D4850 - Bőr bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata - 11.

Otthon nekem kellett átkötözni a sebet. 

Hát, én amikor megláttam.... majdnem elsírtam magam. Rémesen néztem ki. Még annál is rémesebben...

Először is, úgy néztem ki, mint akinek behúztak egy nagyot. A műtött oldalamon a szemem alatti rész tiszta sötétbordó volt. Picit be is volt dagadva a szemem körül. Aztán a seb körül tiszta piros volt, és ugye ott volt még a sötét színű cérna, amivel össze volt varrva. Az orrom pedig nyomott, és ferde volt. 

Mondom, úgy néztem ki, mint akit jól összevertek. És nagyon meg voltam ijedve, hogy ez így marad. Mármint az orrom ferdesége, mert azt tudtam, hogy a seb az begyógyul előbb vagy utóbb. De ez így akkor is nagyon ijesztő látvány volt.

Elkezdtem keresni plasztikai sebészt, hogy hátha vissza tudja majd állítani az orrom, és számba vettem az anyagiakat, hogy egyáltalán ki tudom-e fizetni mindezt.

Amúgy a kötözéssel kapcsolatban csak annyit jegyzek meg, hogy nagyon jó minőségű sebkötöző anyagokat lehet már kapni, nem is gondoltam volna. Pl. géz és mull lap helyett a Mesoft lapot vettem, ami nem ragad bele a sebbe, ragtapasznak meg a Mefix szalagot, ez könnyű, vékony, és nem hagy ragasztónyomot a bőrön. Na jó, ez itt a reklám helye :-D

Szóval, nem voltak túl boldog napjaim, egyfolytában az kattogott bennem, hogy akkor most hogy fogok kinézni???? Hogy megyek így emberek közé? Ilyen ferde, nyomi pofával? 

A sebről csak annyit, hogy orvosi szempontból igazán szépen néz ki, szó se róla. Egy rossz szavam nem lehet.

Szóval a seb maga, az gyönyörű szép. Na de én?

Nincs mit szépíteni, úgy néztem ki, mint egy nyomi... 

Egy összevert nyomi.

D4850 - Bőr bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata - 10

Kórház 2. nap

Szóval, aludtam egyet a kórházban, mert a mai napra tolódott el a műtét. 

Nem is halogatták, reggel már jöttek értem, és vittek (gurítottak) 

A műtétről csak annyit, hogy nem volt túl kellemes, de azért kibírható volt. Lényegében nem éreztem semmi fájdalmat. 

El voltam zsibbadva, mint egy fogászati kezelés után.

Később, amikor már ment kifelé belőlem az érzéstelenítő, na, akkor már igencsak éreztem, hogy fáj :-) Aztán szép lassan csillapodott...

Az a nap csak úgy eltelt. Feküdtem. Pihentem. Mást nem nagyon tudtam csinálni.

A reggelimet nem is ettem meg (beszélni se tudtam rendesen, nemhogy enni :-) ) az ebédből már kicsit ettem, bár érdekes volt, mert a szám még nem zárt teljesen, vigyázni kellett, hogy ne csorogjon vissza a leves :-D de azért megoldottam... és vacsorára pedig megettem a reggeli kajámat.

Kórház 3. nap

Reggelre már jobb lett, kaptam egy új kötést, majd vártam a papírjaimat, és a zárójelentést, hogy mehessek haza.

Szép idő volt, hazasétálam.

Meg kellett, hogy állapítsam, hogy ez a maszkos idő kimondottan jól jött most nekem, mert nem kellett egy nagy fehér kötéssel az arcomon feltűnösködni az emberek között. A maszk éppen jól eltakarta :-)

És már annyira nem is fájt.

Mondjuk, fogyókúrának is elég jó volt ez a 3 nap, mert 2 kg úgy lement rólam, hogy észre se vettem :-)

csak otthon csodálkoztam, amikor a mérlegre álltam. 

D4850 - Bőr bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata - 9

Kórház 1. nap

Én nem tudom, a kórházban mindenki ilyen közlékeny? Mármint a betegek. Mindenki folyton beszélgetni akar? Csak én vagyok ilyen magamnak való?

Hoztam újságot, zenét, fülhallgatót, telefont és internetet, hogy jól teljen a várakozás. Persze, volt egy nő a szobában, kicsit nyugtalan volt, ment volna haza, de várni kellett a zárójelentésre. Járkált össze-vissza, ki meg be...és közben elmesélt mindent magáról, meg a betegségéről, a kezeléséről, mindent, amit egyáltalán nem is kérdeztem.

Nem tudom, mi ez a közléskényszer az emberekben, a kórházi levegő váltja ezt ki vajon? Hogyhogy nekem eszembe nem jutna ezeket a dolgaimat elmesélni egy számomra vadidegen embernek...??

Én teljesen jól elvoltam magamnak a gondolataimmal :-) 

(...és persze kisöpörtem a morzsákat az ágyamból, mert bármilyen hihetetlen, a frissen húzott ágyamban, a takaró alatt morzsa volt. Hogy kerülhetett oda??? Fura)

Néztem ki az ablakon, néztem a forgalmat. Később bejött egy nővér, és behúzta a függönyt.. :-( Kértem, nem húzná inkább ki, így olyan, mintha a föld alatt lennék. Kihúzta, és szabadkozott: csak azért húzta be, mert kint süt a nap, és hogy tudjunk pihenni. Mondom: -én tudok így is, szeretem a fényt,és nem süt be a nap, a másik nő meg mindjárt megy haza. 

Már lecsepegett az infúzió, de értem még mindig nem jöttek...

Néha benézett egy-egy nővér, hogy minden rendben van-e. Rendben volt.

Később bejött az orvos, aki műteni fog. Meg tudtam vele beszélni mindent, amit szerettem volna. Minden kérdésemre választ kaptam. Ez némileg megnyugtató volt.

Később bejött még egyszer az orvos, hogy ismét megnézze az arcomat, hogy mit merre vágjon majd, hogy jó legyen.

Aztán csak telt és múlt az idő. Érdekes módon, nem voltam se éhes, se szomjas, gondolom az infúzió megtette a hatását.

Már jó délutánba hajlott az idő, amikor jöttek szólni, hogy ma már nem lesz műtétem, egyek-igyak nyugodtan, mert elhalasztják másnapra. Na, puff neki. Ezért érdemes volt izgulni egész nap...

Persze, nálam nem volt kaja, csak egy kis rágcsálnivaló. Meg innivaló. De igazából nem is voltam éhes. Később meg kaptam vacsorát.

Hamar sötétedett, és olvasáshoz nem volt túl jó a kórházi fény, így hát neteztem, zenét és podcastot hallgattam... de nagyon lassan telt az idő. De végül is, csend volt, és békén hagytak... :-)

Kivéve, amikor jött az esti vizit, és a hajnali hőmérés. Ez utóbbi annyiban fejlődött, hogy nem kellett felkelni hozzá, a modern hőmérővel az alvó emberen is meg tudták mérni. 

Korán reggel viszont kíméletlenül ébresztő volt.

D4850 - Bőr bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata - 8

 A műtét napja

Reggel a megadott időpontban ott voltam a betegfelvételi ablaknál. (persze, éhgyomorra, se evés, se ivás, pont, ahogy kérték) Mondom, hogy miért jöttem, és adnám be a papírokat, mire az ott dolgozó rákérdez: -Covid teszt van?

Mondom: -nincs, miért, az is kell? (Ezt eddig valahogy nem mondta eddig senki... én azt hittem, hogy legutóbb, amikor a pálcikával levették az orr- és torok váladékot, az volt a teszt, de ezek szerint mégsem....) Azt mondja: -Igen, védettségi igazolványtól függetlenül, mindenkinek kell egy covid gyorsteszt. Menjek a folyosó végére, balra, és ott megcsinálják. És ha készen lesz, akkor menjek vissza.

Mentem.

A folyosó végén rengetegen voltak, persze, mindenki tesztre várt... Kábé egy fél órát vártam, mire beszedték a papírokat. Kérdezték, mikor lesz a műtét, mondom:- ma. -Jó, várjon, majd behívjuk.

Jó, várok...

Közben jöttek és jöttek az emberek.

Amikor az aszisztens kijött a rendelőből, rögtön körbevették, és jöttek a kifogások, kérések: -mennem kell dolgozni, nem venne előre? -Ma lesz a műtétem, sietnem kellene (b+ másnak is) -gyerekkel vagyok (gyereknek hangja nem volt) -Kisgyerek otthon vár - Kismama vagyok nem bírok állni ... stb. stb.... lényeg, hogy sokan nem bírnak, vagy nem akarnak várni. És akkor még nem is beszéltem a "csókosokról" aki mozgósít egy eü-ben dolgozó ismerősét, és csak úgy besétálnak soron kívül. Az ilyenek nem is tudom, mit képzelnek, vagy mit éreznek közben, amikor soron kívül besétálnak... a többiek vajon miért ülnek ott, nincs más dolguk, vagy mi? Nekem is van eü. ismerősöm, nem is egy, de eszembe nem jutna egyiket sem elrángatni a munkájából csak azért, mert nekem éppen nincs kedvem várni... Na, mindegy...

Már több, mint egy órája ott vártam, de gondoltam, majd behívnak, nem idegeskedtem. Én ott voltam időben. Ha meg valaki szóvá teszi, hogy miért késtem, akkor majd megmondom, hogy a covid-tesztnél kicsit sok volt a "tolakodós soronkívüli" amiről én mit tehetek?

Aztán egyszer csak sorra kerültem. Levették a mintát, mondták, hogy üljek még le odakint, és majd szólnak, ha kész lesz az eredmény. 15 perc múlva szóltak is, hogy negatív lett, és mehetek a felvételihez. (a rossznyelvek szerint biztosan ebben a dobozban voltak a "negatív" pálcikák, de én nem foglalkozom az ilyen idiótaság összeesküvés elméletekkel :-))

Visszamentem a felvételi irodához, ott még várnom kellett. Majd bementem, felvettek az osztályra, elkérték az összes papíromat, kikérdeztek, amiről kell (gyógyszerérzékenység, stb.) itt szóltam, és végre ráírták a papírra a lemaradt részletet...kinyomtatták amit kell, és mehettem a nővérpulthoz.

Persze, itt is várni kellett még, nem is keveset.

Várakozás közben persze megtalált a "beszélgetni akaró nő", és persze, egyből bele a közepébe, azt kérdezte, mivel fognak engem műteni. Hát, én az ilyet nagyon nem szeretem, értem én, hogy unatkozik, meg feszült, meg minden, de nekem ő egy vadidegen ember, had ne osszam már meg vele ezeket a dolgokat, és különben is, én miért nem vagyok kíváncsi arra, hogy őt mivel műtik? Meg különben is, a nővérpult mellett ültünk, jöttek-mentek az emberek, mindenki hallja, hogy mit beszélünk... esetleg zavaró is lehet nekik... én meg amúgy sem vagyok egy nagyon könnyen nyíló beszélgetős típus, főleg meg ilyen körülmények között, kizárt, hogy leálljak beszélgetni, úgyhogy szépen, udvariasan elutasítottam, (-ne haragudjon, de nem szeretnék most beszélgetni) és leállítottam. 

Ültünk még egy darabig, majd szólt a nővér, hogy menjek, és megmutatta a helyemet. Közben kérdeztem, hogy tudja-e, ki fog műteni, de azt mondta, hogy ahhoz bele kell nézni a számítógépbe, akkor meg tudná mondani. (persze, nem nézett bele...)

Mindegy, átöltöztem, elpakoltam, elhelyezkedtem, hozták az infúziót, bekötötték, és vártam a műtétre.

És vártam.

Egyszer jöttek, de a mellettem fekvőt vitték el. 

Én meg csak vártam. 

...és vártam

.........és vártam.

D4850 - Bőr bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata - 7

Pánik

Szóval, ott tartottam, hogy megvan a műtét időpontja.

És akkor hirtelen kicsit rámtört a pánik. Vagy nem is annyira kicsit??

Hogy innen már nincs visszaút? Mi fog történni? Mit kell majd átélnem? Nem lesz komplikáció? Jó lesz utána, vagy rosszabb? Össze fogják vagdosni az arcomat, most már mindig heges lesz. Hogy lehet ezt elfogadni? Csúnya leszek. Hogy fogok kinézni? Hogy fogok emberek közé meni? Minden más lesz ezek után. Semmi se lesz olyan, mint korábban. Hogy lehet ezt lelkileg elviselni? Hagyjam a fenébe, és fújjak le mindent? Dönthetek így? Jó lesz, ha így döntök? Mit csináljak? MIT CSINÁLJAK???

Ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben.

Az egyik barátnőm az eü-ben dolgozik, és tudom, hogy borzasztó nehéz most a helyzetük, és eddig nem szívesen terheltem a saját problémáimmal, de most muszáj volt beszélnem vele, mert teljesen ki voltam, idegileg.

Beszéltünk. Sokat. Elmondta, hogy mi fog történni velem. Elmondta, mit vigyek magammal (ez is érdekes, hogy nekem ezt például nem is el mondta senki.) Mit kérdezzek majd az orvostól. Mihez van jogom betegként. Mit kell tudni a kórházi kezelésről. Mit fogok majd kapni a műtét előtt. Mindent - mindent átbeszéltünk. Kicsit megnyugodtam.

Ez nem kérdés, végig kell csinálnom.

Muszáj.

Nem lesz könnyű.

D4850 - Bőr bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata - 6

Na, ott tartottam, hogy vissza kellett mennem az arcsebészetre. 

Persze, itt is rengeteg ember. Nem is értettem mit keresnek itt még ennyien, hiszen még egy fél óra volt hátra az aznapi rendelésből. Hallgattam a beszélgetéseket, azt mondták, hogy 10-valamennyire volt időpontjuk, és azóta itt várnak. Mondták, hogy nincsbent orvos. Hogy az egyik elment műteni. (amit nem is értek, hogyha valaki be van osztva a szakrendelése, akkor miért megy el műteni?) A másik is elment valahova. 

Na, mondom, mi lesz itt, mindenesetre én várok, majd megmondják, mi lesz.

Később visszajött egy orvos, egy másik, mint a múltkor, én nem ismerem, fiatal, de hótt ideg, elkezdte befele hívni az embereket, persze, a hivatalos rendelési időnek már vége volt. A kijövő emberek reakciója nem volt túl bíztató, arról beszéltek, hogy nem túl kedves ez az orvos.

Jó 2 órás csúszással én is sorra kerültem, persze, hogy én voltam az utolsó...

Húú, hát tényleg türelmetlen volt az orvos, és kicsit lekezelő. Nemcsak velem, hanem a munkatársaival is. Én ilyet még szakrendelőben nem tapasztaltam. Én eddig mindig az összhangot éreztem orvos, és aszisztens között, kivéve itt. Ja, és közölte velem az orvos, hogy ez esztétikailag kifogásolható lesz az arcom a műtét után, magyarul, nem lesz szép. Hát köszi, nem nyugtatott meg. Mondta ő is a lebenytechnikát, ami azért kell, hogy ne álljon félre az orrom. Mondom, rendben, megértettem, elfogadom, hogy heges lesz, de eddig arról volt szó, hogy meg lehet viszonylag szépen csinálni. Na, és erre mondta, hogy "de esztétikailag kifogásolható lesz". (milyen szép megfogalmazás)

És akkor legyek nyugodt....

5 nap múlva legyek ott a kórházban.

Utána néztem, utána kérdeztem, és kiderült, hogy ez a doki szakmailag a csúcson van, de emberileg nem annyira.. Nem tudtam, hogy ő fog-e műteni, vagy az, aki először megnézte, vagy netán egy harmadik... erre nem tudtak választ adni, állítólag csak aznap, a műtét napján derül ki.

(Ja, és a papírról ismét lemaradt az 2-es számú elváltozás.)

D4850 - Bőr bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata - 5

Altatásos műtét előtt szükség van néhány vizsgálatra.

1. Belgyógyászat

Reggel 8-ra volt időpontom. Az épületbe belépéskor már rutinos voltam, és odamentem az asztalnál ülőkhöz azért a kis covid-papírért, ami nélkül elméletileg szóba sem állnak velem sehol. Felmentem a szakrendelőhöz, és kicsit elcsodálkoztam, hogy üres volt a folyosó. Sehol, senki. Bent, a rendelőben volt némi motoszkálás, tehát vártam. És vártam... és vártam...

Közben érkezett dolgozó,  és még egy beteg a szomszéd rendelőbe. Tehát, vártam. Bentről beszélgetés, kávézás hallatszott ki, vártam, míg befejezik.

8:20-kor észrevettem egy papírt a rendelő ajtaján, miszerint csak a sürgős eseteket látják el. Kicsit ideges lettem, de azért vártam még. Hogy őszinte legyek, ebben a pillanatban nem úgy láttam, mintha annyira le lenne terhelve az egészségügy. Legalábbis itt, ezen a helyen biztosan nincs.

8:25 körül érkezett még egy beteg. Kérdezte tőlem, hogy van-e rendelés. Mondom, vannak bent, de még nem jött ki senki, úgyhogy nem tudom.

8:30 körül kinézett az aszisztens. Odaadtam neki a papíromat, kérdezte, hogy miért jöttem, elmondtam (mondjuk, rajta volt a papíron) erre visszakérdezett: -egyáltalán megcsinálják most ezt a műtétet? Mondom: -Biztos szóltak volna, ha elmarad. Kérdezi még: röntgenen voltam? Mondom: -nem. De miért nem, hát az is kell. Mondom: -engem senki nem küldött röntgenre. Na, itt ezen a ponton már igencsak felszökött a vérnyomásom.....

Ezután még vártam egy kicsit, majd beszólítottak. 

És hogy őszinte legyek, eddig tartott a negatív rész, amikor már bent voltam a rendelőben, onnan már pozitív volt minden. A vizsgálat, a hozzáállás, minden. És kiderült, hogy tényleg nem kell röntgen. És nem éreztem futószalagnak az egészet, volt rám ideje az orvosnak, nem sürgette az, hogy kint rengetegen várakoznak.. és valahogy így kellene folynia minden vizsgálatnak, persze, tudjuk, hogy nem így van, de most egy kicsit úgy éreztem magam, mintha egy magán rendelőben lennék.

A vérnyomásom kicsit magasabb volt, nyilván, valahol nem is csodálkoztam rajta... Persze, rá lett fogva arra, hogy biztosan izgulok. Hát persze, hogy izgulok :-) Én meg hallgattam arról, hogy valójában miért lett magas.

Végül is, mindegy. Majd helyreáll. Amúgy meg egészséges vagyok.

2. Aneszteziológia

A belgyógyászat után átmentem az aneszteziológiára. Itt viszont rengetegen voltak. Tudtam, hogy időpont ide, vagy időpont oda, én innen egyhamar nem szabadulok.

Jól gondoltam. Eleve két rendelő közül csak az egyik működött. A betegek meg csak jöttek és jöttek. Már akkor több, mint 1 órás csúszás volt, amikor én beadtam a papírt.

Mindegy, vártam, mit tudok mást tenni. 

Számolgattam az embereket, hogy hányan lehetnek még előttem, de nem volt könnyű, mert jópáran kísérővel érkeztek. Volt, aki teljes családdal, (egyes családoknál ez így szokás, hogy csoportosan járnak..) a gyerek ott unatkozott, nyávogott, meg rohangált felváltva. Na, azt is hallgatni kellett... Kicsit idegtépő várakozás volt.

Végül behívtak, kikérdeztek, kicsit türelmetlenül, de már észre sem vettem... Csak meg mertem kérdezni, hogy mi számít műtétnek, és mi nem.... mert én tényleg nem vagyok tisztában vele. Csak az altatásban végzett műtétre kíváncsiak, vagy a helyi érzéstelenítés is az, vagy csak az, mihez be kellett menni a műtőbe, vagy az is, amit a szakrendelőben gyorsan elvégeztek, vagy az nem műtét, csak beavatkozás... na, mindegy, nem lettem okosabb, én csak az altatós műtéteket mondtam el..... Végül is, megkaptam a papírt, hogy altatható vagyok. Csekély 2 óra csúszással az időponthoz képest.

És várakozás közben, ahogy gondolkodtam, hogy hogyan tovább, meg ahogy ott unalmamban olvasgattam a papíromat, akkor vettem észre, hogy b@sssz, nekem még ma vissza kell mennem a szakrendelőbe, ahonnan indították ezt az egészet.... Ott volt az időpont is, csak éppen külön, és lejjebb,  és sokkal nagyobb betűtípussal, mint az előző két időpont...