2017. július 8., szombat

Nincs szerencsém...

Nincs szerencsém ezekkel sz orvosokkal... igen, még mindig a bursitises nyavalya....

Hét elején elkezdtem keresni egy személyi edzőt, hogy segítségével újra a régiek legyenek az izmaim, ne fejlődjek már visszafelé, ha lehet.
Edzőt találtam is.

Megbeszéltünk mindent, mit szeretnék elérni, és mik a problémáim.
Azt mondta mindenképp első lépés az orvos, hogy tudja, hogy mennyire terhelhető az ízület.

Másnap elmentem a háziorvoshoz, végre rászántam magam, hogy megcsináltassam a tavalyi vérképet, de ahhoz beutaló kell. Meg gondoltam megkérem, hogy küldjön el röntgen vagy UH vizsgálatra, mert még mindig nem tökéletes a csípőm, és járjunk utána mi van ott belül.
Hát persze...
Szabadságon van. Helyettesítés délelőtt volt... meg lesz is... fasza. Nem akarok kiesni a munkából, tehát várnom kell jövő hétig. Mellesleg rengetegen lesznek.

Második lépésként találtam egy ortopéd/sportorvost, be is jelentkeztem, gondoltam jövő héten tud majd fogadni. (maszek) Hát persze...
Ebben a hónapban szabadságon van végig....

Úgyhogy most passz.

Az a baj, hogy nagyon nehezen szánom rá magam, hogy orvoshoz menjek, és végre erőt veszek magamon, akkor meg ez van. Valamiért a jóisten sem akarja, hogy meggyógyuljak, vagy nem tudom, de most megint el vagyok keseredve, mert vesztettem egy hónapot, mellesleg ha táppénzre kellene mennem, most tudnék kiesni a munkából.

Mert hogy minden ezzel kezdődött... hogy dolgoznom kellett menni, és későn kerültem orvoshoz...

2017. július 2., vasárnap

Élménypróba - futáspróba

Mivel még mindig nem vagyok tökéletes csípő ügyben. (mondjuk olyan 95 %-os) ezért nem tudtam még elkezdeni rendesen edzeni.
De szembe jött egy kihagyhatatlan verseny, egy tipikus kezdőknek való: 3 km, és 10 akadály. Beneveztem. Gondoltam, ha mást nem, akkor lesétálom, annyit már bírok.

Végül szép lassan végigkocogtam, vagyis inkább végigtötyögtem.
Az akadályokat vettem, nem voltak nehezek. Egyedül a 160 cm-es palánk jelentett némi kihívást, ez segítség nélkül nem ment volna, de szerencsére volt segítő kéz, amely tartott bakot, és így már átvergődtem ügyesen :-)
Emelkedőn belesétáltam - másképp nem ment.

De célba értem, és jól éreztem magam.

(sajnos a következő héten kissé kímélnem kellett magamat, mert előjött ismét a dagadás, de nem volt vészes, csak éppen éreztem, hogy valami nem oké. (mondjuk úgy, visszaestem 90 %-ra)

Aztán rendeződtem, a kazincbarcikai Spartant végignyomtam, mint önkéntes (volt olyan kemény ez is, mint a pálya :-) vagyis úgy éreztem néha.... :-) de most már nem kerül pénzbe a jövő évi nevezésem.
(ugye az ideit, Eplényt muszáj voltam befizetni rendes áron. Mit mondjak, drága hobbi ez) viszont legkésőbb szeptembertől el kell kezdenem edzeni futni, mert ha nem, akkor megintcsak nem lesz értelme elindulni a versenyen.

Ja, és megjártuk Olaszországot is. Rengeteget gyalogoltunk, mert ugyebár várost nézni csak gyalogosan lehet. Különösebben nem volt bajom utána, éreztem a csípőmet, de szerencsére rosszabb nem lett. Úgyhogy bizakodó vagyok, viszont úgy érzem, egy ortopéd/sportorvost még meg kell keresnem a nyár folyamán...