2017. július 8., szombat

Nincs szerencsém...

Nincs szerencsém ezekkel sz orvosokkal... igen, még mindig a bursitises nyavalya....

Hét elején elkezdtem keresni egy személyi edzőt, hogy segítségével újra a régiek legyenek az izmaim, ne fejlődjek már visszafelé, ha lehet.
Edzőt találtam is.

Megbeszéltünk mindent, mit szeretnék elérni, és mik a problémáim.
Azt mondta mindenképp első lépés az orvos, hogy tudja, hogy mennyire terhelhető az ízület.

Másnap elmentem a háziorvoshoz, végre rászántam magam, hogy megcsináltassam a tavalyi vérképet, de ahhoz beutaló kell. Meg gondoltam megkérem, hogy küldjön el röntgen vagy UH vizsgálatra, mert még mindig nem tökéletes a csípőm, és járjunk utána mi van ott belül.
Hát persze...
Szabadságon van. Helyettesítés délelőtt volt... meg lesz is... fasza. Nem akarok kiesni a munkából, tehát várnom kell jövő hétig. Mellesleg rengetegen lesznek.

Második lépésként találtam egy ortopéd/sportorvost, be is jelentkeztem, gondoltam jövő héten tud majd fogadni. (maszek) Hát persze...
Ebben a hónapban szabadságon van végig....

Úgyhogy most passz.

Az a baj, hogy nagyon nehezen szánom rá magam, hogy orvoshoz menjek, és végre erőt veszek magamon, akkor meg ez van. Valamiért a jóisten sem akarja, hogy meggyógyuljak, vagy nem tudom, de most megint el vagyok keseredve, mert vesztettem egy hónapot, mellesleg ha táppénzre kellene mennem, most tudnék kiesni a munkából.

Mert hogy minden ezzel kezdődött... hogy dolgoznom kellett menni, és későn kerültem orvoshoz...

2017. július 2., vasárnap

Élménypróba - futáspróba

Mivel még mindig nem vagyok tökéletes csípő ügyben. (mondjuk olyan 95 %-os) ezért nem tudtam még elkezdeni rendesen edzeni.
De szembe jött egy kihagyhatatlan verseny, egy tipikus kezdúőknek való: 3 km, és 10 akadály. Beneveztem. Gondoltam, ha mást nem, akkor lesétálom, annyit már bírok.

Végül szép lassan végigkocogtam, vagyis inkább végigtötyögtem.
Az akadályokat vettem, nem voltak nehezek. Egyedül a 160 cm-es palánk jelentett némi kihívást, ez segítség nélkül nem ment volna, de szerencsére volt segítő kéz, amely tartott bakot, és így már átvergődtem ügyesen :-)
Emelkedőn belesétáltam - másképp nem ment.

De célba értem, és jól éreztem magam.

(sajnos a következő héten kissé kímélnem kellett magamat, mert előjött ismét a dagadás, de nem volt vészes, csak éppen éreztem, hogy valami nem oké. (mondjuk úgy, visszaestem 90 %-ra)

Aztán rendeződtem, a kazincbarcikai Spartant végignyomtam, mint önkéntes (volt olyan kemény ez is, mint a pálya :-) vagyis úgy éreztem néha.... :-) de most már nem kerül pénzbe a jövő évi nevezésem.
(ugye az ideit, Eplényt muszáj voltam befizetni rendes áron. Mit mondjak, drága hobbi ez) viszont legkésőbb szeptembertől el kell kezdenem edzeni futni, mert ha nem, akkor megintcsak nem lesz értelme elindulni a versenyen.

Ja, és megjártuk Olaszországot is. Rengeteget gyalogoltunk, mert ugyebár várost nézni csak gyalogosan lehet. Különösebben nem volt bajom utána, éreztem a csípőmet, de szerencsére rosszabb nem lett. Úgyhogy bizakodó vagyok, viszont úgy érzem, egy ortopéd/sportorvost még meg kell keresnem a nyár folyamán...

2017. június 5., hétfő

A második Alley Cat versenyünk.

Ez egy biciklis tájékozódási verseny a városban. Már tavaly is végigcsináltuk, akkor családi csapatban, de -mivel a fiúk tavaly kicsit lassúnak ítélték a tempót-, most ismerősöket bevonva fiúk lányok külön-külön csapatban indultunk.


Női csapatban neveztünk, 3-an voltunk, M., D. és én. 15 állomás volt, ebből 3-hoz nem adtak címet, csak nevet. A térképet átnézve az Ipari út felé indultunk, tudjuk le a Borbányai részt. Még be sem fordultunk az Ipari utcára, egy fiú versenytárs jött velünk szembe, és mutatta, hogy arra. (Köszi, így nem kellett keresgélni). Visszafelé a Lujza utca kissé felé volt túrva, de átvergődtünk rajta. A körforgalomnál a MOL kút, D. beszaladt pecsételtetni, én közben neten kiderítettem, hogy merre található a Drink&Bull. D. visszaadja a papírt, nézem, valami fura. Be van írva a Bull&Drink címe. Majd leesett... hoppá, ez nem is a mi papírunk :-) Na, de kiével cserélhették el? Egy profi pólós srác fújtatta a biciklit. Rákérdeztünk. Ő észre sem vette... de szerencsére a papírok visszakerülnek a gazdájukhoz :-) (még szerencse, hogy nem hajtott el gyorsan)

Ezután kis utcákon átvágtunk a Malomkerti házak között, majd átértünk a Debreceni útra. Egy utcával arrébb jöttünk ki, mint a Szilfa csemege, majd ezután irány a Hatzel téri 100 éves patika. Innen irány a Toldi utca, csak sejtettük, hogy valahol a végén lesz a 99. szám, és így is volt. Innen becéloztuk a Színház utcát, viszonylag egyenes úton át lehetett menni a belvárosba. Színház utcán gyors házszám nézés, persze, hogy a másik végén van a 35. Itt összefutottunk versenytársakkal. Ők is a Bethlen G. utcai boltot keresték ezután, pont ahogy mi is. De csak a számot tudtuk mindketten, azt nem, hogy hova esik. A volt Kemév ma TB székház felé indultunk, persze ez a kis útszakasz közben behajtani tilos lett, (mi szembe áttekertünk) és persze, hogy pont arra jött egy rendőrautó... de nem foglalkoztak velünk. :-) szerencsére. Megtaláltuk a Palermo csemegét, (itt is összejött több versenyző) pecsét, és irány ki a piac felé. a Rákóczi 100.-ba.

Előtte kicsit variáltunk, hogy hova tegyük a sorban az Univerzum üzletházat, ami ugye a belváros, de itt még úgy gondoltuk, hogy majd a Rákócziról visszafelé egyenes úton útba ejtjük. A Rákóczi 100. előtt megnéztem a papírt, és újraterveztem, mert a Hímes utca innen közeli, tehát kis utcákon (ismét behajtani tilos szakaszon, ami korábban nem volt ott...) A Hímesből viszont már Sóstó is közel volt, így kihagytuk a belvárost, és letudtuk a sóstói kört. Itt hibáztam egyet, nem figyeltem,és bekevertem a Tölgyes út helyett a Tölgyes csárdát vettem irányba, nem is tudom, hogy lehet így elnézni. Már a Főiskolán vágtunk át, amikor valami gyanú motoszkált bennem, elővettem a papírt, és akkor láttam, hogy bekevertem, és a Csongor úton kellett volna kimenni Sóstóra. Innen már nem fordultunk vissza, kimentünk a Sóstói úton. Arra viszont nem számítottam, hogy Pünkösd napján Sóstó tele lesz autókkal, csak helyben szembesültünk vele. A felüljáró után a kerékpárúton végig parkoltak, és az Állatpark mellett bedugult az út, néha még biciklivel sem tudtunk rendes tempóval tekerni az autók között. Ez egy kis plusz kilométer volt, míg elmentünk a Siesta panzióig, és vissza, de ez már így esett :-) Ezután irány a strand, majd megint kerültünk egy kicsit, mivel nem a rövidebb úton mentünk a tömeget kerülgetve, hanem a Fürdő úton, de cserébe gyorsabban haladtunk. A Korányin vissza Örökösföldre. Itt már D. kezdett fáradni, így kicsit visszább vettük a tempót. A Tesconál letértünk a Család utca felé, Játszóház, majd a Törzs utcai kocsma, ezek nem voltak messze egymástól. Innen jó lett volna célba érni, ahogy eredetileg is terveztük, de hátra volt még a kimaradt Universum. Elhaladtunk a cél előtt (láttuk, a fiúk már beértek, és ott várnak) ismét hátsó kis utakon (behajtani tilosban :-) de gyorsan letudtuk az utolsó állomásunkat. Ismét egy fiú segített, hogy ne keresgéljünk, mutatta, hogy melyik az a büfé. Ezután már tényleg irány a cél. 32 km lett a vége, és 2 óra 9 perc. 

(azért tér el a két eredmény, a menetlevélen található, és a saját mérésem, mert én a titokszobás térképnézegetés után indítottam az endomondo-t, így csak a biciklizés időtartamát mérte, míg a teljes versenybe beleszámít a térkép nézegetésével eltöltött idő is.)


Célba érkezés után kaptunk babgulyást, és megbeszéltük a fiúkkal, ki merre ment. Ők teljesen ellenkező irányba indultak, mint mi, és az is kiderült, hogy ők valahogy kihagyták az Univerzum üzletházat. Nekik 35 km lett a vége, viszont sokkal gyorsabbak voltak, 2 órán belül végeztek. 

Megvártuk az eredményhirdetést, és meglepődve hallottuk, hogy a női csapatoknál az első helyezett a miénk. (kissé gyanús volt, hogy neveztek-e rajtunk kívül, ugyanis volt több női versenyző, de hogy milyen nevezéssel, azt nem tudhatjuk. Lényeg, hogy kaptunk oklevelet, készült fotó, ahol gondolom, kellően meglepett fejet vágtunk :-D


Összefoglalva nagyon jó verseny volt, szép időt fogtunk ki, ugyanolyan jól éreztük magunkat, mint tavaly, és egyértelmű, hogy jövőre is itt a helyünk.

2017. május 27., szombat

Egy régi rajz

Előkerült egy rajz, amit B. rajzolt 8-9 évesen az iskolában. Azt a falut rajzolta le, ahol Anyukám vett egy házat, és ahol a nyár egy részét töltjük azóta is.

Azért mutatom mert, mert egyrészt tetszik -ötletes- másrészt meg elképesztő, hogy milyen részletességgel lerajzolta a falut, a  szélső házat, a templomot, a kisboltot, kocsmát, orvosi rendelőt, pártházat, játszóteret, temetőt, útbaigazító táblát ... egyszóval mindent.

Íme a rajz:


2017. április 26., szerda

Csak az OTP-hez NE!!! Utálom őket

Utálom az OTP-t, mondtam már?
Az első bankom volt, akkor még nem volt más, de úgy megszivattak, szemét módon...aztán hülye helyzetbe kerültem miattuk...  hogy megfogadtam: egyszer és mindenkorra befejeztem velük. Bárhová, csak hozzájuk ne.

Sajnos, most kényszerhelyzetben voltam, amikor a fiamnak kellett junior számlát nyitni, és sehol máshol nem volt ilyen lehetőség. A többi bankban megszűnt a diákszámla, egyedül az OTP-nél van ilyen.

Nem volt más választás, kénytelenek voltunk itt megkötni. Valahol reménykedtem, hogy talán fejlődtek valamit ügyfélkezelésből, meg mindenből, gondoltam tegyünk egy próbát, de a fiammal megígértettem, hogy az első adandó alkalommal lelép innen, amint teheti. Bárhová, csak az OTP-től el.

Kezdjük ott, hogy az információs pultjuknál direkt személyesen megérdeklődtem, hogy nyithatok-e számlát a gyereknek, mondtam, hogy hány éves, és hogy neki is ott kell-e lenni, erre azt mondták, hogy nem kell, mivel 18 éven aluli, kiskorú, és megnyithatja a szülő is, neki nem kell ott lennie.
Ezek után ültünk egy fél órát, néztük az üres pultokat, hogy melyik ügyintéző meddig nézegeti a monitort, és kivel beszélget. Komolyan, rajtunk kívül nem volt várakozó ügyfél.
Nagy nehezen végre hívtak, és ügyintéző elé járulhattunk. Aki közölte, hogy gyerek nélkül nem nyithatunk számlát. Pont. Mondom, itt van a pénz a kezemben, be akarom tenni a bankjukba, és nem lehet? Hát nem. Méhg meg is jegyezte, hogy miért is gondoltuk, hogy gyerek nélkül megnyithatjuk a számlát, neki is alá kell írni. Hiába kiskorú, elmúlt 14 éves.
Hát ez fasza, ezért érdemes volt előre érdeklődni, meg várni a semmire, csak annyit mondtam, hogy akkor ezt a tényt jó lenne az információval is egyeztetni. (bár az ügyintéző ezt pont leszarta, még egy elnézést, vagy egy sajnálom se telt ki tőle) Mindegy, kapja be.
Azért annyi haszon volt, hogy kiderült, hogy a gyereknek nem ingyenes a pénzfelvétel, csak ha betölti a 16-ot, addig nem is nyilatkozhat, és szülő sem nyilatkozhat helyette. Értem, fizessen csak aki még fiatal, mi megvárjuk, míg betölti a 16-ot, majd jövünk, addig meg jó helyen lesz otthon a pénzünk a mini széfben.

Később futottunk még egy kört, ekkor már gyerekkel, időpontra, és az interneten megadva az adatokat. Az információ közölte, hogy ilyen néven nincs időpont nyilvántartva, üljünk le, és várjunk. Mondom, ne szórakozzon, és elővettem az SMS-t, mondtam a reg. számot. Ja, mégis van, bocs. Annyi pozitívum volt a dologban, hogy elhangzott egy elnézést, és körbetelefonálta a pultokat, hogy ki tud fogadni, ugyanis 15 perccel a foglalt időpont előtt értünk oda.
Ügyintézőhöz kerültünk, sokkal kedvesebb volt, mint a múltkori, intéztük a papírokat, megvolt a számla. (kiderült az is, hogy benne vagyok az OTP adatbázisában, a 18 éves kori nevemmel és személyi igazolvány számommal :-) mondtam, hogy nyugodtan lehet törölni, de inkább átírta. Mindegy, elvan az ott a gépben)
Aztán ahogy készen voltunk, befizettük a pénzt, eszembe jutott, hogy az ingyenes pénzfelvételi nyilatkozatot vajon aláírtuk-e, mert nem melékeztem rá, és nem is találtam a papírok között. Visszamentünk, rákérdeztünk, ja, bocs az úgy látszik kimaradt, de semmi gond, gyorsan pótoljuk.
(még jó, hogy észrevettem, ugyebár..., mit érdekli őket, kifizeti az ügyfél)

Harmadik kör: várjuk a bankkártyát. Én úgy értelmeztem, hogy kiküldik, 2-3 hét, de nem jött. Eltelt egy hónap azóta. Kártya nincs. Most nem tudom, hogy én értettem félre, és be kell menni érte, vagy kiküldték, de még nem kaptuk meg. Jó lenne tudni. Felhívtam őket telefonon, gondoltam naívan, megérdeklődöm, hogy ott van-e a bankfiókban, vagy nem, mit csináljak, érdemes beautózni a városba, parkolódíjat fizetni, várni, és rángatni a gyereket a tanulási idejében (mert ugye csak ő veheti át), vagy várjunk még türelmesen, és küldik.
Felhívom őket, először is, nincs olyan menüpont, ami ügyintézőhöz irányít. Mindegyik csak szám nyomással elintézhető valami, de egyik sem az enyém. Ügyintéző kapcsolása nincs. Visszalépés nincs. Hívom mégegyszer, más menüponton. Szerencsére a végén ügyintéző. Géphangon. (amúgy nem tudom, ezeknek ezt oktatják valahol, hogy ilyen vontatottan, lassan, csaknem szótagolva beszéljenek, vagy már korán reggel ennyire fásult az illető? alig bírtam kivárni, míg kinyögi a nevét, meg hogy mi-ben se-gít-he-tek. Már majdnem úgy válaszoltam én is, szótagolva.. :-))
Elmontam, hogy miért hívom, mondtam, hogy nyitottunk egy számlát egy hónapja, és hogy a bankkártya hollétéről szeretnék érdeklődni, hogy bankfiókban van-e vagy postán, netán elveszett... erre azt mondja: És mi a kérdés? Bazzzzzz... ez komoly? IQ mennyi? Jó, én türelmes vagyok, elismételtem neki. Hogy mi a kérdés.
Erre azt mondja, hogy nekem nem adhat felvilágosítást, mert a gyerek már elmúlt 16, és majd ha ő felhívja őket, akkor neki megmondják.
Hát kapják be!!!
Én megértem, hogy védik a személyes számlát, de egyrészt én vagyok a törvényes képviselője a kiskorú gyerekemnek, ez benne is van a szerződésben, valamint nem a számla egyenlegéről érdeklődtem, nem pénzt akartam levenni, nem a PIN kód kellett, csak annyi információ, hogy postára adták-e azt a nyavajás kártyát, vagy másszunk be érte a városba a bankfiókba, és csesszük el ott az időnket.
Úgysem adják ki nekem a kártyát, ezzel tisztában vagyok, nem is ezt kértem, csak annyit, hogy ott van-e, vagy nincs ott. Hogy ne menjünk potyára. Tényleg akkora titkos információ ez???

Ja, és felhívtam a helyi fiókot is, hátha itt normálisabban állnak a dolgokhoz, de az automata közölte, hogy az én készülékemről ez a szám nem hívható.

Tényleg egy gyerektől várják el, hogy telefonon intézkedjen? Komolyan megfordult a fejemben, hogy megkérem az egyik fiatal munkatársamat, hogy hívja fel őket, végül is minden adat nálam van, a nagyokos OTP-sek úgysem tudnák, hogy a fiammal beszélnek, vagy nem, és kiadják a kért infót, amit nekem nem, még a számla egyenleget is, ha anníira akarnám, de nem foglalkozom velük, mert ez már a röhej kategória.
Nem vagyunk cigányok, akik elveszik a gyerek pénzét. Én az a szülő vagyok, aki inkább ad, tőlem nem kell félteniük a gyerekem pénzét, amit mellesleg tőlem kapott, de ez már részletkérdés. Valamint a szerződésben is szerepelek mint törv. képviselő,  és akkor most kit képviselek? Mert a gyerekemet nem, hiába vagyok szülő, gondviselő, és ő hiába kiskorú még. Ráadásul szívesen rámbízza az intézkedést, miért kell akkor rákényszeríteni? Ráér még erre.

Ezek sajnos nem változnak. Még egy ilyen hülye csökött bank nincs az országban. Mindenkinek azt mondom, kerülje el őket, ha teheti.

2017. április 21., péntek

Mit mondanál a fiatal önmagadnak, ha találkoznátok?

Néha, csak úgy, fantáziaszinten találkozom ezzel a kérdéssel. Elgondolkodtam. Én vajon mit mondanék? Milyen tanáccsal látnám el a fiatalkori önmagamat?

És az jutott eszembe, hogy talán felhívhatnám a fiatal énem figyelmét arra, hogy észre kellene venni a nem túl jó pasikat is. Oda kellene figyelni a nem túl menő emberkékre is.

Talán elmesélhetném, hogy 20 év múlva találkoztam nem egy régi ismerőssel, aki annak idején igaz, hogy rendes, de eléggé bénácska kinézetű fiú volt, és akire akire igencsak rácsodálkoztam, hogy milyen jó pasi lett belőle.

Valamint 20 év múlva összefutottam az akkori jó sráccal, akivel minden lány járni szeretett volna, és hát... mit mondjak, eléggé le volt pukkanva, pocakosan, hízott fejjel... akkor már egyáltalán nem kellett volna.

Lányok ugyanígy. Aki kamaszkorában olyan semmilyen se volt, később, felnőttként megtalálta a stílusát, és bombajó nő lett belőle. (mondhatom, én is kb. ilyen voltam, és mára ha nem is bomba, de egy viszonylag jó nőt látok, ha belenézek a tükörbe)

És összefutottam az osztály jó-csajával, aki mellesleg mindenkit lefikázott maga körül, hogy hogy néz ki, stb, hát nem 40, hanem 30 évesen láttam... mit mondjak, meg sem ismertem. Szétfolyva.... elhízva... nyomokban sem látszott rajtam hogy valamikor annyira jó csaj volt.

Aki meg olyan semmilyen lány volt, és senki nem akart járni vele, sportolt, és megtartotta a jó alakját, és úgy összességében szép nő lett belőle.

Tehát a lényeg: Fiatalok! vegyétek észre az értéket az emberekben, és lányok, időben csapjatok le a srácra, és pár év múlva olyan jó pasid lesz, amilyet sose gondoltál volna magadnak :-)