2013. június 23., vasárnap

A nyelvtanulásról -állomások és tapasztalatok - 1

Most végeztem az első modullal a Támop-os angol tanfolyamon. (meglepően jó eredménnyel :-))
Meg kell, hogy mondjam, nagyon élvezem az angolórákat, pedig nem semmi agyilag, hogy szombat déltől estig majdhogynem folyamatosan jönnek az új információk az agyamba, és minderre van egy hetem, hogy feldolgozzam.
Szóval, töményen jön az infó, de tetszik. Jó a tanár. Jó a könyv/munkafüzet. Érdekel a tananyag. Jó a csapat. Szívesen járok.

Nem tudom, hogy lehet ez, talán manapság sokkal jobb tanárokat képeznek, mint régen????

Volt már néhány, nem annyira pozitív tapasztalatom a nyelvtanulás-nyelvtanítással kapcsolatban.

Ezekhez a korábbi tapasztalatokhoz képest ez a mostani tanfolyam kimondottan magas színvonalú. Ráadásul meg is látszik az eredménye :-))

Legelső kapcsolatom a magántanárokkal kapcsolatban még 9-10 éves koromban ért, amikor apám kitalálta, hogy ő németet akar tanulni, és nyilván elvitt magával, hogy akkor nekem sem árt. Én akkor már 1 éve tanultam az oroszt, és persze tanultam a németet is, és azt mondták, nem fogom keverni a kettőt, de nyilván kevertem néha. Egy lakásra mentünk, hetente 2-szer, egy gyesen lévő némettanár nénihez. Valamit tanított is, néhány dolog megmaradt azért, de a legjobban az maradt meg, hogy kicsit sírós gyereke volt, aki nem akart az apukájával maradni, és állandóan félbe kellett szakítani az órát miatta, meg vártunk rá, hogy visszajöjjön. Aztán végül anyám megelégelte, -gondolom, nem sok fejlődést látott-  és azt mondta, hogy elég a gyereknek az orosz, és inkább menjen rohangálni a többi gyerekkel, mint órára járjon.

Az oroszról még annyit, hogy korán kezdtem, (kísérleti tananyaggal) magas óraszámban tanították, jól ment, 11 évesen, az akkori szókincsemmel még mindent ki tudtam fejezni oroszul, aztán középiskolában szépen lassan megutáltam, és mindent elfelejtettem. Na, jó, mindent azért nem, elgagyogok én oroszul még ma is, ha nagyon szeretnék, de közel sem vagyok olyan szinten, mint amilyenen lehetnék, ha foglalkoznék a nyelvvel. Maga a nyelv tetszik, de nincs rá szükségem.

Az angolnak az első nekifutásom valamikor középiskolás koromban lehetett, amikor megláttam egy magántanár hirdetését a helyi napilap apróhirdetései között, és gyorsan eldöntöttem, hogy milyen jó lenne nekem angolul tanulnom. Jelentkeztem, el is mentem az első órára.
Már első találkozáskor fura érzésem volt, először is, a pasi egyáltalán nem nézett ki angoltanárnak, de még olyannak sem, akinek egyáltalán iskolai végzettsége van. Olyan lassan, vontatottan is beszélt, mint akinek megalszik a szájában a tej. Kicsit idegesített a stílusa. Még azt is megkérdőjeleztem magamban, hogy tud-e egyáltalán angolul, de ennek ellenére adtam neki egy esélyt. Pedig egy elég igénytelen lakásban lakott, még egy asztal sem volt, ahova leülhettünk volna. Ráadásul csodálkoztam, hogy miért nem a nappaliba megyünk, miért a félszobába, de aztán leesett, hogy valószínüleg nem egyedül lakott ott, és csak a félszobát bérelte. Ez sem tetszett. Mármint a körülmények. Először is, tartott egy kiselőadást, hogy milyen jó, hogy én angolul akarok tanulni, és milyen jól döntöttem, és milyen jó gondolat ez, meg ilyenek. Aztán elkezdtük az órát, és többet kérdezgetett, mint tanított. Első órán megtudtam én is róla mindent, hogy hol lakott, honnan jött, kik a rokonai, meg minden, pedig semmit sem kérdeztem. Ő is kifaggatott engem, pedig én ezt utálom, de azért sikerült neki valamilyen közös ismerőst találni, akit én egyáltalán nem ismertem, meg nem is érdekelt. Azért persze, megtanultam köszönni angolul, (minden napszakra) ezt gyakoroltatta velem egész órán, a szövegelés mellett, és megtanultam azt, hogy haudujudu. Hogy ezt  kell mondani köszönéskor, meg vissza. És ennyi.

Azt hiszem, nem lehet csodálkozni, azon, hogy itt én be is fejeztem angoltanulói pályafutásomat. Kifizettem, és mondtam, hogy köszönöm, ez nekem mégsem kell. Egy hét múlva azért utánam telefonált, hogy miért nem megyek, akkor mondtam neki másodszor, hogy köszönöm, de én nem ezt vártam, és felejtsük el egymást.

folyt. köv.

2013. június 14., péntek

B-pillanat

B kérdezi: -Mi az a nimfa?
Majd meg is válaszolja: -Egy nő? Aki az erdőben él?