Én bevallom, korábban azt sem tudtam, hogy létezik ez az amatriciani tészta, Rómában találkoztam vele először. Rögtön meg is kóstoltam. És ízlett.
Így hát nem lehet csodálkozni azon, hogy itthon is megpróbáltam elkészíteni.
Persze, tudom, ez nem lesz egészen olyan, mint az olasz - de nekem ízlik, úgyhogy azóta már többször is elkészítettem, a saját, itthoni változatot.
Szerintem nagyon egyszerű.
Először is veszek (az Intersparban, vagy máshol) egy csík füstölt tokaszalonnát. Ezt csíkokra vágom, és egy kis olívaolajon megsütöm. (amúgy ezt a fajta szalonnát bagyon szeretem tojással is, mert megsütve olyan finom, zamatos íze lesz)
Közben odateszek egy lábosban tésztát főzni, én a spagettit szeretem hozzá, de más tészta is jó.
Amikor a szalonna megsült, ráborítok egy konzerv darabos paradicsomot. Egy kicsit főzöm, ízesítem. Mehet bele só, pici cukor ha szükséges, szoktam beletenni bazsalikomot, oregánót, őrölt borsot. Ha jónak ítélem a mártás ízét és sűrűségét, akkor beleteszem a megfőtt tésztát. Az olaszok al dente szokták főzni, én megfőzöm rendesen, magyar módra, úgy, ahogy a tasakján írják. Átszedem a vízből a mártásba, elkeverem, majd leveszem a tűzhelyről.
Tányérba szedem, és jól megszórom reszelt sajttal.
Nem olyan, mint Rómában volt, de magyarhoz képest nagyon finom. Imádom :-)
Egyépbként eszembe jutott erről egy sztori: Még középiskolába jártam, (valamikor a 80-as években) amikor az egyik osztálytársam, egy fiú megkérdezte tőlem, hogy szeretem-e a milánói makarónit. Mondom, nem ettem még olyat. (ami mai szemmel furcsa, de mi tényleg nem ettünk akkoriban ilyen külföldi kajákat)
Erre azt mondta a fiú, hogy ő szokott ilyet készíteni otthon, és próbáljam ki, mert nagyon egyszerű, és finom. Elmondta a receptet: -főzd meg a makarónit, szedd ki egy tálba, szórj rá kockára vágott sült szalonnát, és önts rá paradicsom ivólevet (házit, mert akkor még csak az volt) És ennyi.
Kipróbáltam. Nem volt rossz, de annyira nem fogott meg, hogy odáig legyek érte. Csak úgy eszembe jutott.
Van benne némi hasonlóság az amatriciáni tésztával :-)
2020. január 24., péntek
2020. január 22., szerda
Egy aranyos párbeszéd :-)
Pár évvel ezelőtt az iskolában egészségnapot hirdettek, ahol mindenféle egészséges ételt készítettek a gyerekek, amit meg lehetett kóstoni. Ott hallottam az alábbi párbeszédet:
Tanár néni, belekukkant a tálba: -Jaj, de jól néz ki! Ez hordós káposztából készült?
Kislány: -Nem, nem abból, hanem savanyú káposztából.
:-)
Tanár néni, belekukkant a tálba: -Jaj, de jól néz ki! Ez hordós káposztából készült?
Kislány: -Nem, nem abból, hanem savanyú káposztából.
:-)
2020. január 18., szombat
Krynica Zdrój és Spartan Sprint élménybeszámoló - 2
No hát akkor a verseny...
Ez úgy kezdődött, hogy regisztráltam, és bíztam abban, hogy helyrejövök addigra, amikor ezt teljesíteni kell. Aztán persze, nem olyan ütemben gyógyult a bokám... erről írtam korábban.
A versenynaphoz közeledve még az is megfordult a fejemben, hogy eladom a nevezést, de aztán valahogy nem tettem meg. Bíztam a lehetetlenben :-)
Semmit nem tudtam edzeni, de azért belöktem a kocsiba a Spartanos cuccaimat. Hogy majd meglátom, mi lesz.
Amikor pénteken lesétáltunk a fesztiválterületre, és megláttam a start kaput, mögötte meg a sípályára meredeken felvezető utat, azt mondtam, hogy na ne... ezt nem gondolhatják komolyan, hogy én oda felmászok.... :-)
Aztán jöttünk-mentünk, kirándultunk, én azért éreztem a bokámat esténként, de reggelre mindig helyrejött. Akkor már hajlottam arra, hogy csak nekifutok én annak a hegynek, legfeljebb kiszállok, ha annyira nem bírom. Verseny előtti este eldöntöttem ezt, és előkészítettem a futócuccaimat.
És akkor mi történik? Komolyan mondom, nemis én lennék...
Hajnalban arra ébredtem, hogy húzza a görcs a vádlimat. De nem akárhogy. Alig bírtam kilazítani. Reggel felkeléskor is éreztem még a fájdalmat, amit a görcs okozott. Na, ebből nem lesz indulás - és kezdtem beletörődni, hogy a sors nem akarja, hogy én ezen a versenyen elinduljak. Fel sem vettem a futócuccot.
Barátnőm miatt persze elmentünk a helyszínre, mert ő indulásra kész volt. Azért én is felvettem a rajtcsomagot, hogy legalább ennyi maradjon meg emléknek. Egy nagyon kedves magyar fiatalember volt a regisztrációnál, aki jó versenyzést kívánt. Köszönöm - mondtam, Jó lenne - gondoltam.
A futamunk 15.00-kor indult, rengeteg időnk volt még délelőtt nézelődni, és szurkolni a Super (13+ km táv) indulóinak.
Szinte egész délelőtt maszíroztam, lazítottam a vádlimat. Valahogy egyre jobb lett. Dél körül már szinte nem is éreztem a görcsöt, akkor eldöntöttem, hogy mégis elindulok. Azzal a feltétellel, hogy ha nem bírom, akkor kiszállok.
Elmentem parkolóba a kocsihoz, és átöltöztem. Persze, az egy dolog, hogy kocsiban nem túl kényelmes öltözködi, de mikor máskor tekeredjen rám úgy a futótop, hogy se fel, se le ne tudjam venni, mint akkor ott? :-D
Annyira nem volt vicces a helyzet, de egy kedves lengyel hölgy látta a problémát, és segített kitekerni :-)
Még gyorsan ettem valamit, jól be tape szalagoztam a bokámat, aztán hamar elérkezett a 15.00 óra, a rajtunk időpontja, és én ott találtam magam a rajtzónában. Több, mint 1 év kihagyás után, újra a Spartan Race-n. A táv 5+ km, és 20+ akadály.
Itt nem volt közös bemelegítés, és nem csinált olyan hangulatot a spíker, mint a hazai versenyeken. De azért jó volt az indítás. (bár sokat nem értettem belőle :-))
Jött a piros füst, és indult a mezőny, hegynek fel.
Azt azért megjegyzem, hogy szerintem ez a fotó nem igazán adja vissza a valóságot, élőben valahogy sokkal meredekebb volt. Ez a szakasz rögtön az elején sokat kivett belőlem, lihegtem, alig kaptam levegőt, ráadásul minden lépésemre figyelnem kellett.
Aztán valahogy felértünk az emelkedő tetejére, onnan be az erdőbe, és ott mindenki elkezdett futni, mégiscsak egy verseny lenne ez, vagy mi...
Onnan már kicsit lejtett az út, és futható volt, tehát én is megpróbáltam óvatosan szedni a lábaimat. Meglepetésemre szépen, fájdalom nélkül ment. (gondolom a tape szalag is segített). Tehát kocogtam (mert futásnak azért nem lehetett nevezni) Közben utolért a következő futam, akik 15 perccel utánunk indultak. Engedtem őket elmenni.
Volt egy palánk, amire megmondom őszintén, nem emlékszem de valószínüleg segítséggel átmentem. :-) Aztán egy gerenda, ami mellett nem volt senki. Átfutott az agyamon, hogy simán kikerülhetném . de egy spartan versenyző ilyet nem tesz. Megpróbáltam, nem sikerült. De jött egy kedves versenyzőtársam, és segített. Ezután jött az egyik kedvenc akadályom, az OUT, meg rögtön utána az OU. Ezek nem túl magas palánkok, amin felette, alatta és a rajta lévő ablakon át kellett átmenni. Már a végére egy kicsit sokalltam a palánkokat, de itt kezdtem jól érezni magam.
Aztán persze jött a majomlétra, ami nekem burpee. (ha nem tudom megcsinálni az akadályt, akkor 30 db négyütemű fekvőtámasz a büntetés, annyival kiegészítve, hogy közben a mellkasnak is érintenie kell a talajt. Ezt hívják burpee-nek.) Fárasztó :-) Ráadásul a gyenge bokám miatt az egyensúlyt sem sikerült teljesítenem. Ezután volt egy frissító pont, jólesett a pihenő, meg a folyadék, aszalt gyümölcs, stb.
A ferde falra így sár nélkül könnyedén felmentem, majd egy jó nagy kőgolyót kellett elcipelni egy pontig, és vissza. Itt már együtt mentem egy itt megismert magyar indulóval, a tempónk hasonló volt, és tudtunk segíteni egymásnak, ha kellett.
Jött a nagy tepsi (kerék nélküli talicska? :-)), ami jól meg volt pakolva földdel, ezt kellett egy kötél segítségével magamhoz húzni, majd vissza a kiindulási helyére. Ezután ferde fal, sajnos, még mindig nem megy egyedül, de volt segítségem, így sikerült átjutni rajta.
Ezután szögesdrót, kúszni kellett alatta, elég hosszú volt, kúsztam, gurultam, majd megint, és lassan a végére értem.
Ezután egy 6 láb (kb. 180 cm) magas palánk következett, itt a barátnőm bevárt, és arra figyeltem fel, hogy kiabál nekem: -Gyere, gyere, már alig vannak a pályán! Mondom micsoda??? hát hol van az a rengeteg ember, amit megszoktam a Spartan versenyeken? (kiderült, hogy csak 2 futam indult a Sprinten, így tényleg a mezőny végén voltunk)
A palánkon átjutni segítettünk egymásnak, majd kavicsokkal jól megpakolt vödör cipelése következett. Hát, és alig bírtam, hol ölben vittem, hol a vállamon, mentünk egy szép kört vele, és nagyon örültem, amikor végre letehettem. Pedig szép új vödrök voltak, tetővel, lehetett akárhogy forgatni, nem esett ki belőle a kavics.
Ezután következett a jéghideg hegyi patak, éppen jókor jött, kellemesen hűtötte a bokámat. Persze, volt itt is akadály, mégpedig egy palánk, ami beért a vízbe, és alatta átbújva lehetett csak tovább menni. Majd fel kellett jutni egy beton falon, vízzel szembe, ráadásul csúszott is. (mini vízesésen) Ráadásnak beraktak ismét egy szögesdrótot, picit magasabbat, mint az előző, viszont ezt most itt a patakban.
Átmentünk az alagúton (még mindig a patakban) és beértünk a fesztivál terület közelébe. Itt várt a családom bíztattak, fotóztak. Csak annyit mondtam: -Megvagyok, egyben vagyok :-) és amikor ezt kimondtam, megbotlottam egy kőben, majdnem elestem, mire a fiam: -Na, csak ne bízd el magad :-) Még most jön a neheze.
És itt fáradt voltam már, nagyon. Annyira, hogy az ezután következő függőleges hálós falon már igencsak kellett kapaszkodni, alig bírtam átjutni rajta, pedig máskor ez a mászás meg se kottyan.
Ezután rögtön egymás után, kötélmászás (esélytelen, 30 burpee), dárdadobás, ami persze, hogy nem talált. Pedig itt is bíztatott a kedves magyar önkéntes. Burpee, de itt olyan éles kavicsos volt a talaj, hogy egyáltalán nem volt könnyű lenyomni a 30 db-ot. Sokat pihentem közben, már alig bírtam felállni, de még mindig nem volt vége.
Itt készült rólam egy hivatalos fotó. Mondta a fotós, hogy dobás előtt egy szép mosolyt kérek! Hát én mosolyogtam szépen. Legalábbis meg voltam győződve róla, hogy szépen mosolygok :-) Aztán később, amikor megláttam a képeket, szembesültem vele, hogy nem mosoly volt az... sokkal inkább egy vicsor :-D Na, jó, nem kell magyarázni, itt már erősen látszott rajtam, hogy fáradt vagyok, de kűzdök keményen :-)
Ez volt az a pont, ahol legszívesebben abbahagytam volna, de azt mondtam magamnak, hogy itt már nem adom fel. Ha idáig eljöttem, végig is megyek.
Jött a zsákfelhúzás, ami szerencsére sikerült, és ez egy kis erőt is adott nekem. (azért meg kell említenem, hogy kedves volt az önkéntes, mutatta, hogy melyiket válassazam. (nem volt egyforma a súlyuk a zsákoknak) azért nem volt könnyű ez sem, de sikeresen teljesítettem az akadályt, és mehettem tovább.
Ezután persze megint két olyan akadály jött egymás után, amiket még esélyem sincs teljesíteni, a Z-fal és a multirig. Ismét lenyomtam a burpee-ket, persze nem volt egyszerű, a végén már egyesével csináltam, és sokat pihentem közben. De meglett, ha nehezen is, és mehettem az A-cargo-ra, ami egy magas, háztető alakú hálós állvány. Itt csak mászni kell, és kapaszkodni, majd átugrottam a tüzet, és ott voltam a célban, ahol a nyakamba akasztották az érmet.
El se hittem, hogy sikerült teljesítenem, így edzés nélkül, gyenge bokával. Azt meg kell hagyni, a bokám tényleg jól bírta a gyűrődést, örültem, hogy végre tudok fájdalom nélkül futni, még ha lassan is. Az órám szerint kb. 6 km volt a táv, és összesen 3 órát töltöttem a pályán.
Íme a hivatalos pályarajz.
Ez pedig az érem, amiért kűzdöttem. Megdolgoztam érte, rendesen.
Ez úgy kezdődött, hogy regisztráltam, és bíztam abban, hogy helyrejövök addigra, amikor ezt teljesíteni kell. Aztán persze, nem olyan ütemben gyógyult a bokám... erről írtam korábban.
A versenynaphoz közeledve még az is megfordult a fejemben, hogy eladom a nevezést, de aztán valahogy nem tettem meg. Bíztam a lehetetlenben :-)
Semmit nem tudtam edzeni, de azért belöktem a kocsiba a Spartanos cuccaimat. Hogy majd meglátom, mi lesz.
Amikor pénteken lesétáltunk a fesztiválterületre, és megláttam a start kaput, mögötte meg a sípályára meredeken felvezető utat, azt mondtam, hogy na ne... ezt nem gondolhatják komolyan, hogy én oda felmászok.... :-)
Aztán jöttünk-mentünk, kirándultunk, én azért éreztem a bokámat esténként, de reggelre mindig helyrejött. Akkor már hajlottam arra, hogy csak nekifutok én annak a hegynek, legfeljebb kiszállok, ha annyira nem bírom. Verseny előtti este eldöntöttem ezt, és előkészítettem a futócuccaimat.
És akkor mi történik? Komolyan mondom, nemis én lennék...
Hajnalban arra ébredtem, hogy húzza a görcs a vádlimat. De nem akárhogy. Alig bírtam kilazítani. Reggel felkeléskor is éreztem még a fájdalmat, amit a görcs okozott. Na, ebből nem lesz indulás - és kezdtem beletörődni, hogy a sors nem akarja, hogy én ezen a versenyen elinduljak. Fel sem vettem a futócuccot.
Barátnőm miatt persze elmentünk a helyszínre, mert ő indulásra kész volt. Azért én is felvettem a rajtcsomagot, hogy legalább ennyi maradjon meg emléknek. Egy nagyon kedves magyar fiatalember volt a regisztrációnál, aki jó versenyzést kívánt. Köszönöm - mondtam, Jó lenne - gondoltam.
A futamunk 15.00-kor indult, rengeteg időnk volt még délelőtt nézelődni, és szurkolni a Super (13+ km táv) indulóinak.
Szinte egész délelőtt maszíroztam, lazítottam a vádlimat. Valahogy egyre jobb lett. Dél körül már szinte nem is éreztem a görcsöt, akkor eldöntöttem, hogy mégis elindulok. Azzal a feltétellel, hogy ha nem bírom, akkor kiszállok.
Elmentem parkolóba a kocsihoz, és átöltöztem. Persze, az egy dolog, hogy kocsiban nem túl kényelmes öltözködi, de mikor máskor tekeredjen rám úgy a futótop, hogy se fel, se le ne tudjam venni, mint akkor ott? :-D
Annyira nem volt vicces a helyzet, de egy kedves lengyel hölgy látta a problémát, és segített kitekerni :-)
Még gyorsan ettem valamit, jól be tape szalagoztam a bokámat, aztán hamar elérkezett a 15.00 óra, a rajtunk időpontja, és én ott találtam magam a rajtzónában. Több, mint 1 év kihagyás után, újra a Spartan Race-n. A táv 5+ km, és 20+ akadály.
Itt nem volt közös bemelegítés, és nem csinált olyan hangulatot a spíker, mint a hazai versenyeken. De azért jó volt az indítás. (bár sokat nem értettem belőle :-))
Jött a piros füst, és indult a mezőny, hegynek fel.
Azt azért megjegyzem, hogy szerintem ez a fotó nem igazán adja vissza a valóságot, élőben valahogy sokkal meredekebb volt. Ez a szakasz rögtön az elején sokat kivett belőlem, lihegtem, alig kaptam levegőt, ráadásul minden lépésemre figyelnem kellett.
Aztán valahogy felértünk az emelkedő tetejére, onnan be az erdőbe, és ott mindenki elkezdett futni, mégiscsak egy verseny lenne ez, vagy mi...
Onnan már kicsit lejtett az út, és futható volt, tehát én is megpróbáltam óvatosan szedni a lábaimat. Meglepetésemre szépen, fájdalom nélkül ment. (gondolom a tape szalag is segített). Tehát kocogtam (mert futásnak azért nem lehetett nevezni) Közben utolért a következő futam, akik 15 perccel utánunk indultak. Engedtem őket elmenni.
Volt egy palánk, amire megmondom őszintén, nem emlékszem de valószínüleg segítséggel átmentem. :-) Aztán egy gerenda, ami mellett nem volt senki. Átfutott az agyamon, hogy simán kikerülhetném . de egy spartan versenyző ilyet nem tesz. Megpróbáltam, nem sikerült. De jött egy kedves versenyzőtársam, és segített. Ezután jött az egyik kedvenc akadályom, az OUT, meg rögtön utána az OU. Ezek nem túl magas palánkok, amin felette, alatta és a rajta lévő ablakon át kellett átmenni. Már a végére egy kicsit sokalltam a palánkokat, de itt kezdtem jól érezni magam.
Aztán persze jött a majomlétra, ami nekem burpee. (ha nem tudom megcsinálni az akadályt, akkor 30 db négyütemű fekvőtámasz a büntetés, annyival kiegészítve, hogy közben a mellkasnak is érintenie kell a talajt. Ezt hívják burpee-nek.) Fárasztó :-) Ráadásul a gyenge bokám miatt az egyensúlyt sem sikerült teljesítenem. Ezután volt egy frissító pont, jólesett a pihenő, meg a folyadék, aszalt gyümölcs, stb.
A ferde falra így sár nélkül könnyedén felmentem, majd egy jó nagy kőgolyót kellett elcipelni egy pontig, és vissza. Itt már együtt mentem egy itt megismert magyar indulóval, a tempónk hasonló volt, és tudtunk segíteni egymásnak, ha kellett.
Jött a nagy tepsi (kerék nélküli talicska? :-)), ami jól meg volt pakolva földdel, ezt kellett egy kötél segítségével magamhoz húzni, majd vissza a kiindulási helyére. Ezután ferde fal, sajnos, még mindig nem megy egyedül, de volt segítségem, így sikerült átjutni rajta.
Ezután szögesdrót, kúszni kellett alatta, elég hosszú volt, kúsztam, gurultam, majd megint, és lassan a végére értem.
Ezután egy 6 láb (kb. 180 cm) magas palánk következett, itt a barátnőm bevárt, és arra figyeltem fel, hogy kiabál nekem: -Gyere, gyere, már alig vannak a pályán! Mondom micsoda??? hát hol van az a rengeteg ember, amit megszoktam a Spartan versenyeken? (kiderült, hogy csak 2 futam indult a Sprinten, így tényleg a mezőny végén voltunk)
A palánkon átjutni segítettünk egymásnak, majd kavicsokkal jól megpakolt vödör cipelése következett. Hát, és alig bírtam, hol ölben vittem, hol a vállamon, mentünk egy szép kört vele, és nagyon örültem, amikor végre letehettem. Pedig szép új vödrök voltak, tetővel, lehetett akárhogy forgatni, nem esett ki belőle a kavics.
Ezután következett a jéghideg hegyi patak, éppen jókor jött, kellemesen hűtötte a bokámat. Persze, volt itt is akadály, mégpedig egy palánk, ami beért a vízbe, és alatta átbújva lehetett csak tovább menni. Majd fel kellett jutni egy beton falon, vízzel szembe, ráadásul csúszott is. (mini vízesésen) Ráadásnak beraktak ismét egy szögesdrótot, picit magasabbat, mint az előző, viszont ezt most itt a patakban.
Átmentünk az alagúton (még mindig a patakban) és beértünk a fesztivál terület közelébe. Itt várt a családom bíztattak, fotóztak. Csak annyit mondtam: -Megvagyok, egyben vagyok :-) és amikor ezt kimondtam, megbotlottam egy kőben, majdnem elestem, mire a fiam: -Na, csak ne bízd el magad :-) Még most jön a neheze.
És itt fáradt voltam már, nagyon. Annyira, hogy az ezután következő függőleges hálós falon már igencsak kellett kapaszkodni, alig bírtam átjutni rajta, pedig máskor ez a mászás meg se kottyan.
Ezután rögtön egymás után, kötélmászás (esélytelen, 30 burpee), dárdadobás, ami persze, hogy nem talált. Pedig itt is bíztatott a kedves magyar önkéntes. Burpee, de itt olyan éles kavicsos volt a talaj, hogy egyáltalán nem volt könnyű lenyomni a 30 db-ot. Sokat pihentem közben, már alig bírtam felállni, de még mindig nem volt vége.
Itt készült rólam egy hivatalos fotó. Mondta a fotós, hogy dobás előtt egy szép mosolyt kérek! Hát én mosolyogtam szépen. Legalábbis meg voltam győződve róla, hogy szépen mosolygok :-) Aztán később, amikor megláttam a képeket, szembesültem vele, hogy nem mosoly volt az... sokkal inkább egy vicsor :-D Na, jó, nem kell magyarázni, itt már erősen látszott rajtam, hogy fáradt vagyok, de kűzdök keményen :-)
Ez volt az a pont, ahol legszívesebben abbahagytam volna, de azt mondtam magamnak, hogy itt már nem adom fel. Ha idáig eljöttem, végig is megyek.
Jött a zsákfelhúzás, ami szerencsére sikerült, és ez egy kis erőt is adott nekem. (azért meg kell említenem, hogy kedves volt az önkéntes, mutatta, hogy melyiket válassazam. (nem volt egyforma a súlyuk a zsákoknak) azért nem volt könnyű ez sem, de sikeresen teljesítettem az akadályt, és mehettem tovább.
Ezután persze megint két olyan akadály jött egymás után, amiket még esélyem sincs teljesíteni, a Z-fal és a multirig. Ismét lenyomtam a burpee-ket, persze nem volt egyszerű, a végén már egyesével csináltam, és sokat pihentem közben. De meglett, ha nehezen is, és mehettem az A-cargo-ra, ami egy magas, háztető alakú hálós állvány. Itt csak mászni kell, és kapaszkodni, majd átugrottam a tüzet, és ott voltam a célban, ahol a nyakamba akasztották az érmet.
El se hittem, hogy sikerült teljesítenem, így edzés nélkül, gyenge bokával. Azt meg kell hagyni, a bokám tényleg jól bírta a gyűrődést, örültem, hogy végre tudok fájdalom nélkül futni, még ha lassan is. Az órám szerint kb. 6 km volt a táv, és összesen 3 órát töltöttem a pályán.
Íme a hivatalos pályarajz.
Ez pedig az érem, amiért kűzdöttem. Megdolgoztam érte, rendesen.
Célba érkezés után csináltunk pár fotót, majd zuhanyoztunk, átöltöztünk, (jó, hogy már alig voltak, nem kellett sorba állni, ez az előnye, ha a mezőny végén ér be az ember :-)) utána pedig beültünk az autóba, és elindultunk hazafelé.
2020. január 6., hétfő
Light box feliratok
Már régóta szerettem volna egy ilyen light boxot. Csak mert teszik.
Sikerült beszerezni egyet, egy nem túl nagyot, éppen olyat, aminek még találtam helyet a polcon.
Elsőnek kiírtam, hogy "SWEET HOME" Erre pár nap múlva B. mint valami kis manó (vagy mint a nyomda ördöge) :-) összekeverte a betűket:
Ezután nem sokkal átírtam, mivel reggel, amikor felkeltem, egyből oda néztem, és szívesebben láttam napindítónak ezt a feliratot:
"HAVE A NICE DAY"
Aztán megint B. alkotott, mégpedig ezt:
Azután pedig ezt:
Ezután már én írtam át. Hogy miért? Talán azért, hogy jelezzem, menjen el időben aludni, és hagyjon engem is :-)
Most ez van kint:
És hogy meddig?
Azt nem tudhatom, mert bármikor jön egy ötlet, egy sugallat... és már írjuk is át. :-)
2020. január 5., vasárnap
Mézeskalács sütés videó
Ezt a mézeskalács receptet egyszer már leírtam, méghozzá itt:
http://simsi-irasai.blogspot.com/2014/12/
Most pedig készítettem hozzá egy videót is.
Mégpedig azért, mert még mindig sokszor hallom innen-onnan, hogy a mézeskalács sütés az bonyolult, meg hogy nem sikerül, kemény lesz, stb.
Ezért gondoltam, hogy egy videón bemutatva kiderül, hogy egyáltalán nem egy ördöngősség.
Itt megnézhetitek:
https://youtu.be/CWXqNa49-mM
Érdekes módon a legutolsó snittet már fekvő formátumba vette fel, pedig ugyanúgy rögzítettem, ahogy az előző felvételeknél is.
Mondom én, hogy a mai telefonoknak önálló akaratuk van :-D
Mindegy, ki kellett volna kapcsolni a forgatást, ebből megtanultam.
Viszont kipróbáltam az új Bosch konyhagépemet. Ehhez a tésztához kiválóan alkalmas.
És a leírás mégy egyszer, hogy itt is meglegyen:
Hozzávalók: 1/2 kg liszt, + még kb. 25 dkg, ha ragadna a tészta, és nyújtáshoz, szórni 15 dkg cukor 15 dkg méz kb. (virágméz tökéletes hozzá) 1 RAMA (25 dkg) 2 tojás, felverve 1 kiskanál szódabikarbóna 1/2 csomag sütőpor (7 dkg) 1,5 kiskanál mézes fűszerkeverék (én Kotányit szoktam venni) Ezt mindet összegyúrjuk, hogy sima, nem ragadós tésztát kapjunk. Egy kis pihentetés a hűtőben jót tesz neki, akár 24 órát is állhat, de anélkül is jó. Kb. 3 mm vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk, a tetejére cukormázas díszítés helyett M&M cukorkát tehetünk, kinek hogy tetszik. (Az M&M kiválóan helyettesíthető a Lidlben vagy Aldiban kapható hasonló mázas cukorkával. A Pennyben is van, de az apróbb szemű) A sütésre nagyon kell figyelni, hamar megsül. Az én sütőmben (Zanussi) ez 175 °C, és 8 perc, alulról a második rácson. Akkor jó, ha felül még hóka, de az alja világosbarna. Ekkor még nagyon puha a süti, de ahogy hűl, úgy keményedik egy kicsit. Ez így egy puha, nagyon finom mézeskalácssüti lesz. Ha keményebbet és ropogósabbat szeretnél, akkor lehet, tovább kell sütni. Mi így szeretjük, puhán. Dobozban sokáig eláll.
http://simsi-irasai.blogspot.com/2014/12/
Most pedig készítettem hozzá egy videót is.
Mégpedig azért, mert még mindig sokszor hallom innen-onnan, hogy a mézeskalács sütés az bonyolult, meg hogy nem sikerül, kemény lesz, stb.
Ezért gondoltam, hogy egy videón bemutatva kiderül, hogy egyáltalán nem egy ördöngősség.
Itt megnézhetitek:
https://youtu.be/CWXqNa49-mM
Sajnos, elkövettem azt a hibát, hogy nem kapcsoltam ki a telefonomon az automatikus forgatást, ezért álló képet vett fel, pedig én fektetve akartam, és sajnos, nem ellenőriztem, mert úgy gondoltam, hogy ha én fektetve rögzítem fel a gépet, akkor az úgy is marad. Hát nem. :-) A telefon önálló életet él :-)
Mondom én, hogy a mai telefonoknak önálló akaratuk van :-D
Mindegy, ki kellett volna kapcsolni a forgatást, ebből megtanultam.
Viszont kipróbáltam az új Bosch konyhagépemet. Ehhez a tésztához kiválóan alkalmas.
 |
| Bosch Mum 48R1 |
Hozzávalók: 1/2 kg liszt, + még kb. 25 dkg, ha ragadna a tészta, és nyújtáshoz, szórni 15 dkg cukor 15 dkg méz kb. (virágméz tökéletes hozzá) 1 RAMA (25 dkg) 2 tojás, felverve 1 kiskanál szódabikarbóna 1/2 csomag sütőpor (7 dkg) 1,5 kiskanál mézes fűszerkeverék (én Kotányit szoktam venni) Ezt mindet összegyúrjuk, hogy sima, nem ragadós tésztát kapjunk. Egy kis pihentetés a hűtőben jót tesz neki, akár 24 órát is állhat, de anélkül is jó. Kb. 3 mm vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk, a tetejére cukormázas díszítés helyett M&M cukorkát tehetünk, kinek hogy tetszik. (Az M&M kiválóan helyettesíthető a Lidlben vagy Aldiban kapható hasonló mázas cukorkával. A Pennyben is van, de az apróbb szemű) A sütésre nagyon kell figyelni, hamar megsül. Az én sütőmben (Zanussi) ez 175 °C, és 8 perc, alulról a második rácson. Akkor jó, ha felül még hóka, de az alja világosbarna. Ekkor még nagyon puha a süti, de ahogy hűl, úgy keményedik egy kicsit. Ez így egy puha, nagyon finom mézeskalácssüti lesz. Ha keményebbet és ropogósabbat szeretnél, akkor lehet, tovább kell sütni. Mi így szeretjük, puhán. Dobozban sokáig eláll.
2020. január 4., szombat
2020. január 1., szerda
Krynica Zdrój és Spartan Sprint élménybeszámoló - 1
Az egész úgy kezdődött, hogy kedves barátnőm/edzőtársam kitalálta, hogy miért nem nézzük meg ezt a Lengyelországi Spartan versenyt, legalább kirándulunk egy pár napot.
Amikor már le volt foglalva a szállás, meg minden el volt tervezve, akkor felmerült, hogy ha már úgyis ott leszünk, akkor miért nem indulunk a Sprinten?
Na, gyorsan regisztráltunk is. Én még a regisztrációkor nem voltam teljesen rendben boka ügyileg, de bíztam benne, hogy addigra jobb lesz, vagy majd lesz valami. Sajnos, nem tudtam edzeni erre a versenyre, esélyes volt, hogy kihagyom, mindenesetre a Spartanos cuccomat bedobtam a kocsiba.
Szállással szerencsénk volt, mivel ezen a hétvégén eléggé teltház volt már, nem is hittem volna, hogy találunk szállást. De sikerült, mert a miénket nemrég tették fel a bookingra, egy új szállás a város központjához közel, jó áron.
1. nap dél körül érkeztünk, megnéztük a várost, és mivel Spartan hétvégét rendeztek, megnéztük a fesztiválterületet is. Kalandos sétánk volt, át a hegyen. Egyébként kitűnő túraútvonalak vannak arrafelé, gyalogos és kerékpáros útvolnal is.
Visszafelé már lassan ránk sötétedett, nem vállaltuk újra az erdőt, hegyet, így kerültünk egyet, és a város felé gyalogoltunk. Ez egy közel 6 km-es séta volt.
Nem tett túl jót a bokámnak, éreztem kicsit este.
Egyébként a város nagyon tetszik, szép, rendezett, sok virággal, a városközpontban pedig egy hatalmas park, és egy zenélő szökőkút található. És emberek. Sétálnak, pihennek, vásárolnak. Látszik, hogy itt van élet. Nem is gondoltam volna, hogy ez a hely egy ilyen nyüzsgő üdülőközpont.
Amikor megérkeztünk, erre nagyon rácsodálkoztunk. Hogy milyen szép ez a hely, és mennyi kiránduló ember van itt. Valahogy nem erre számítottunk, és ez a felismerés kellemes meglepetésként ért.
2. nap kirándultunk egyet, de már autóval indultunk el. Megnéztük a közelben található kilátót, libegőztük, és természetesen szurkoltunk a magyaroknak a Spartan Ultrán.
Az első sípályára kabinos felvonó vitt fel, egészen pontosan 1114 m magasra. Lenyűgöző volt a kilátás. Fentről ráláttunk a fesztiválterületre.
(Weboldal: Kolej Gondolowa Jaworzyna Krynica)
Ezután átmentünk a másik hegyre, a kilátóhoz, ide: wiezawidokowa.pl/ ahová libegővel mentünk fel.
A Spartan versenyről pedig a következő részben fogok beszámolni.
Amikor már le volt foglalva a szállás, meg minden el volt tervezve, akkor felmerült, hogy ha már úgyis ott leszünk, akkor miért nem indulunk a Sprinten?
Na, gyorsan regisztráltunk is. Én még a regisztrációkor nem voltam teljesen rendben boka ügyileg, de bíztam benne, hogy addigra jobb lesz, vagy majd lesz valami. Sajnos, nem tudtam edzeni erre a versenyre, esélyes volt, hogy kihagyom, mindenesetre a Spartanos cuccomat bedobtam a kocsiba.
Szállással szerencsénk volt, mivel ezen a hétvégén eléggé teltház volt már, nem is hittem volna, hogy találunk szállást. De sikerült, mert a miénket nemrég tették fel a bookingra, egy új szállás a város központjához közel, jó áron.
1. nap dél körül érkeztünk, megnéztük a várost, és mivel Spartan hétvégét rendeztek, megnéztük a fesztiválterületet is. Kalandos sétánk volt, át a hegyen. Egyébként kitűnő túraútvonalak vannak arrafelé, gyalogos és kerékpáros útvolnal is.
Visszafelé már lassan ránk sötétedett, nem vállaltuk újra az erdőt, hegyet, így kerültünk egyet, és a város felé gyalogoltunk. Ez egy közel 6 km-es séta volt.
Nem tett túl jót a bokámnak, éreztem kicsit este.
Egyébként a város nagyon tetszik, szép, rendezett, sok virággal, a városközpontban pedig egy hatalmas park, és egy zenélő szökőkút található. És emberek. Sétálnak, pihennek, vásárolnak. Látszik, hogy itt van élet. Nem is gondoltam volna, hogy ez a hely egy ilyen nyüzsgő üdülőközpont.
Amikor megérkeztünk, erre nagyon rácsodálkoztunk. Hogy milyen szép ez a hely, és mennyi kiránduló ember van itt. Valahogy nem erre számítottunk, és ez a felismerés kellemes meglepetésként ért.
És egy videó a szökőkútról:
2. nap kirándultunk egyet, de már autóval indultunk el. Megnéztük a közelben található kilátót, libegőztük, és természetesen szurkoltunk a magyaroknak a Spartan Ultrán.
Az első sípályára kabinos felvonó vitt fel, egészen pontosan 1114 m magasra. Lenyűgöző volt a kilátás. Fentről ráláttunk a fesztiválterületre.
(Weboldal: Kolej Gondolowa Jaworzyna Krynica)
Ezután átmentünk a másik hegyre, a kilátóhoz, ide: wiezawidokowa.pl/ ahová libegővel mentünk fel.
Ez egy hatalmas, fából épült kilátó, ahová a fák lombjainak a magasságában sétálhatonk fel, mégpedig nem lépcsőn, hanem olyan érdekesen van megépítve, hogy csak sétálsz a fából készlt magaslaton, gyönyörködsz a tájban, és egyszer csak fent vagy a tetején :-)
Szuper volt, az építmény, a kilátás..., minden.
A Spartan versenyről pedig a következő részben fogok beszámolni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)