Ez már az új szakasz.
Füzérradvány most Pálháza lett.
Itt szakaszoltunk, mert könnyebb volt a logisztika.
Nov. 6-án még jó idő volt, úgyhogy E.-vel megcsináltunk egy kis szakaszt.
(E-vel nem tudok hosszú túrát tervezni, mert lassú is, és a térde is fájdogál néha, de jó társaság, és szeret túrázni. Túrabotot is vett magának. Nem mellesleg a Milicet is hősiesen végigcsinálta, pedig az kicsit sok volt neki, km-ben is, és meredekségben is. Ezért vele rövidebb szakaszokat tervezünk, főleg így őszi időszakban, amikor hamarabb sötétedik)
Vágáshután hagytuk az autót, majd busszal átmentünk Pálházára. Ittmár az új szakaszon túráztunk. Kifelé a faluból, elmentünk a perlitbánya mellett, volt egy kis teherautó forgalom. Ezen a részen elégsokat kell aszfaltúton gyalogolni, de engem nem zavar.
Kishután megpihentünk egy buszmegállóban, szendvicseztünk egyet. Ahogy néztük, ott csatlakoztunk rá a régi kéktúra útvonalra. Továbbra is még mindig aszfaltúton haladtunk. Nagyhutára érve bélyegeztünk egyet az önkormányzat előtt. Érdekes, hogy Nagyhuta egy kisebb falu, Kishuta pedig egy nagyobb.
Nagyhuta falu végén letértünk az aszfaltról, és kezdődött az erdei, hegyi szakasz. Előkerültek a túrabotok, itt már volt egy kis emelkedős rész. Át a hegyen, fák között sétáltunk, leereszkedtünk egy szélesebb erdeiútra. Itt már hallottuk, hogy favágók dolgoznak a közelben. Ahogy haladtunk, ez az út egyre sárosabb lett, néhol elég nehéz volt kikerülni. Az autók vagy a munkagépek egész mély árkokat szántottak az útra, dagasztva a sarat.
Végre kiértünk a vágáshutai útra, innen ismét aszfaltúton sétáltunk bea faluba. Kellett még menni azért jócskán. Vágáshuta egy hangulatos, csendes kis zsákfalu, kedves emberek lakják.
A faluban pecsételtünk, és ezzel véget ért a mai túránk.
