Peches nap

A tegnapi nap valahogy nem a mi napunk volt... , mondtam is, hogy "tiszta haszon" volt

Kezdődött azzal, hogy Bencét kivittem az úszótáborba, a strandra. Még elindultunk napsütésben, úgy látszott, ki fog alakulni az idő, de mire odaértünk, befizettem, addigra már látszott, hogy nemhogy napsütés nem lesz, de örüljünk neki, ha nem esik. Kicsit idegesített is, hogy meg ne fázzon a végén a gyerek, de egyrészt voltak ott kisebbek is, másrészt meg meleg vízben vannak, csak nem lesz semmi baj.

Éppen dél körül kisütött a nap, pont a jó égetős déli napsütés....

Délután mentem érte, be a strandra, kiderült, hogy elszakadt a fürdőgatyája. (szerencsére varrható)

Át akartunk menni az élményfürdőbe, de hiába van szabad átjárás a strand és élmény között, mivel a gyerek táborba jött, csoportos belépővel, és így nem kapott "órát" így nem jutott át a beléptető kapun, és nem jöhetett be az élménybe. (vagy vegyük meg a jegyet, persze... amikor már bent vagyunk, nem?) Egyébként tegnap is voltunk strandon, akkor tárva-nyitva volt az egész...

Mivel az én cuccom viszont bent volt az élmény öltözőszekrényében, így én ki-be járkáltam, a gyerek pedig várt.

Gyermek elment a WC-be, és mivel nem tudta, hogy ott tömény hypo-val mosnak fel, valahogy leért a bermuda gatyája a földre, és meg is lett az eredménye. El lehet képzelni egy fekete nadrágot, rózsaszín-sárga hypo foltokkal.

Mivel a fürdőgatyája nem volt használható állapotban, így kénytelen volt alsógatyában fürdeni, nem volt könnyű rábeszélni, de mivel épp színes volt rajta, és úgyis többnyire víz alatt tartózkodott, így végül sikerült.

A sötétkék alsógatyáját csíkosra-foltosra szívta a hypós medence víz.

Kicsit esett az eső, vizes (és hideg) lett a törölközőnk.

Az meg már meg sem kottyant, hogy neki a strand bejáraton kellett kimennie, nekem az élményen, és így neki egyedül kellett elsétálnia az élmény bejáratához.

Az egyetlen pozitívum, hogy viszonylag felhős idő volt, de nem volt annyira hideg, és így elég kevesen voltak a medencében, sőt, volt úgy, hogy csak mi ketten voltunk.

Meg is jegyeztem, hogy ilyenkor kell strandra járni, nem kánikulában: a medencevíz nem ragadt a tömény napolajtól; nem égtünk le; hozzáfértünk a "bugybugyokhoz" és egyéb dögönyözőkhöz; és volt helyünk úszni, játszani, anélkül, hogy kerülgetni kellett volna az embereket.

Beregszász

Ukrajnában voltunk ma. Elsősorban tankolni mentünk, de ha már ott voltunk, megnéztük Beregszász várost is.

Majdnem üres tankkal indultunk el, útközben ki is gyulladt a sárga jelzés, így Vásárosnaménynál tankoltunk 2 litert, nem kockáztattuk, hogy leálljon alattunk a kocsi. Utána a határig nincs is más benzinkút. (legalábbis a 41-esen nincs, azt hiszem)

Kissé körülményes ebbe az országba bejutni, mit szépítsek rajta, így van. Odafelé 3 és fél órát álltunk a határon, ebből a magyar oldal volt kb. 3/4 óra, a többi az ukrán oldali várakozás volt. Még jó, hogy nem sütött a nap.

A magyar határon ki kellett tölteni egy nyilatkozatot, az autó kilométeróra állásáról, és a tankban lévő üzemanyagról, meg hogy ki vezeti az autót, és mikor léptünk be. Ezt leadtuk, útlevelet, forgalmit, jogsit néztek, és már mehettünk is... volna. Rengetegen voltak, biztosan a hosszú hétvége miatt is. Álltunk, és vártunk, néha kicsit előre gurultunk. Az ukrán oldalon regisztrálni kellett a kocsikat, ez elég lassan ment. Kaptunk egy papírt a kocsi rendszáma, típusa, és utasainak száma volt rajta, ezt le kellett adni a kezelőablaknál, a zöldkártyával, és forgalmival és útlevelekkel együtt (természetesen ez utóbbiakat visszakaptuk :-))

Közben befutott egy 40 fős turistacsoport, gyalogosan. Pont, amikor már ott álltunk a kezelőablak előtt. Persze, ők gyorsan át akartak menni, és együtt, na de mi autósok is ott álltunk már akkor kb. 3 órája, és nagyon szerettünk volna már továbbhaladni, és egy ember regisztrálása elég sokáig tartott, így mondták ott többen is, hogy sorry, de csak sorban, ki hogy érkezett. Végül nyitottak nekik egy külön ablakot, de akkor a mi útlevelünk már le volt kezelve, autóba is belenéztek, és mehettünk.

Érdekes volt, hogy ukrán rendszámú autókkal előre tolakodtak, ami nem volt épp pozitív élmény, de úgy látszik, ezt ők, otthon megengedhetik maguknak. Ami nem tetszett, hogy jött agresszíven, neki a kocsinak, és ha nem engedem be, egyszerűen nekem jön. Meg a másik magyarnak, meg a harmadiknak... sajnos, elég sűrűn előfordult. Igazán nyithatnának nekik külön sávot, mert hiába van eu sáv, meg nem eu sáv, különösebben nincs különbség köztük.

Átérve a határon, az első faluban, Asztélyban pénzt váltottunk, majd mentünk tovább Beregszászba, és ott tankoltunk. Nekünk magyaroknak hihetetlen, de a drágább kútnál 250 Ft volt egy liter 95-ös benzin. Egy teli tankkal lehet vámmentesen behozni, és kannában 10 litert. Ezután továbbmentünk a városba.

A piac már zárt, de azért még lehetett volna vásárolni. Mi inkább sétáltunk egyet, a Kossuth téren, és elmentünk egy parkba is. Beregszász nem nagy város, de olyan kis hangulatos. Vannak régi, lepukkant épületek, és vannak szép újak is. Az üzletekben szinte mindenhol beszélnek magyarul, és sok-sok magyar felirat is van.

A magyar főiskola gyönyörű épületére is ráférne már egy kis tatarozás, de figyelem felkeltő volt így is, kissé omladozó vakolattal. A park nagyon szép, rendezett. Középen egy emlékmű, a régi rendszer sarló-kalapácsával, és körben egyéb szobrok.

Az utak állapota elmegy, bár néhol gödrösek, és porosak. De nem mindegyik, és én emlékszem, hogy volt idő, amikor még ennél is rosszabb volt a helyzet. Egyedül a vasúti átjáró gödrei nem változtak, ott tényleg, szó szerint csak lépésben lehetett átmenni az autóval. De a főutcával már semmi gond nem volt. Viszont régen jártam már macskaköves úton, ma sikerült :-))

Viszonylag könnyen parkoltunk, és kb. 1 órát sétáltunk, nézelődtünk. Ennyi elég volt a belvárosra. Utána bementünk egy kisboltba, vásárolni. Sok minden olcsóbb, mint nálunk. A sajtokat, felvágottakat nem ismerem, innivalót vettünk, ketchupot (többféle ízesítésű, nagyon finomak) majonézt, kristálycukrot, kekszet kimérve, és csokit szintén.

Visszafelé a határon nem voltak sokan, és 3 sáv is nyitva volt. (persze, beálltunk a leglassabban haladóba, ahogy az már lenni szokott :-))

Itt az ukrán oldalon viszonylag gyorsan végeztünk, kb. fél óra, a magyaroknál ment lassabban a dolog, itt egy órát vártunk.

Itt is kaptuk papírt a kocsiról, amit le kellett adni az ukrán ablaknál, ott megint beírtak a számítógépbe, oda is, vissza is csak az ukránok pecsételtek az útlevélbe, a magyarok nem.

A magyar vámnál minden autót átnéztek, persze, a jövedéki termékek miatt, kicsit le is égtem, mert a szőkenő nem tudta kinyitni a motorháztetőt, szerencsére az emberem segített, de azért volt röhögés :-)) Itt ismét ki kellett tölteni egy papírt, ugyanolyat, mint befelé, hogy mennyi üzemanyagot hozunk, és mi a kilométeróra állása.

Az úton hazafelé pedig alig volt forgalom, így gyorsan hazaértünk.

Végül pedig jöjjenek a képek:

Szemben a réges-régi szovjet stílusú, de jellegzetes épület, (nem tudom, ma mi célt szolgál, olyan kultúrházas típus, de egyébként nekem tetszik, annyira retrós) jobbra pedig a magyar főiskola lenyűgöző épületének egy kis része látszik.

Új épületek a sétálóutca végén.

A Kossuth tér másik oldala.

A sétáló utca, jobb oldalon a templom, vele szemben a Magyar Főiskola. Nekem ez a látvány nagyon tetszett.

Az emlékmű a park közepén.

Üzletek, magyar és ukrán felirattal. Tényleg magyar beszédet hallani, mindenütt.

A retró épület előtt ki van rakva térkőből, hogy Beregovo (cirill betűkkel) és Beregszász, valamint ha jól emlékszem, az 1067-es évszám. Elég nagy volt, nem tudtam egyben lefényképezni, így csak részlet látható belőle.

Miután hazaértünk, kérdeztem Bencétől: -Na, milyen volt Ukrajnában? Azt mondta: -A határon kissé unalmas, de azért jó volt!

Végül pedig egy ukrán zászló, csak a hangulat kedvéért:

Majdnem nyertünk

Sajnos, tényleg csak majdnem. De nagyon-nagyon közel álltunk hozzá...

Van most a Retro-rádióban egy játék, aminek az a lényege, hogy a kocsira fel kell ragasztani egy retrós matricát, és ha a retrós autó meglátja, és bemondják a rádióban a rendszámot, akkor az nyert. Mert a retrós autó csak úgy össze-vissza megy a városban, és matricás autókat figyel. Elég nagy a város, tehát eleve nincs túl sok esély, de hogy ennyire kijönnek a szélére is, amerre mi lakunk, ezt nem gondoltam volna.

Na, hát nekünk is van egy ilyen retrós matricánk az autón, igaz, kicsit gyűrötten van felragasztva, (mert a párom nem ért hozzá...) de ez most nem számít.

Szóval, közel voltunk. Talán fél perc...vagy még annyi se.

Mondta is Bence, hogy: - Ha nem szaladok vissza az innivalómért, akkor nyertünk volna?

Ki tudja, már így utólag, mi lett volna, ha...

Úgy történt, hogy tegnap, éppen mentünk edzésre. Kikanyarodtunk a garázsból a T. utcára. Egyébként nálunk alapból a retró rádió szól, és nem csak a játék miatt. (meg néha-néha a neo) Ahogy kikanyarodtunk, éppen bejelentkeztek a retrós autóból, hogy ott állnak a T. utca végén a lámpánál, és előttük áll a nyerő autó, és hogy álljanak le a tesco parkolójában.

Láttuk őket. A következő lámpaváltásnál már mi álltunk ugyanazon a helyen. És körülnéztem, és ott akkor éppen egyik autón sem volt retrós matrica. Csak a miénken.

A szerencsések nyertek egy 10ezer forintos üzemanyag utalványt. Milyen jól jön ez a mai benzinárak mellett. És ha mi nyertük volna az utalványt, akkor rögtön el is tankoltuk volna. Ugyanis nálunk épp "porzott" a tank. De ezt a retrósok nem tudhatták, sajnos. Ahogy azt sem, hogy lemaradhatak volna kb. fél perccel :-))

Most már mindegy.... ez így esett. Azért érdekes volt.

Útlevél fotó

Azt mondja meg nekem valaki, -már ha tudja-

hogy az én világosszőke hajú, kék szemű gyermekem miért néz úgy ki az útlevélképén, mint valami cigánygyerek??? :-))

Kunhegyesi sztori

Egyik emlékezetes nyaralásunk Kunhegyesen volt. Nem tudom, azóta mennyit fejlődött az a kemping, meg a strand, de akkor, 2000-ben egy katasztrófa volt az egész. Körülbelül olyan, mint a Zimmer Feri c. filmben. J) Szóval nálam: Kunhegyes = Zimmer Feri

Baráti társasággal mentünk, 12-en.

Kezdődött azzal, hogy kinéztük a prospektusból a szállást, amiben ígértek minden szépet és jót, ami a nyaraláshoz kell. Ingyenes belépő a termál strandra, 4 medence, teniszpálya, röplabdapálya, bowling és lovaglási lehetőség, főzési lehetőség, kényelmes szállás. Mindezt viszonylag olcsón, tehát már eleve gyanús lehetett volna az egész. De nem fogtunk gyanút. Lefoglaltuk a kényelmes szállást.

Ehhez képest kaptunk egy faházat, (közös teraszról 2 bejárattal) amiben (1 szektorban) 6 db fekvőhely volt (katonai emeletes vaságy), 1 asztal, és 2 szék. Polc, szekrény semmi. Mindenki táskából öltözködött. Víz persze nem volt, ill. volt, csak éppen tőlünk számítva a hatodik faházban, közös zuhanyozó, a hozzá tartozó „tisztasággal” együtt. El lehet képzelni.

Lovaglás a szomszéd faluban, bowling ki tudja hol. A teniszpálya és a röplabdapálya beton borítású volt, tele 10 cm-es repedésekkel, földdudorokkal, amiből kinőtt a dudva. Hogy azon a pályán évek óta nem játszott senki, az is biztos.

A strand állapota meg külön poén. Nemhogy tömeg, de egy lélek sem volt rajtunk kívül, és feltételezem, nem csak a rossz idő miatt.

 A gyerekmedencét felverte a gaz. Nem is látott vizet, már évek óta. Az úszómedence termálvízzel volt feltöltve, ami eleve furán mutatott, (kék szín sehol, csak rozsdabarna) de amúgy is olyan koszos volt, hogy nem nagyon akarózott belemenni. A széléről békák ugráltak bele, ez komoly(!)

A két „beülős” termált lehetett úgy-ahogy fürdésre használni, ezeken volt tető, ami jól jött az eső ellen, de az első vihar ezt is lebontotta. Persze, miután láttunk patkányt is szaladni a medence mellett, valahogy a strandolástól is elment a kedvünk. Pedig ez volt az egyetlen szórakozási lehetőség, ázni a meleg vízben, kijönni már nem volt annyira jó, mert hideg volt a levegő.

Nem tudom, azóta mi lehet ezzel a stranddal, vagy felújították, (mert azért a termálvíz adott, ki lehet használni) vagy rég lepukkant, és bezárták. Nem néztem utána.

Kaja. Működött egy étterem-féleség a kemping területén, de nem volt valami nagy forgalma. Egyszer beültünk vacsorázni. Többet nem…

A gyereknek rendeltem egy fél adag kaját, ezt simán elfelejtették kihozni.

Az egyikünk kajájában döglött légy volt, a másikban egy hajszál. Amikor ez utóbbit visszavitette a gazdája, kihozták neki ugyanazt, de már hajszál nélkül.

A túrós palacsintában savanyú volt a túró. Az igaz, hogy ezért kárpótlásul kaptunk egy nagy tál lekváros palacsintát, ingyen, és a szakács is odaült hozzánk falatozni belőle, vagyis a hangulat jó volt, de ez nem változtatott azon a véleményen, hogy ez a kajálda kihagyható.

Másnap igénybe vettük a kijelölt tűzrakó helyet, bográcsban szerettünk volna lecsót főzni. Ugye minden vizes a környéken, bár akkor éppen szünetelt egy kicsit az eső. Nagy nehezen sikerült tüzet gyújtani, amikor látjuk, hogy rohan a gondnok, kezében egy poroltó, hogy mégis mit gondolunk mi, itt nem lehet csak úgy tüzet gyújtani, előbb engedélyeztetni kell az irodában. Mi csak néztünk kifelé a fejünkből, hogy most mi van? – Gondnok úr, akkor intézkedjen! Kérje meg nekünk az engedélyt!

Végül erre nem volt szükség, ellenben a gondnok úr leragadt nálunk, és ízlett neki a lecsónkJ

A bárban (és társalgóban) volt egy nagy üveg Ouzó. Úgy dísznek volt kirakva a pult szélére. Pár napja már ott voltunk, amikor a gondnok felajánlotta, hogy felbontja az üveget, és megkínálja vele a társaságunkat. Ez rendes volt tőle, biztosan gondolta, ha ez a társaság a körülmények ellenére nem fordult sarkon, akkor megérdemlik az ajándék piát.

A településen egyébként nem volt semmi látnivaló. Volt egy templom a főtéren, és egy kisebb ruházati üzlet, egy élelmiszerbolt, egy zöldséges, és egy cukrászda-kocsma keverék, olyan régi szocialista stílusban.

Itt egyébként minden boltban ki volt írva, hogy „az árak forintban értendők”. Ez kissé furcsán festett, merthogy tudomásom szerint Magyarországon a forint a törvényes fizetőeszköz, mégis mi másban lehetne érteni, mint forintban. Egyik helyen meg is kérdeztük, hogy miben kellene másban értenünk a fizetőeszközt, és akkor kiderült, hogy ez fogyasztóvédelmi előírás, hogy ezt nekik ki kell írni. Mondjuk, sok értelmét nem látom, de azóta találkoztam már máshol is ilyen feliratokkal, és csak idő kérdése, hogy mikor írják elő nálunk is. (remélem, minél később)

Azért azt a pozitívumot nem hallgatom el, hogy az emberek nagyon kedvesek voltak itt, akár bolti eladó, akár járókelő.

Egyszer elmentünk kirándulni Abádszalókra. Tisza-tó, fizetős strand, (rossz idő esetén is) persze épp az eső nem esett, egy páran lézengtek a strandon, főleg olyan motoros hogyishívjákkal szórakoztak a vízen. (tényleg, mi annak a neve?)

Unalmas volt a strandon, csak bámultuk a vizet, mert ahhoz hideg volt, hogy megmártózzunk benne (csak bokáig sikerült) így hát elmentünk, hogy körülnézzünk a környéken. Egy babamúzeumot találtunk, nyitva is volt, benéztünk. Maga a múzeum érdekes is lett volna, csak éppen történt valami, ami miatt mégsem volt olyan jó az élmény.

Az egyik asztalra le volt téve egy könyv, amiben gyönyörű népművészeti képek voltak. Nem volt elzárva, az egész úgy nézett ki, hogy azért van oda téve, hogy akit érdekel, belenézhessen. A barátnőm imádja a népművészeti dolgokat, megnézte a könyvet, és nem győzte csodálni, hogy milyen gyönyörű dolgok vannak benne. Ekkor (igencsak fürgén) odaugrott a teremőr néni, kikapta a barátnőm kezéből a könyvet, és elkezdett sipákolni, hogy az az ő könyve, és csak véletlenül hagyta ott, és ez nem ok arra, hogy hozzá kell piszkálni, és különben is, minek nézünk bele, és mit nyúlkálunk hozzá az ő saját dolgaihoz, meg ilyenek. Döbbenet volt az egész. A barátnőm csak hebegett, hogy bocsánat, meg ő igazán vigyázva nézte, és ha lehet, szeretné végiglapozni, ha kérhetné, de a néni a hóna alá csapta a könyvet, odavetette, hogy: nem lehet, és tüntetőleg elvonult.

Na, most ezek után kinek van kedve még ott nézelődni? A hangulatunk jó érzékkel agyon lett csapva.

Úgy igazán nem sok látnivaló volt ezen a környéken, azt mondom, ha nem ezzel a társasággal megyünk, akkor foglalás ide, vagy foglalás oda… úgy sarkon fordultam volna első nap, hogy csak úgy porzott volna az út utánam. De így, társasággal poénra lehetett venni az apróbb (és nagyobb) bosszúságunkat, és azóta is nagyokat röhögve emlegetjük Kunhegyest, mint a legrémesebb nyaralásunkat.

Reggeli életképek

Reggel megyek dolgozni, az emberek jönnek velem szemben. Az alábbi beszédfoszlányokat sikerült elkapnom:

 Anyuka, és 10 év körüli fiúgyermek:

…

Anyuka, kiabál: -Nem érdekel!

Fiú kiakad: -Nem érdekel, megígérted!

Anyuka még jobban kiabál: -Akkor sem érdekel, nem érted?!

…

(Megjegyzésem: Bravo, tanítsd a gyereket arra, hogy ígérgess bele a világba. És nehogy partnernek tekintsd, hogy esetleg elmagyarázd neki, hogy netán miért nem tudod betartani, vagy mit ajánlasz helyette, áááá… ordíts, akkor a gyerek eldugul… mert a gyerek csak egy kis hülye….)

-----

2-3 év körüli reggel már koszos (félcigány)kölyök, koszos pólóban, és nagyon fiatal, nagyon hájas nő cicanadrágban:

…

Gyerek üvölt: -Kokakojjjaaaaa!!!

Nő: -Nem veszünk Coca-cola-t

Gyerek üvölt: -éééééééé!!!

Nő: -Na jó’van, gyere veszünk.

…

(Megjegyzésem: Ez is bravo! Duplán! Nem elég, hogy kólával itatod a kiskölyköt, még tanítsd meg neki azt is, hogy ha elég hangosan üvölt, vagy elég agresszív, akkor bármit megkaphat, amit akar

Napló

Mindig is szerettem naplót írni. Gyerekkoromban füzetbe kerültek a gondolataim, történeteim. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy mivel teljes egészében magamnak írtam, és nem akartam, hogy bárki más elolvassa - állandóan dugdosni kellett. Aztán vagy sikerült jól eldugni - vagy nem...

Később a ragasztós módszert alkalmaztam. Beraktam egy borítékba, és szigszalaggal leragasztottam. Így legalább minden íráskor láttam, hogy próbált-e valaki hozzáférni a tartalmához. (sajnos, volt rá példa :-((

Kicsit fárasztó volt ez az állandó dugdosás.

A régi naplóimból már csak 2 van meg. Valamelyik megsemmisült, amikor a pincében feljött a talajvíz, és tönkrement minden, amit ott tároltunk, és volt olyan, amit én semmisítettem meg, hirtelen felindulásból, mert meguntam, hogy az aktuális párom nem elégszik meg azzal, amit elmondtam neki, további titkok után kutatott, és hiába kértem, hogy ne tegye...belefáradtam a dugdosásba, széfem pedig akkor még nem volt. (most már van, számkódos, és nagyon szomorú, hogy családon belül szükség van rá.... de ez van)

Pedig milyen jó lenne most elolvasni a régi írásaimat...

Most is írok naplót. Nem, nem a blogra gondolok, hanem arra, amit csak magamnak írok le. Nem is neten vezetem, pedig van rá lehetőség, a privát blog. Nem is a számítógépen tárolom. Van egy pendrive-om, ami mindig nálam van. Ott dekkol a jelenlegi naplóm, egy jelszózott word dokumentumban. Ehhez tényleg csak én férek hozzá. De mivel a tecnika ördöge nem alszik, készítek róla másolat egy zárt blogban, hogy legyen.