( a szabályok értelmében ez így hibás teljesítésnek számít, és büntetőznie kellett volna.) Ez is gáz. És az is, hogy itt sem figyelt senki a szabályok betartására.

Aki tudja, hogy mi ez a Spartan, annak nem kell megmagyarázni. A Spartan az nem erről szól.

Ez a csapat viszont ( és főleg a lányok) ugyanúgy pózolt az éremmel, mint aki valóban becsületesen megdolgozott érte, és kipróbálta a határait.
És még büszkén fel is rakják a videómegosztóra.

Na, ez gáz!

Lehet, mégis veszélyes a sport?

Kezdem azt hinni, hogy igazuk van azoknak az embereknek, akik azt hangoztatják, hogy a sport igenis veszélyes az emberi szervezetre. Mert pl. tönkreteszi a térdet, az ízületeket. Fájdalmat, izomlázat okoz, stb.

Mert mi történt velem legutóbb? Mert nem is én lennék, ha nem velem történik.

Elmentem úszni. Úsztam 2-szer 500 m-t. Minden gond nélkül, kis pihenőkkel, sőt, úgy éreztem, bírnék még 500-at hozzá, de ennek ellenére kimentem pihenni, hogy nehogy sok legyen.

Erre, amikor jöttem ki a medencéből, begörcsölt a vádlim. És a lábfejem. De nem akárhogy. Olyan erősen húzta a görcs, hogy képtelen voltam visszafeszíteni. (mert azt kellett volna) Sőt, a medence szélén ültem, és nem bírtam kiemelni a lábam. Nagyon fájt, olyan érzésem volt, hogy ha kicsit is megmozdítom a lábamat, akkor elszakad az izmom.
Én még ilyen erős görcsöt nem éreztem sose. Jól jött volna egy kis külső segítség, a visszafeszítésnél, de nem volt senki a közelben. Tehát egyedül kínlódtam. Pár percig eltartott, míg elmúlt a görcs.

Aztán, amikor végre lábra tudtam állni, akkor szembesültem vele, hogy nem bírok menni, mert a fájdalom megmaradt a vádlimban. Le kellett ülnöm újra, és maszírozni.

De még mindig fájt, minden lépésnél. Elsántikáltam a forró vízhez, és fél órát ültem benne, és maszíroztam a vádlimat, hogy múljon a fájdalom. És bekaptam egy banánt is, mert magnézium az nem volt nálam.

Úgy kábé 1 órával a görcs után lett annyival jobb, hogy fájdalom nélkül bírtam menni, de nyomásra még ma, 2 nap után is érzem a fájdalmas pontot a vádli izmomban, úgy kábé egy arasznyi hosszon.

Nem tudom, mi okozta. Túl sok mozgás, (nem éreztem annak) hideg víz? (nem volt annyira hideg, sőt kellemes volt) magnézium hiány? (ezzel eddig nem volt problémám soha)

Itthon pótoltam a magnéziumot, és pótlom azóta is.

De a félelem bennem maradt, hogy ez bármikor megismétlődhet, sajnos. Nem vagyok boldog tőle. És a legnagyobb félelmem, hogy ez egyszer valami verseny közben fog megtörténni.

Vagy ez megint egy jelzés volt, hogy ne ugráljak, és hagyjam abba a mozgást???

És megint egy dühöngő poszt a balszerencséről...

Hát, komolyan mondom, nem is én lennék, ha nem velem történne meg :-)

Úgy volt, hogy végre megyek ma Crossfit edzésre, a bokámmal már lassan mehetnék. (Tape szalaggal rögzítve, most vettem az Aldiban új színeket)
Tehát bejelentkeztem, vártam.... Hát persze.

Múlt héten elkezdtem köhögni. (köhécselni) Nem tűnt komolynak, azt hittem, pár nap, és átmegy rajtam.
Hát nem.
A péntek, szombat, és a mai nap is arról szólt, hogy konkrétan megfulladok-e a köhögéstől, vagy nem. Azt hittem, a tüdőm kiköpöm. Csak köghögök, és alig kapok levegőt. Aztán meg minden kezdődik elölről.
Hiába az Acc, a forró tea.... én csak köhögök, és egyre rosszabb.

Érdekes, hogy más tünetem nincs, se orrdugulás, se láz, se torokfájás. Csak és kizárólag köhögés. De az durván. Nagyon durván.
Ráadásul éjszaka is arra ébredek, hogy belülről "remeg" a légcsövem, és ez váltja ki a köhögési ingert. Reggel meg, ha veszem a levegőt, apró kattogást (pattogást) hallok/érzek.
Nekem ilyen fura köhögéses betegségem még nem volt.

Szóval, hiába bíztam a javulásban, ilyen állapotban nem lehet edzeni.

Megint kénytelen vagyok kihagyni, és most sem tudom megismerni ezt az edzőt. Már másodszor :-(

Crazy 5K Debrecen

A helyszín az Erdőspusztai Arborétuum.
A parkolás nen volt könnyű, eleve nem szeretem, ha nincs kijelült parkoló, hanem mindenki álljon meg, ahol tud, az út szélén. Természetesen, az út egyik oldala már tele volt, így megfordultam, és beálltam a másik oldalra, ahol senki sem volt. Nem tiltotta semmi... szerencsére viszonylag közel esett a park bejáratához. 5 percen belül előttem, és mögöttem is tele lett autóval....

Felvettük a rajtcsomagot, szerencsére itt nem volt sorbanállás. Az idén fehér pólót kaptunk. Vissza a kocsihoz, átültözés, rajtszám feltétel, és a maradék cuccot a kocsiban tettük le, ne kelljen csomagmegőrzőnél várakozni. Kocsikulcs a futónadrág zsebébe, egy biztostűvel rögzítve, mert tavalyi is találtak pár slusszkulcsot a pályán :-) nem szerettem volna, ha elhagyom.

Jó meleg volt, már délelőtt 10-kor. 5 perccel a rajt előtt bemelegítés, majd indulás. Egy straton belül is szakaszokban indítottak, hogy ne legyen tumultus az első akadálynál. Bár egyesek így is úgy rohantak, mintha nem tudom, mi lenne, nem tudom, miért kell ennyire sietni... Itt nem az idő számít, hanem az, hogy jól érezd magad.

A terep rendben volt. Jól bevitt az erdőbe, volt keskeny ösvény, homokos, füves út, és volt jól futható lekaszált rész is. Jó volt, változatos, árnyékos (néhol napos).
Az akadályok nem egyenletesen voltak elosztva, de megvolt mind a 10. Az első 1 km csak futás volt.

Az első 500 méteren belenyilalt a csípőmbe a szokásos, amikor minden földre lépést megèrzek. Így kénytelen voltam belegyalogolni, nyomkodni, kimozgatni, de a lassú futás is viszonylag jól ment.

Viszont észrevettem, hogyha figyelek a testtartásra, hogy vállakat hátra, egyenesen áll a törzsem, és nem görnyedek, valamint kis lépésekkel megyek, úgy, hogy a lábam a testem alatt érjen földet, akkor el tudom kerülni ezt a nyilallást a faruzmom alsó részén. Hogy ez véletlen, vagy van valami összefüggés, nem tudom, de a továbbiakban így, "totyogva" futottam, és nyilallás nélkül sikerült megúsznom a távot.

A második akadály előtt kijöttünk a napra, itt volt egy kis enyhe szédülés-féleség (a meleg + a kevés reggeli, nem tehetek róla, és reggel nem tudok enni, futás előtt meg különösen nem) de ez hamar átment rajtam. Nem sokkal utána jött a frissítő pont, ittam egy kis izo-t, és az rendesen helyre tett.

Volt olyan rész, ahol sűrűbben voltak az akadályok, csaknem egymás után.

Utolsó akadálynál történt valami, ami igazán kimaradhatott volna: a csuszda alján leért a cipőm, vagy hamar tettem le, hülyén èrkeztem, és alàtört a lábam, én meg átestem rajta. Egy darabig nem is bírtam ráállni. Ott ácsorogtam az akadály közepén, fél lábon, és azon gondolkodtam, hogy mi legyen. Üljek le, és nyomkodjam át, vagy ennek már mindegy... Persze a kutya nem kérdezte volna meg hogy minden oké e, sem versenyzők, sem önkéntes. Ez viszont gáz, és ennyiből is szeretem sokkal jobban a Spartan versenyeket, mert ott a versenyzők figyelnek egymásra. Itt csak egy pasi szólt hozzám, de ő is csak azért, hogy felmehet-e előttem....

Aztán valahogy elsántikáltam a célig, megkaptam az érmet, és a többit.... majd pihentem egy cseppet... majd sántikálás az autóig, és haza vezettem.
Érdekes, hogy vezetés közben nem fájt a lábam, igaz, nem bokából, hanem térdből nyomtam a kuplungot. Ha visszafeszítettem a lábfejemet, akkor fájt, és ha ráálltam, akkor a térdem alatt, a vádlimban nyilalt a fájdalom.

Itthon jegelés, pihenés. Nem kékül, nem dagad, csak továbbra is fáj ha terhelem. A labfejem meg a vadlim. Jól meghúzódtak az inak izmok.
Ez nem hiányzott a végére, de ettől eltekintve egy nagyon jó kis futás volt. A legjobban pedig az tetszett benne, hogy itt nem lehetett levágni a távot, (...engem csak az akadályok érdekelnek... és hasonlók), hanem itt mindenkinek végig kellett futni (sétálni, gyalogolni) a teljes útvonalon.

Ettől eltekintve, azt hiszem, befejeztem a Crazy-t. Elsőre jó buli volt, még talán másodikra is, de úgy gondolom, ennyi elég volt, nem ér ez ennyit. Ráadásul rosszul esett a sérülés is, én még bringázni akartam, és kimenni az erdőbe futni... hát, erről lemondhatok egy jó darabig, amilyen lassan rehabilitálódok... még nehogy a következő versenyt is ki kelljen hagynom.

(ma sajnos kénytelen vagyok kihagyni egy crossfit-et) :-(
https://www.relive.cc/view/e1119097607

Első Spartan versenyem - Élménybeszámoló a Nagykanizsai Spartan Sprintről

A szállásunk nem volt egy túl kényelmes valami, ráadásul csendesnek sem mondanám, így viszonylag korán keltünk, és korán érkeztünk a kijelölt parkolóba. Nem voltunk annyira kipihenve... A parkolásról csak jót mondhatok, szervezett irányítás volt, és ami a lényeg, bőven volt hely. A csuklós busz pedig elvitt a  kb. 2 km-rel arrébb fekvő csónakázó tóhoz.

Már 2 órával a rajt előtt ott voltunk a fesztiválterületen. Legalább volt idő körülnézni, akklimatizálódni, ismerősökkel találkozni, és váltani 2 szót.

A rajtcsomagomat hamar felvettem, sorban állás nem volt. Beöltöztem: fejpánt, chip, karszalagok stb. Aztán néztem a bemelegítéseket, és a korábbi rajtokat.

Aztán végigcsináltam a 10 perces közös bemelegítést, a szpíker irányításával. És GO!

A pálya nagyon cselesen kezdődött, már a rajtzónába is csak egy kb. 1,5 m magas palánkon keresztül lehetett bejutni. Itt egy kicsit meginogtam, elég nehezen húztam fel magamat, meg is fordult a fejemben, hogy ha már az elejét ilyen rosszul bírom, mi lesz még később??? de azért sikerült saját erőből átjutnom, csak adott egy negatív lökést a lelkesedésemnek :-)

Ezen kívül az órám is szivatott, hogy szépen mondjam :-) elfelejtettem, hogy a futáshoz be van állítva az edzésterv, és nem találtam sehogy sem, hogy hogyan kell kiszedni. Már indult a futam, dőlt a piros füst, én még mindig óráztam. Végül gyorsan úgy döntöttem, hogy nem futásra, hanem Freestyle-ra (séta) állítom, és úgy fog mérni. Mindezt, menet közben…

Ahogy az órát sikerült elindítanom, már ott is volt az első akadály, a rengeteg autógumi. Ez inkább olyan bevezető. Majd fordultunk az emelkedőre,  a kilátó felé. Itt felváltva volt palánk átugrás, és alatta átbújás. Ez már ment gond nélkül, mert közben rájöttem, hogy ugrani kell egy cseppet, és akkor lendületből át tudok menni. Ugye, a gyakorlat… :-)

Ezután jött a farönk cipelés. Volt női rönk, (kb. 20 kg-osak) és férfi rönk, (kb. 30 kg-os) Lehetett választani. Ezeket kellett végigcipelni egy jó kis körön, egy kis emelkedős résszel. Nem volt vészes, csak kicsit hosszúnak tűnt az út. Itt találkoztam az első fotóssal.

A rönköt letéve rögtön mehettünk a tóba :-) derékig. Az első lépés nem esett annyira jól, de aztán a hideg víz kimondottan jót tett a csípőnek. Amiről ugye, ne feledkezzünk meg, egész jó már, és nem is fájt a héten, de nem is terheltem. Most is inkább lassan futottam, sokat belesétáltam, és figyeltem minden lépésre. Picit pont kezdtem érezni, amikor jött a hideg víz :-)

Itt is volt fotós.

A tóból kijövet megtapasztalhattuk, milyen a jó kis nedves, agyagos talaj. Itt is figyelni kellett, hova lépek.

Jött egy 6 láb magas fal. Az mennyi is? 180 cm? kb. Nekem kicsit magas volt :-) tehát megkértem egy fiatalembert, hogy segítsen. Már tartotta is a bakot, ennyi elég volt, hogy átlendüljek, bár a lejövetel kicsit gyors volt, de baj nélkül átértem.

A fal után jött a balance. Itt egy keskeny, és emelkedő gerendán kellett végigmenni. Illetve több gerenda volt egymás mellett, lehetett választani, hogy melyiken mész. Némelyik ingott egy kicsit… próbáltam stabilabbat választani. Azt nem tudom, milyen hosszú volt, nagyon koncentráltam, hogy fent maradjak. És sikerült! Itt azért elég sokan leléptek, (leestek) és nem volt veszélytelen.

Aki rontja az akadályt, annak büntetőzni kell, ami nem más, mint 30 db burpee, vagyis olyan négyütemű fekvőtámasz, ami kiegészül azzal, hogy a mellkasnak érinteni kell a földet.

Ezután megint víz, de ez most mélyebb volt, mint az előző, és a partja is meredekebb. Konkrétan fenéken csúszva lehetett biztonságosan belecsobbanni, és a másik partján gyökerekbe, ágakba kapaszkodva kikecmeregni. Itt már ki volt feszítve egy kötél, azok részére, akik nem biztosak az úszás tudásukban, de én elsőre észre sem vettem, szerencsére nem volt rá szükségem.

A tó után jött egy kis mászóka, ilyen A alakú építmény, ami be volt pántozva. Kicsit instabilak voltak a pántok, meg a tetején csúszkált, vigyázni kellett, hova teszem a kezemet, de ezen is simán át lehetett mászni.

És jött a megérdemelt frissítő, ami úgy kábé félúton volt. Ittam izo teát, és vizet, egy szusszanásnyi pihenő, és indulás tovább.

Az igazsághoz tartozik, hogy nekem itt ezen a tájékon már megfordult a fejemben, hogy ennyi talán pont elég is lenne, de aztán ez a gondolat hamar túlfutott rajtam. A verseny elején nem lehetett tudni, hogy mennyit kell futni, és milyen akadályok lesznek. De kábé a 2 km környékén két fiú beszélgetett mögöttem, és ők mondták, hogy több, mint 8 km a táv. A frissítőponton is mondták, hogy picit több, mint félúton vagyunk, de az akadályok már sűrűbben lesznek.

És ezután elérkeztem az első olyan ponthoz, ahol tudtam, hogy büntetőzni fogok, ez pedig a multiring. Egy cső, gyűrű, és kötelek lógnak, amiken kézzel csüngve kell végigmenni. Még a cső ment is volna, de a kötél és a gyűrű messze volt egymástól, ott félkezes átlendülés kellett, ami nekem még nem megy. Így hát mentem burpee-zni. 30 db.

Negatív fal volt a következő akadály, a tetejét sem értem el, de rendes férfiak segítettek átküzdeni rajta. Nem olyan könnyű azért, de segítséggel ment.

A 12-es akadályhoz érve (amit úgy hívnak, hogy Bender) csak lestem, hogy mi a fene akar ez lenni. Alucsövek az úton keresztben, magasan (7,5 m), vízszintesen? Emberek meg másznak rajta. De hogy jutnak oda fel?

Megálltam, néztem, hogy mi ennek a technikája. Aztán meg néztem,hogy merre van a burpee zóna, mert reménytelennek tűnt, barátkoztam a gondolattal, hogy ez  bünti lesz. Erre megkérdezi egy nagy magas srác, hogy kell segítség? Mondom neki, az jó lenne, de nem vagyok benne biztos, hogy nekem ez sikerül. Azt mondja, dehogynem, csak rakd fel a lábad, meg mondta a többit is, hogy mit hova fogjak, mit csináljak. Mondom, oké, vágjunk bele. Segített elérni az alsó csövet, onnan már ment saját erőből is, bár nem volt egy könnyű menet, mert a csövek nem függőlegesen álltak, hanem hátrafelé hajlottak. A srác végig figyelt, és bíztatott, mondta, hogy mit csináljak. És sikerült! Egy másik fiú pedig segített lejönni a másik oldalon.

Na, ezért (is) szeretem nagyon ezt a Spartan versenyt, mert ilyenek az emberek, segítik és bíztatják azt, aki kezdő, vagy akinek valami nehezebben megy.

Egy kis kötélháló a meredek úton, és egy kis futós táv következett, ahol én sajnos többnyire inkább sétáltam. Ugyanis itt már jelentkezett időnként egy kis nyilallás a csípőmben és a farizmomban, és emiatt nem akartam kockáztatni. Azt mondtam, hogy inkább lassan érek be, de végig akarok menni. Mentem, néha megálltam, (elengedtem a gyorsabb futókat) kicsit megnyomogattam, megforgattam a nyilalós részt, amitől némileg jobb lett, és mentem tovább. Kicsit tartottam attól, hogy nagyobb baja ne legyen, de szerencsére nem lett :-)

Itt már lefelé futottunk, és kiértünk a tópartra. itt már rengeteg néző és szurkoló volt. Pont látványos volt nekik az Olympus akadály. Ez egy A vonalú, alacsonyabb építmény, amelynek oldalán láncok lógnak és kerek lyukak vannak vágva. Ezekbe kapaszkodva kell oldalazva végigmenni, úgy, hogy az építmény tetejét nem szabad megfogni, és a lábunk sem érhet le a földre. Persze, jó csúszós anyagból van, az első fogás után úgy csúsztam le róla, hogy öröm volt nézni. (lehet, hogy nem talppal kellett volna kitámasztanom magamat, hanem térddel) Úgyhogy itt is beszedtem 30 db burpeet.

Ezután jött a dárda dobás. Szépen eligazgattam a kötelet, irányba állítottam, dobtam…. és gyönyörűen repült a szalmabála felé….. csakhogy hirtelen valahogy megakadt a madzag (a kerítés és köztem, nem tudom, hogy csináltam…) … és mehettem ismét burpee-zni.

A burpee-k nehezen mentek, még az első 10 db csak-csak, de utána már 5, 2, 1-esével. A bokám is megfájdult, ahogy ugrottam a guggolásba… tehát óvatosan nyomtam, sok pihenővel, mert még a pulzusomat is felvitte az egekbe. Sok idő ment el ezeken a helyeken.

Dárda után még egy burpee-s akadály, a kötélmászás. Ezt én valamikor tudtam, de most már nem megy. A technika megvan, de kicsit még erősödnöm kellene hozzá. Az is lehet, hogy nem kesztyűben kellett volna próbálni. Pedig nem vízből kellett indulni, és ez hatalmas könnyebbség lett volna… de hát ezt az akadályt még nem ugrottam meg :-)

Jött a szögesdrót, gyönyörű sárral (mocsárral) az alján. Igazi spártai érzés volt benne csúszni-mászni. A csúszást szó szerint kell érteni, mert kicsit meglöktem magam, és szabályosan csúsztam előre a sárban. Ez elég hosszú akadály volt, meg kellett dolgozni az átjutásért, ráadásul az előttem lévő fiú eléggé csapta a talpával a sarat (mondjuk, lehet, hogy én is…) és kissé le kellett maradnom, hogy ne kapjak telibe, arcba.

Ezután 7 láb fal, ami kb. 210 cm. Jó magas :-) Néztem körbe, hogy ki fog nekem itt segíteni, valaki, aki azért jó erőben van :-)  Az egyik srác pont akkor segített egy lánynak, és megkértem szépen, hogy engem is át tudna-e dobni majdnem ugyanígy? Mondta, hogy persze, gyere te is… és tartotta a bakot nekem is, aminek segítségével  már fel tudtam húzni magam, és onnan már ment önállóan.

Fal lekűzdve, de következett a másik „mumus”, a Monkeybar, vagyis a majomlétra. Természetesen nehezítve, mert „A” alakban volt összerakva, úgy, mint egy háztető. Ez érdekes amúgy, mert azon majomlétrán, ami a kondiparkokban van, tehát egyenes, és viszonylag közel vannak a csövek egymáshoz, meg vékonyabbak is – azon simán át tudok menni, úgy, hogy mindig melléfogok a mási kezemmel. (Tehát, nem lendületből egykezessel) Itt viszont nem ment, mert felfele kellett volna haladni, valamint a csövek is vastagabbak voltak, és távolabb egymástól. Ráadásul a pálya vége felé már az izmok is fáradtabbak. Ugye a sok burpee sokat kivesz az emberből . Pluszba még itt is volt 30 :-)

Ezután belevezetett a pálya a csónakázó tóba, ami annyira nem volt rossz, mert legalább valamennyire le lemosódott a sok sár rólunk. (ugyebár a szögesdrót óta vastag sárréteg volt mindenkin)

Következett a zsák felhúzás. Egy csigán volt átvezetve a kötél, és azzal kellett felhúzni a zsákot, majd szépen óvatosan leereszteni. Ha puffant, az már hibát jelentett. Ez úgy kívülről könnyűnek látszott, de a zsák (a női) volt vagy 40 kg, és a kötél is elég vékonyka, tehát igencsak rendesen meg kellett fogni. Úgy visszarántott a zsák súlya, figyelni kellett, hogy meg tudjam tartani. A végén már bele feküdtem, mert úgy éreztem, hogy ha elengedem a kötelet, akkor kicsúszik az egész a kezemből. De sikerült megtartani, és sikerrel teljesítettem ezt a feladatot.

Jött egy nagy hevederekkel kockázott „A” alakú mászóka, ami elég magas volt, de nekem szerencsére nincs tériszonyom, tehát nem jelentett problémát. Csak mászni kellett.

A végére még tartalékoltak egy kűzdős akadályt, ez pedig nem más, mint az „A” alakú ferde fal, ami egy csúszós felület, és kötél segítségével lehet feljutni a tetejére, ahol átlépve a mások oldalára, lemászhatunk. Az elején ment is, elég jól, igaz, kellett tartani rendesen a kötelet itt is. De a tetején volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogyha most egyik kezemmel elengedem a kötelet, akkor vissza csúszok. És segítség pont nem volt a közelben J Aztán valahogy mégis csak sikerült átfognom a tetején, onnan pedig már nem volt nehéz áthúzni magam. Örültem nagyon, amikor ez sikerült.

Hát még, amikor megláttam magam előtt a célkaput, és már csak a tüzet kellett átugranom, és nyakamba akasztották az érmet. Hihetetlenül jó érzés!

Fáradtan, koszosan, sárosan, de boldogan :-)

A célban kiírták mindenkinek az idejét, névre szólóan, de én pont akkor nem néztem oda :-) Ezután megkaptuk a jól megérdemelt Finisher pólót, IPA sört, banánt, nápolyit, és a frissítő izo teát, vagy vizet.

Készítettünk pár fényképet, így, koszosan, éremmel, a finisher falnál, meg máshol is (kicsit sorba kellett állni érte) majd megkerestem az öltöző sátrakat, lezuhanyoztam (spártai módra, slaggal, jéghideg vízzel :-)) átöltöztem, felvettem a finisher pólót, és szétnéztünk még a fesztivál területen. Még javában indították a rajtokat, és a Kids futamok is zajlottak, tehát volt mit nézni.

A délutáni Charity futamot már nem vártuk meg, busszal visszamentünk a parkolóba az autónkhoz, majd elindultunk hazafelé.

Összességében nagyon jól éreztem magamat ezen a versenyen, egyrészt azért, mert végig tudtam csinálni, másrészt meg fergeteges volt a hangulata, és az időjárás is mondhatni tökéletes volt, minden összejött ahhoz, hogy ez egy jó nap legyen.

Most már nincs visszaút, találkozunk június 10-én, Várgesztesen! Már alig várom :-)