2008. december 31., szerda

Futás

Hiányzik a futás. Meg azt is vegyük hozzá, hogy itthon, az ünnepek alatt az ember már unalmában is eszik, főleg, hogy a sok finomság kínálja magát az asztalon.
De nem tudok mit csinálni, a lgcsövem rosszul reagál a hidegre, és olyan jó kis téli futóöltözetem sincs. De valamit csinálni kell........
Úgy döntöttem, keresek egy fittness-termet. A következő feltételeknek feleljen meg:
-Ne legyen divatbemutató pichák gyülekezete
-Ne nézzék ki a 40 felettieket
-Ne nézzék ki a 60 kg felettieket
-Legyen futópad
-Közel legyen
-Megfizethető legyen

Most, hogy így leírtam az igényeimet, elgondolkoztam...egyáltalán létezik ilyen hely??

2008. december 30., kedd

Album

Kezembe került az idei nyaralásunk fotóalbuma. Egy 200 képes album, az a fajta, ahol a képek mellé oda lehet írni valamit.
A képek már benne vannak, de még nem írtam melléjük semmi kommentet. Azt hittem, hogy az ünnepek alatt bőven lesz időm, és majd pótolom.
Na persze.....:-))
Egy sort sem írtam, és ráadásul a gyermek babakönyve i is a kezembe került, azt is be kellene már fejezni, mivel az iskolába menéssel zárul a könyv. Ide is fotó kell, meg egy kisszöveg az élményekről....
Na, hátha még az idén meglesz. Végül is, szabadnapban nincs hiány....

2008. december 29., hétfő

Telefon

Ma reggel arra ébredtem,hogy becsörgött a telefonom. Nem nagyon, csak épen hogy fel lehetett ismerni azt a csengőhangot, amely jóbarát hívását jelzi.
Igen ám, de ezután kézbevettem a telefont, és nem jelzett sem nem fogadott hívást, sem fogadottat, sem semmit. Mintha nem is csörgött volna. Már azt hittem, csak álmodtam az egészet, de a család megerősített, hogy ők is hallották. Tehát valóság volt.
Úgyhogy ez rejtély.

2008. december 28., vasárnap

Tájékozódás

Most, a balatoni képeket nézegetve eszembe jutott, hogy amikor ott voltunk a kis faluban, ami a Balatontól 8 km-re fekszik, akkor megkérdeztem az ott lakó szomszédot, hogy mégis, melyik irányba van itt a Balaton. Erre ő nyugati irányba mutatott, hogy arra. Én pedig elhittem.
Kb. másnapra én már rájöttem, hogy egy fenét van arra a tó, éppen hogy déli irányban van. Vagyis tudtam, hogy térkép szerint délre van, csak éppen az új helyen nem tudtam rögtön, betájolni, hogy merre van dél. Vagyis, hogy milyen a ház tájolása. (Főleg, hogy tömény felhős volt az ég)
Csak éppen elgondolkodtam a dolgon....emberek ennyire nem tudnak tájékozódni, vagy csak ennyire nem érdekli őket, hogy mi merre???

2008. december 27., szombat

Szaloncukor

Megkérdeztem a családomat, hogy milyen szaloncukrot vegyünk az idén. Azt mondták, mindegy. Vettem mindenféle ízűt(és színűt)
Mégis mindenki csak a zseléset keresi.
Jövőre nem kérdezek, és csak zseléset fogok venni.

Akkor meg mindenki keresni fogja a többit is. Ha nem tévedek, így szokott ez lenni :-

2008. december 26., péntek

Újra kreatív

Elkészült végre a legújabb dobozom, persze ebből is ajándék lett. Egy teafilter tartó doboz.
Még időben, november végén megvettem minden hozzávalót, mert én aztán előrelátó vagyok, és nem hagyom az utolsó pillanatra az ajándékokat.

 (itt volt a régi blogban egy fotó, sajnos elveszett)

Na, persze.... :-))
Ehhez képest, éppen december 21-én kezdtem hozzá, mégpedig úgy, hogy az előre jól kitalált mintát elvetettem, és teljesen újat kreáltam. Először úgy terveztem, hogy kirakok egy kínai jelet, ami a teát jelenti. Na, levadásztam a netről, hogy néz ez ki, nagyítottam, nyomtattam, sőt, ki is raktam a fekete 1x1-es mozaikokból, amikor rájöttem, hogy a háttér azért még túl nagy falat lenne nekem. (na, persze, ha nem 2 nappal karácsony előtt kezdtem volna el...) Így tehát addig-addig rakosgattam a kis mozaikszemeket, míg összeállt egy könnyebb minta. Addigra elég késő este lett, így a mintát kirakva letettem a szoba egyik sarkába, és kb. két napig rettegtem, hogy bele ne rúgjon valaki. 23-án este végre eljutottam odáig, hogy felragasszam a mintámat, ami csodálatos módon megúszta a felrúgást. (ami egy négytagú családban köztudottan nagy dolog!)
Még szerencse, hogy nem 24-re kellett, mivel a barátnőmnek szántam, és hozzájuk kicsit később szoktunk menni. Na, így lett időm fugázni, festeni, szárítani, szalvétázni. Mikor azt hittem, hogy végre kész, valahogy nem tetszett az egész. Nem volt jó a narancssárga szín, valahogy nem ezt képzeltem. Másnapra megálmodtam, hogy át kell kenni barna üvegfestékkel. reggel az volt az első, hogy feltúrtam a készletemet, és hurrá!... nem száradt be a barna. Átfestettem, jobb lett. A doboz nagyon klasszul mutatott, de a tetején a mozaik.... mintha külön életet élt volna. Magához a mozaikhoz illett volna, de a dobozhoz nem illett a fuga.
Kitaláltam, hogy átfestem. Mármint a fugát.  A doboz színére. Azért bennem volt a félsz, hogy nem-e fogom elcseszni az egészet, de végül bebizonyosodott, hogy jó döntés volt.
És végül itt van, amiről annyit beszéltem. A doboz:

 
 
Amikor csomagoltam, a fiam szomorúan nézte. -Odaadod? -kérdezte. -Igen. -mondtam-hisz azért készítettem.
-Ó, én úgy bíztam benne, hogy megtartjuk magunknak! - mondta a fiam.
Erre megnyugtattam, hogy bármikor csinálhatunk ebből még egyet.
(persze, mondani könnyű... :-)) de nekifogni :-))
MIndenesetre úgy veszem, hogy kaptam egy megrendelést egy ilyen dobozra. A fiamtól...

2008. december 23., kedd

Fényvadászok

Tegnap este fényvadászaton voltunk :-))
 A barátnőm találta ki, és a kölykök nagyon élvezték. Egyébként mi, felnőttek is.
Az egész abból áll, hogy este beültünk az autóba, (2 gyerek, 3 felnőtt) és elindultunk a kertváros kis utcáin, és kerestük a kivilágított, feldíszített házakat. Amelyik nagyon szép volt, ott meg is álltunk egy kicsit.
A két fiút rögtön elkapta a versenyszellem, egymás ellen kiabáltak, hogy: -Ott van egy! Én láttam meg! Ott egy piros! Ott meg egy fenyőfa! Kerítés! Sárga fény! Kék! .....és hasonlóktól zengett az autó.
Azt hiszem, fogunk még az idén fényre vadászni.
Na, igen. Ezt a sportot csak decemberben lehet űzni.
Hajrá fényvadászok!
:-))

2008. december 10., szerda

Áramszünet

Áramszünet volt ma. Nem csak a mi házunkban, hanem az egész soron. Már láttam hazafelé menet, hogy itt bizony tök sötét a fél lakótelep.
Kicsit félelmetes volt a lépcsőház, mert nyilván gyalog kellett felmenni, és csak a kis akkus lámpák pislákoltak haloványan.
Otthon, áramszünet esetére mindig tartok a szekrényben egy könnyen elérhető gyertyát, és mellette gyufát, hogy sötétben is könnyen megtaláljam, ha szükség van rá. Persze a fiúk voltak otthon, amikor elment az áram, és ők ezt az elkészített gyertyát nem találták meg, (állítólag). Szerintem nem is keresték....
De azért leleményesek voltak, meggyújtották az adventi koszorún a gyertyákat, de nem ám kettőt, hanem mind a négyet!
Tehát erre értem haza, hogy milyen békés hangulat van a lakásban. A fiam azzal fogadott, hogy:  -Visszamentünk az időben, mert régen is gyertyával világítottak este.
Azért úgy láttam, tetszett neki a dolog. Pedig ilyenkor se tévé, se számítógép, se dvd, se olvasni, se főzni nem lehet. Mit csináltunk? Beszélgettünk. Persze, máskor is szoktunk beszélgetni, de ez valahogy más volt, ez egy igazi, gyertyafényes beszélgetés volt. A két gyerek elővette a sakkot, gyertyát raktak a földre, és ott játszottak egy partit.
Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy lehet, időnként kötelezővé kellene tenni az áramszünetet, kellenek ilyen nyugodt, békés félórák a családokban.
Tanuljunk meg egy kicsit újra lelassulni ebben a rohanó, idegbeteg világban. Legalábbis nekünk jót tett, úgy érzem.

2008. december 9., kedd

Nyílt napok

Nyílt nap is volt a suliban, ugye ilyenkor a szülő beülhet az órára, és meglesheti mit csinál a csmetéje az iskolában.
A nyílt nap az valójában egy nagyon jó dolog, ami bosszant, az egyes szülők viselkedése. Ugye volt már az oviban is ilyen. Na, ott azzal akasztottak ki, hogy az anyuka a fényképezővel kattogott, az apuka meg a videokamerával járkált össze-vissza, hogy a legjobb képet kapja el a gyerekéről. Az, hogy óvónéni foglalkozást tart, és esetleg zavarja, vagy netán a többi szülőt zavarja...nos, ez meg sem fordul abban az újgazdag fejükben. de a legjobb az volt, akik a nagyit is behozták, ami önmagában még nem lett volna baj, de ez a nagyi ritka kotnyeles volt, állandóan beleszólt, hogy menjél már drágaságom, meg csináld már drágaságom, meg figyelj már drágaságom. Szegény "drágaságom" nem tudott a foglalkozásra figyelni, mert mindig a nagyira figyelt.
Na, ez volt az ovi. Azt hittem, az iskolában komolyabb szülők lesznek. Tévedtem.
Igaz, pozitív dolog volt, hogy nem került elő egy fényképező, és egy videó sem. Még mobillal sem fényképezett senki.
Itt az egyik dolog, ami nem tetszett, hogy direkt megkérték a szülőket, hogy egy családból csak egy ember jöjjön, mert kevés a hely, nehezen fogunk elférni. Erre egyik helyről eljött anyuci meg apuci (biztos össze vannak kötve) a másik helyről anyuci, meg nagymami (ez is ritka kotnyeles volt) a harmadik helyről meg anyuci és tesókája. (talán keresztmami)
A másik dolog, amit viszont ritka nagy bunkóságnak tartok, hogy jónéhány (!) szülő, óvónéni, akárki, jó 10 perces késéssel csörtetett be a terembe. És itt most nem arról van szó, hogy egy ember késve jött, és sűrű halk bocsánatkéréssel lábujjhegyen beoson, és ég a feje, hogy megzavarta az órát. Neem! Itt valósággal csörömpöltek, kuncogtak, húzgálták a széket, és egyáltalán nem zavarta őket, hogy már régen megkezdődött az óra. Mindez legalább háromszor el lett játszva az első negyedórában. Ráadásul az egyik csörténél pont az én gyermekem beszélt, és engem nagyon érdekelt volna, hogy mit mond, de erről pont lemaradtam, hála egyes bunkó szülőtársaimnak.
Most őszintén: Ha a gyereknek ott kell lennie az iskolában 3/4 8-ra, akkor a szülője miért nem képes 8-ra odaérni????  Egyáltalán hogy várja el akkor a gyerektől, hogy pontos legyen?
És van még egy dolog, amitől a plafonon vagyok, ez pedig a szülő szereplése. Hogy egyesek nem képesek tudomásul venni, hogy ha beengedik őt egy foglalkozásra, ahol tanítás folyik, akkor ő ott csendes szemlélő, és pofa be, és úgy figyel, nem pedig szerepel. Komolyan, kedvencem, amikor beszólnak a gyereknek: -Csináld már, nem figyelsz! -Szegény gyerek azt sem tudja, hogy most a tanító nénire figyeljen, vagy az anyjára. Másrészt szerintem ilyenkor a tanító a főnök, az van, amit ő mond, és megtisztelem azzal, hogy nem szólok bele.
Olyan is történt, hogy  a tanító néni azt mondta: -Gyere Tomi! - erre az egyik okostojás anyuci beleszólt: -Menjél már Domi! Nem hallod?
Szegény Domi zavarban volt, mert ő figyelt, és nagyon jól hallotta, hogy a tanító néni Tomit hívta, és nem őt.
Anyuci meg önmagát minősítette ezzel. De az sem volt jobb, amikor a két testvér-anyuci egymás ellen bíztatták a hozzájuk tartozó kiscsajt, hogy: -Írjad már befele azt a piros pontot! Miért nem írod már! Azt mondta a tanító néni! Írjad!....
Szóval, ez  a viselkedés egy kicsit elkeserítő.
De ezektől eltekintve, azért nagy élmény volt látni, milyen ügyesek a kölykök, és az is jó érzés volt, hogy az enyém is mindent tudott, amit kérdeztek tőle. Ráadásul érdekes volt látni, hogy mennyire másképp tanítanak manapság, sokkal többet mozognak a gyerekek, többször mennek a táblához, és nem csak hallgatják a tanulnivalót, hanem igenis, aktívan részt vesznek a feladatokban. Mindezt rengeteg játékkal körítve.
Azt hiszem, jó lehet manapság kisiskolásnak lenni...

2008. december 8., hétfő

Mikulás diszkó

Volt ám a suliban  Mikulás diszkó a múlt héten, még a Mikulás is táncolt. (egy kicsit, az elején) Külön volt megtartva a kicsiknek (1-2 oszt.) a nagyoknak (3-4 oszt) és persze a felsősöknek.
Kicsit hamarabb mentem a gyerekért, még ment a tánc. Meglestem ám a bulizó ifjakat, bár nem mondhatnám, hogy a sötétben túl sokat láttam. Táncoltak. Persze, volt néhány kölyök, aki rohangált, nekik az volt a buli, nem a tánc. Jól le voltak izzadva.
Különben meg büszke vagyok a fiamra, a tanító néni megdícsérte, hogy sorra kérte fel a lányokat táncolni.
Persze, mert előző nap a gyerek izgult, hogy mit fog ő csinálni abban a diszkóban. (ne felejtsük el, ez volt az első igazi bulija!) Szóval mondtam neki, hogy kérje fel a lányokat táncolni. -És ha nem akar? -kérdezett vissza a gyerek. -Akkor legyen az az ő baja, te meg kérjél fel egy másik lányt -mondtam neki.
Utólag kiderült, ez a veszély nem fenyegette, mindegyik lánnyal táncolt egyet. A lányoknak is tetszett a dolog, -így mesélte a tanító néni - lényeg az, hogy jól érezték magukat.

2008. december 7., vasárnap

Hawai - Hungária

Néztük a tv-ben a Világjáró Grovert. (Minimax) Éppen a Hawaii-n élő gyerekekről volt szó.Arról, hogy tartanak valami bulit, ahol virágfüzéreket készítenek, amit a nyakukba akasztanak, meg a lányok hawai ruhába öltöznek, a fiúk felveszik a hawaii-mintás inget, és a hawaii-mintás bermudát.... ebben a pillanatban a fiam megszólal: -És utána? Limbóznak?

2008. december 1., hétfő

Kaják

Hétvégén sütis nap volt, csináltam többek közt kókuszos golyót is. cseppet sem zavart, hogy nem volt otthon kókusz, volt viszont darált mogyoró. Kókusz helyett ez is megteszi, így tehát ebben hempergettem a golyszlikat.
Kicsit később a kicsi fiam kiment a konyhába.
-Aha! Én már tudom, mit fogok vacsorázni! - mondta.
-Na, mit? - kérdeztem.
-Láttam a konyhában szilvásgombócot! Azt kérek!
Szegénykém, kicsit elszontyolodott, amikor kiderült, hogy a várva-várt szilvásgombóc helyett mogyorós "kókuszgolyót" kap, és azt se vacsorára, csak utána desszertnek.

Erről a történetről eszembe jut a lányom első óvodai napja. Délben mentem érte. Megvártam, míg végez az ebéddel. Miközben öltözött, megkérdeztem tőle: -Na, mi volt az ebéd?
-Lekváros rántott husi!- mondta a gyerek.
Nem sokkal később a dadus néni kitolta az ebédes kocsit a folyosóra, rajta az ebéd maradványaival, ami nem volt más, mint derelye.
Igaz, kívűlről teljesen úgy nézett ki, mint egy rántott hús. Nem is csodálkoztam azon, hogy a gyermek is simán annak nézte. :-)))