2018. április 20., péntek

Első Spartan versenyem - Élménybeszámoló a Nagykanizsai Spartan Sprintről


A szállásunk nem volt egy túl kényelmes valami, ráadásul csendesnek sem mondanám, így viszonylag korán keltünk, és korán érkeztünk a kijelölt parkolóba. Nem voltunk annyira kipihenve... A parkolásról csak jót mondhatok, szervezett irányítás volt, és ami a lényeg, bőven volt hely. A csuklós busz pedig elvitt a  kb. 2 km-rel arrébb fekvő csónakázó tóhoz.






Már 2 órával a rajt előtt ott voltunk a fesztiválterületen. Legalább volt idő körülnézni, akklimatizálódni, ismerősökkel találkozni, és váltani 2 szót.
A rajtcsomagomat hamar felvettem, sorban állás nem volt. Beöltöztem: fejpánt, chip, karszalagok stb. Aztán néztem a bemelegítéseket, és a korábbi rajtokat.




Aztán végigcsináltam a 10 perces közös bemelegítést, a szpíker irányításával. És GO!


A pálya nagyon cselesen kezdődött, már a rajtzónába is csak egy kb. 1,5 m magas palánkon keresztül lehetett bejutni. Itt egy kicsit meginogtam, elég nehezen húztam fel magamat, meg is fordult a fejemben, hogy ha már az elejét ilyen rosszul bírom, mi lesz még később??? de azért sikerült saját erőből átjutnom, csak adott egy negatív lökést a lelkesedésemnek :-)

Ezen kívül az órám is szivatott, hogy szépen mondjam :-) elfelejtettem, hogy a futáshoz be van állítva az edzésterv, és nem találtam sehogy sem, hogy hogyan kell kiszedni. Már indult a futam, dőlt a piros füst, én még mindig óráztam. Végül gyorsan úgy döntöttem, hogy nem futásra, hanem Freestyle-ra (séta) állítom, és úgy fog mérni. Mindezt, menet közben…

Ahogy az órát sikerült elindítanom, már ott is volt az első akadály, a rengeteg autógumi. Ez inkább olyan bevezető. Majd fordultunk az emelkedőre,  a kilátó felé. Itt felváltva volt palánk átugrás, és alatta átbújás. Ez már ment gond nélkül, mert közben rájöttem, hogy ugrani kell egy cseppet, és akkor lendületből át tudok menni. Ugye, a gyakorlat… :-)

Ezután jött a farönk cipelés. Volt női rönk, (kb. 20 kg-osak) és férfi rönk, (kb. 30 kg-os) Lehetett választani. Ezeket kellett végigcipelni egy jó kis körön, egy kis emelkedős résszel. Nem volt vészes, csak kicsit hosszúnak tűnt az út. Itt találkoztam az első fotóssal.
A rönköt letéve rögtön mehettünk a tóba :-) derékig. Az első lépés nem esett annyira jól, de aztán a hideg víz kimondottan jót tett a csípőnek. Amiről ugye, ne feledkezzünk meg, egész jó már, és nem is fájt a héten, de nem is terheltem. Most is inkább lassan futottam, sokat belesétáltam, és figyeltem minden lépésre. Picit pont kezdtem érezni, amikor jött a hideg víz :-)
Itt is volt fotós.
A tóból kijövet megtapasztalhattuk, milyen a jó kis nedves, agyagos talaj. Itt is figyelni kellett, hova lépek.
Jött egy 6 láb magas fal. Az mennyi is? 180 cm? kb. Nekem kicsit magas volt :-) tehát megkértem egy fiatalembert, hogy segítsen. Már tartotta is a bakot, ennyi elég volt, hogy átlendüljek, bár a lejövetel kicsit gyors volt, de baj nélkül átértem.
A fal után jött a balance. Itt egy keskeny, és emelkedő gerendán kellett végigmenni. Illetve több gerenda volt egymás mellett, lehetett választani, hogy melyiken mész. Némelyik ingott egy kicsit… próbáltam stabilabbat választani. Azt nem tudom, milyen hosszú volt, nagyon koncentráltam, hogy fent maradjak. És sikerült! Itt azért elég sokan leléptek, (leestek) és nem volt veszélytelen.
Aki rontja az akadályt, annak büntetőzni kell, ami nem más, mint 30 db burpee, vagyis olyan négyütemű fekvőtámasz, ami kiegészül azzal, hogy a mellkasnak érinteni kell a földet.
Ezután megint víz, de ez most mélyebb volt, mint az előző, és a partja is meredekebb. Konkrétan fenéken csúszva lehetett biztonságosan belecsobbanni, és a másik partján gyökerekbe, ágakba kapaszkodva kikecmeregni. Itt már ki volt feszítve egy kötél, azok részére, akik nem biztosak az úszás tudásukban, de én elsőre észre sem vettem, szerencsére nem volt rá szükségem.
A tó után jött egy kis mászóka, ilyen A alakú építmény, ami be volt pántozva. Kicsit instabilak voltak a pántok, meg a tetején csúszkált, vigyázni kellett, hova teszem a kezemet, de ezen is simán át lehetett mászni.
És jött a megérdemelt frissítő, ami úgy kábé félúton volt. Ittam izo teát, és vizet, egy szusszanásnyi pihenő, és indulás tovább.
Az igazsághoz tartozik, hogy nekem itt ezen a tájékon már megfordult a fejemben, hogy ennyi talán pont elég is lenne, de aztán ez a gondolat hamar túlfutott rajtam. A verseny elején nem lehetett tudni, hogy mennyit kell futni, és milyen akadályok lesznek. De kábé a 2 km környékén két fiú beszélgetett mögöttem, és ők mondták, hogy több, mint 8 km a táv. A frissítőponton is mondták, hogy picit több, mint félúton vagyunk, de az akadályok már sűrűbben lesznek.
És ezután elérkeztem az első olyan ponthoz, ahol tudtam, hogy büntetőzni fogok, ez pedig a multiring. Egy cső, gyűrű, és kötelek lógnak, amiken kézzel csüngve kell végigmenni. Még a cső ment is volna, de a kötél és a gyűrű messze volt egymástól, ott félkezes átlendülés kellett, ami nekem még nem megy. Így hát mentem burpee-zni. 30 db.
Negatív fal volt a következő akadály, a tetejét sem értem el, de rendes férfiak segítettek átküzdeni rajta. Nem olyan könnyű azért, de segítséggel ment.
A 12-es akadályhoz érve (amit úgy hívnak, hogy Bender) csak lestem, hogy mi a fene akar ez lenni. Alucsövek az úton keresztben, magasan (7,5 m), vízszintesen? Emberek meg másznak rajta. De hogy jutnak oda fel?
Megálltam, néztem, hogy mi ennek a technikája. Aztán meg néztem,hogy merre van a burpee zóna, mert reménytelennek tűnt, barátkoztam a gondolattal, hogy ez  bünti lesz. Erre megkérdezi egy nagy magas srác, hogy kell segítség? Mondom neki, az jó lenne, de nem vagyok benne biztos, hogy nekem ez sikerül. Azt mondja, dehogynem, csak rakd fel a lábad, meg mondta a többit is, hogy mit hova fogjak, mit csináljak. Mondom, oké, vágjunk bele. Segített elérni az alsó csövet, onnan már ment saját erőből is, bár nem volt egy könnyű menet, mert a csövek nem függőlegesen álltak, hanem hátrafelé hajlottak. A srác végig figyelt, és bíztatott, mondta, hogy mit csináljak. És sikerült! Egy másik fiú pedig segített lejönni a másik oldalon.
Na, ezért (is) szeretem nagyon ezt a Spartan versenyt, mert ilyenek az emberek, segítik és bíztatják azt, aki kezdő, vagy akinek valami nehezebben megy.
Egy kis kötélháló a meredek úton, és egy kis futós táv következett, ahol én sajnos többnyire inkább sétáltam. Ugyanis itt már jelentkezett időnként egy kis nyilallás a csípőmben és a farizmomban, és emiatt nem akartam kockáztatni. Azt mondtam, hogy inkább lassan érek be, de végig akarok menni. Mentem, néha megálltam, (elengedtem a gyorsabb futókat) kicsit megnyomogattam, megforgattam a nyilalós részt, amitől némileg jobb lett, és mentem tovább. Kicsit tartottam attól, hogy nagyobb baja ne legyen, de szerencsére nem lett :-)
Itt már lefelé futottunk, és kiértünk a tópartra. itt már rengeteg néző és szurkoló volt. Pont látványos volt nekik az Olympus akadály. Ez egy A vonalú, alacsonyabb építmény, amelynek oldalán láncok lógnak és kerek lyukak vannak vágva. Ezekbe kapaszkodva kell oldalazva végigmenni, úgy, hogy az építmény tetejét nem szabad megfogni, és a lábunk sem érhet le a földre. Persze, jó csúszós anyagból van, az első fogás után úgy csúsztam le róla, hogy öröm volt nézni. (lehet, hogy nem talppal kellett volna kitámasztanom magamat, hanem térddel) Úgyhogy itt is beszedtem 30 db burpeet.
Ezután jött a dárda dobás. Szépen eligazgattam a kötelet, irányba állítottam, dobtam…. és gyönyörűen repült a szalmabála felé….. csakhogy hirtelen valahogy megakadt a madzag (a kerítés és köztem, nem tudom, hogy csináltam…) … és mehettem ismét burpee-zni.
A burpee-k nehezen mentek, még az első 10 db csak-csak, de utána már 5, 2, 1-esével. A bokám is megfájdult, ahogy ugrottam a guggolásba… tehát óvatosan nyomtam, sok pihenővel, mert még a pulzusomat is felvitte az egekbe. Sok idő ment el ezeken a helyeken.
Dárda után még egy burpee-s akadály, a kötélmászás. Ezt én valamikor tudtam, de most már nem megy. A technika megvan, de kicsit még erősödnöm kellene hozzá. Az is lehet, hogy nem kesztyűben kellett volna próbálni. Pedig nem vízből kellett indulni, és ez hatalmas könnyebbség lett volna… de hát ezt az akadályt még nem ugrottam meg :-)
Jött a szögesdrót, gyönyörű sárral (mocsárral) az alján. Igazi spártai érzés volt benne csúszni-mászni. A csúszást szó szerint kell érteni, mert kicsit meglöktem magam, és szabályosan csúsztam előre a sárban. Ez elég hosszú akadály volt, meg kellett dolgozni az átjutásért, ráadásul az előttem lévő fiú eléggé csapta a talpával a sarat (mondjuk, lehet, hogy én is…) és kissé le kellett maradnom, hogy ne kapjak telibe, arcba.
Ezután 7 láb fal, ami kb. 210 cm. Jó magas :-) Néztem körbe, hogy ki fog nekem itt segíteni, valaki, aki azért jó erőben van :-)  Az egyik srác pont akkor segített egy lánynak, és megkértem szépen, hogy engem is át tudna-e dobni majdnem ugyanígy? Mondta, hogy persze, gyere te is… és tartotta a bakot nekem is, aminek segítségével  már fel tudtam húzni magam, és onnan már ment önállóan.
Fal lekűzdve, de következett a másik „mumus”, a Monkeybar, vagyis a majomlétra. Természetesen nehezítve, mert „A” alakban volt összerakva, úgy, mint egy háztető. Ez érdekes amúgy, mert azon majomlétrán, ami a kondiparkokban van, tehát egyenes, és viszonylag közel vannak a csövek egymáshoz, meg vékonyabbak is – azon simán át tudok menni, úgy, hogy mindig melléfogok a mási kezemmel. (Tehát, nem lendületből egykezessel) Itt viszont nem ment, mert felfele kellett volna haladni, valamint a csövek is vastagabbak voltak, és távolabb egymástól. Ráadásul a pálya vége felé már az izmok is fáradtabbak. Ugye a sok burpee sokat kivesz az emberből . Pluszba még itt is volt 30 :-)
Ezután belevezetett a pálya a csónakázó tóba, ami annyira nem volt rossz, mert legalább valamennyire le lemosódott a sok sár rólunk. (ugyebár a szögesdrót óta vastag sárréteg volt mindenkin)
Következett a zsák felhúzás. Egy csigán volt átvezetve a kötél, és azzal kellett felhúzni a zsákot, majd szépen óvatosan leereszteni. Ha puffant, az már hibát jelentett. Ez úgy kívülről könnyűnek látszott, de a zsák (a női) volt vagy 40 kg, és a kötél is elég vékonyka, tehát igencsak rendesen meg kellett fogni. Úgy visszarántott a zsák súlya, figyelni kellett, hogy meg tudjam tartani. A végén már bele feküdtem, mert úgy éreztem, hogy ha elengedem a kötelet, akkor kicsúszik az egész a kezemből. De sikerült megtartani, és sikerrel teljesítettem ezt a feladatot.
Jött egy nagy hevederekkel kockázott „A” alakú mászóka, ami elég magas volt, de nekem szerencsére nincs tériszonyom, tehát nem jelentett problémát. Csak mászni kellett.
A végére még tartalékoltak egy kűzdős akadályt, ez pedig nem más, mint az „A” alakú ferde fal, ami egy csúszós felület, és kötél segítségével lehet feljutni a tetejére, ahol átlépve a mások oldalára, lemászhatunk. Az elején ment is, elég jól, igaz, kellett tartani rendesen a kötelet itt is. De a tetején volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogyha most egyik kezemmel elengedem a kötelet, akkor vissza csúszok. És segítség pont nem volt a közelben J Aztán valahogy mégis csak sikerült átfognom a tetején, onnan pedig már nem volt nehéz áthúzni magam. Örültem nagyon, amikor ez sikerült.
Hát még, amikor megláttam magam előtt a célkaput, és már csak a tüzet kellett átugranom, és nyakamba akasztották az érmet. Hihetetlenül jó érzés!
Fáradtan, koszosan, sárosan, de boldogan :-)
A célban kiírták mindenkinek az idejét, névre szólóan, de én pont akkor nem néztem oda :-) Ezután megkaptuk a jól megérdemelt Finisher pólót, IPA sört, banánt, nápolyit, és a frissítő izo teát, vagy vizet.
Készítettünk pár fényképet, így, koszosan, éremmel, a finisher falnál, meg máshol is (kicsit sorba kellett állni érte) majd megkerestem az öltöző sátrakat, lezuhanyoztam (spártai módra, slaggal, jéghideg vízzel :-)) átöltöztem, felvettem a finisher pólót, és szétnéztünk még a fesztivál területen. Még javában indították a rajtokat, és a Kids futamok is zajlottak, tehát volt mit nézni.
A délutáni Charity futamot már nem vártuk meg, busszal visszamentünk a parkolóba az autónkhoz, majd elindultunk hazafelé.
Összességében nagyon jól éreztem magamat ezen a versenyen, egyrészt azért, mert végig tudtam csinálni, másrészt meg fergeteges volt a hangulata, és az időjárás is mondhatni tökéletes volt, minden összejött ahhoz, hogy ez egy jó nap legyen.
Most már nincs visszaút, találkozunk június 10-én, Várgesztesen! Már alig várom :-)



2018. április 1., vasárnap

Nem az 500 Ft a lényeg.....

Szóval, nem az az 500 Ft a lényeg, hanem az. hogy engem ne nézzen senki hülyének, ha kérhetem. Ennyi. És nem kell még körbe is magyarázni.

Piacos vásárlás.
Jön az eladó, kérdezi miben segíthet. Mondom, köszönöm, most csak nézelődök, hogy találok-e olyan cuccot, amiért érdemes eljönni a kamaszommal, mert nélküle nem vásárolok semmit*          Kérdezem, amúgy mennyibe kerülnek ezek a pulcsik, talán ezek között vannak tetszésre érdemesek.
Azt mondja, 4000, még mutatja is, hogy ez mind annyi.

Oké, pár nappal később visszatérünk, a gyermekkel, vásárolni. Eladó ugrik, rögtön akasztja is le, amire ránézünk, még körül se nézünk igazán, igazán ki se mondjuk, hogy kell, de már próbáltatja is a gyerekkel. Van egy, ami tetszik, de méretet kellene keresni belőle. Kérdezem, illetve akarom mondani, hogy árban ez annyi, mint ....és  nem tudom  kimondani, hogy annyi, mint a múltkor mondta, mert közbevág: 4500.
Hoppá....
Még bepróbálkozom, hogy és akkor ideadja 4000-ért, merthogy pár napja még annyit mondott, és én azért jöttem ide vissza, vagy itt ilyen gyorsan emelkednek az árak? De azt mondja, NEM. És levág  mellé egy kioktató magyarázatot, miszerint ne az 500 Ft-ot nézzem, és ne legyek ennyire kicsinyes, mert mi az az 500 Ft, sokkal többis kifolyik a kezünkből (már az övéből lehet, ez enyémből nem szokott...) szerinte semmi, egy doboz cigi is többe kerül (ez rohadtul hidegen hagy, nem költök cigire...) és csak mondja, és mondja, hogy 500 Ft az semmi.

Még bepróbálkozik azzal, hogy ez milyen jó minőségű termék, ez ajándék ezért a 4500 Ft-ért, és vannak a rosszabb minőségűek, mi 4000 lenne, de én azt ne akarjam megvenni, mert az nagyon rossz minőség, és nem ér annyit,,, (mintha én nem láttam volna a járókába összedobált akciós cuccot 2500 Ft/db-ért...) és még mindig ott tartunk, hogy én ne akadjak fenn azon az 500 forinton.

Mellesleg nem volt kisebb méret, a gyereken lógott a cucc, de a kedves eladó próbálta bemagyarázni, hogy az jó, mert lezser,és annak ilyennek kell lenni. Hát persze.....

Itt szépen megköszöntem, és eljöttünk. Ha lett volna mérete, akkor sem vásároltam volna nála.
Mert én nem azon az 500 Ft-on akadtam fent, hanem azon, hogy komlpett hülyének nézett. Ráadásul nem is egyszer, hanem folyamatosan.

Én nem az olcsó árut keresem, hanem a jót. Kiadok én 5000, sőt akár 6000 Ft-ot is, ha tényleg ennyibe kerül, és megfelel nekünk.
De a hülyének nézést nem tudom tolerálni.

*leszoktam már arról, hogy a gyerek nélkül vásároljak, főleg a piacon. Persze, ilyenkor szokták mondani az eladók, hogy nem baj, ha nem jó, hozzam vissza, és becserélik, meg minden. Aztán, amikor visszaviszem, akkor kiderül, hogy nincs mire becserélni, mert nincs is nála annyi méret, pénzt meg vissza nem ad, én meg válasszak valamit, amire lényegében semmi szükségem nincsen. tehát, igen, ő rendes, csak éppen én járok rosszul. Úgyhogy ilyen "majdvisszahozza" vásárlást csak üzletben merek meglépni, ott is csak akkor, ha tisztázom a pénztárnál, hogy ha nem jó, és nem tudjuk mire becserélni, akkor visszaadják a pénzt. Nem utalványt, nem majd levásárolom, hanem a kápét.