2009. január 25., vasárnap

Még mindig vonat...illemszabály

Már régebben megfigyeltem, hogy az emberek a vonaton csak úgy leülnek a helyükre, nem köszönnek, hiába ül ott a négyes ülésen már valaki. Pedig egy jónapot illene azért szerintem, ha már egymás képét fogjuk nézni 2-3 órán keresztül. Még az elköszönés csak-csak, mondjuk úgy 10-ből 8-an mondják leszálláskor, hogy viszlát, de érkezéskor csak lecuccol, és lehuppan a helyére.
Nekem ez fura. Még a fülkés, helyjegy nélküli vonatokban illett köszönni, meg persze megkérdezni, hogy van-e szabad hely. Most meg...enyém a hely, leülök, azt' ez van. Jó, hülyén jönne ki, ha helyjeggyel a kezemben megkérdezném, hogy szabad-e az a hely, de köszönni azért lehet. Szerintem.

Vonaton

A vonaton ma elment az áram, és kb. 10 percig tök sötétben utaztunk. Esküszöm, sokkal nyugisabb volt így....

2009. január 24., szombat

Egy hobbibolt

Egész héten alig vártam már, hogy majd a pesti napomon betérek egy nagy-nagy hobbiboltba. Már nyáron is téma volt ez, akkor elindultam gyalog a nyugatiból, hogy bemegyek a Margit krt-i boltba. De egy üres üzlethelyiség fogadott, a kirakatban egy cédula, miszerint elköltöztek a Bécsi út, akárhány szám alá. Úgy fejből gőzöm se volt, melyik a Bécsi út, valami logika szerint úgy gondoltam, hogy az M1-es felé eső városrészen lesz. Mert ugye, ha a Váci út Vácra visz, a Üllői út Üllőre, akkor a Bécsi út csak Bécs felé lehet. No, de valamilyen logika szerint nem ott van, most már tudom, de mivel egyáltalán nem esik útba, így azóta sem jártam arra.
Gondoltam megnézem én ezt az Üllői úti nagy hobbiáruházat, és ott jól elköltök egy csomó pénzt. Nos, hát leszálltam a metróról a Ferenc körútnál, és persze először megint rossz fele mentem, de aztán a zsigereimben éreztem, hogy nem arra :-)) megtaláltam az Üllői út Kálvin tér felé menő oldalát. Azt nem tudtam pontosan, hogy hány szám alatt található a bolt, gondoltam, csak észreveszem. Alig mentem egy kicsit, egyszer csak ott volt a hobbibolt. Bementem, és....egy nagyon nagyot csalódtam. Ez lenne a nagy hobbiáruház??? Ez lenne a nagyon nagy választék??? De hát ilyen itthon is van :-((( És annyira, de annyira csalódott voltam.
Hazaérve kezembe került a blokk, mert azért valamit vásároltam. Nézem a cég nevét...tök idegen, semmi Kreatív hobbi, vagy Hobbiművész......megnézem a neten, háááát...verem a fejem a falba...
Leesett... Én nem tudtam, hogy két hobbibolt van az üllői úton! Még menni kellett volna egy kicsit, mert ahol én voltam, az nem az volt, amit kerestem. De most már mit csináljak?
Várhatom, míg legközelebb eljutok Budapestre.

A nap felfedezése

A mai nap felfedezése: -Jéééé, a Margit hídról látszik az új Megyeri híd! :-O

Jóvanna! Lehet röhögni! :-D A vidéki Pesten járt, és combinóval utazott :-D

Ja, tényleg! Régen volt, még gyerek voltam, de arra is nagyon rácsodálkoztam, amikor rájöttem, hogy a négyeshatos villamos az valójában kettő, vagyis vagy négyes, vagy hatos. :-D
Nagymamám pedig összekeverte a Baross teret a Boráros térrel, és le akart szállni a buszról, vagy villamosról, hogy valahol itt lesz a Keleti pu. :-D
 Én meg, amikor már egyedül jártam pesten, csak a busz számát figyeltem, azt már nem, hogy merre megy.... felszáltam, és pár megálló után kezdett gyanús lenni, hogy mintha kifele vinne a városból. Akkor bekattant, hogy hoppá.... az út másikoldalán kellett volna felszállni :-))

Komolyan, aki nem ott nőtt fel, el sem tudja képzelni, hogy mennyi mindenre kell figyelni egy nagyvárosi közlekedésben.
Ráadásul azon is komolyan elgondolkodtam, hogy vajon miért van az, hogy régebben soha nem okozott gondot az aluljáróban való közlekedés, manapság meg olyan sokszor az utca másik oldalán jövök fel, vagy teljesen máshol, mint ahol szeretnék. Aztán fent betájolom magam, és vissza a föld alá.
 Most vagy a kiírások nem olyan egyértelműek, vagy én veszítem el lassan a híres tájékozódási képességemet ...

2009. január 22., csütörtök

Az első (SU)

Előrebocsátom, hogy nem időrendben teszem fel majd az írásokat, hanem csak úgy, kedv szerint. Egy bulgáriai utazás már gépen van, volt régen egy weboldal-kezdeményem, ott olvasható volt. Majd áthozom ide is, de szigorúan csak folytatásokban :-))))
De pár szót írok az első útinaplómról, ami ugye nincs már meg.
Történt még a nagy szocializmus idején, a piros útlevelek korában, hogy meghívót kaptunk egy ritkán látott -távoli- rokontól, a nagy Szovjetunióba. Persze, akkoriban még nem lehetett csak úgy, össze-vissza utazgatni, ha Ungvárra kaptad a meghívót, akkor csak ott tartózkodhattál, ha Munkácsra, akkor csak ott. Kirándulásról szó sem lehetett.
A -távoli- rokonok közölték, hogy van nekik egy -sosem látott- rokonuk, Odessában,  aki meghívta őket a tengerparti nyaralójába,  és ha már ott vagyunk, menjünk mi is, lényegében elférünk. Persze, kockázat volt, a felnőttek nem szólaltak meg magyarul, nekünk kölyköknek is a lelkünkre kötötték, hogy ha 3-ik személy hallótávolságba ér, akkor dugulás, mert ha lebukunk, akkor jaj nekünk. Nem volt ez vicc akkoriban, azóta talán már elévült, és nem csuknak le azért, hogy én itt bevallom, mit követtünk el a cccp ellen :-)) Igaz, már CCCP sincs.
Szóval, sokáig vonatoztunk, átszálltunk Kijevben, és végül megérkeztünk Odesszába. (A város különösebb hatást nem tett rám) Megtaláltuk a rokont, megtaláltuk a nyaralót, de olyan sár és hordalék volt ott a parton, hogy nem lehetett megközelíteni. Mintha a mocsár közepén állt volna, a szagról nem is beszélve. Hamar megszületett a döntés, hogy itt ugyan nem nyaralunk.
Aztán valahogy jött az ötlet, hogy most indul egy nagy tengerjáró kirándulóhajó, amelyik minden nap máshol köt ki, és 1 hét múlva érkezik vissza Odesszába. valahogy sikerült feljutni rá, azt csak gyanítom, hogy nem ment egyenes úton, mert nem hogy kabin, de még ágy sem jutott mindegyikünknek, de ilyen aprósággal akor nem foglalkoztunk. Belecsöppentünk a szovjet szocialista luxusba... és nem is volt rossz. Még Pepsi kólát is ihattunk! A hajó éjszaka ment, reggel kikötött, egész nap strandolhattunk, vagy várost néztünk, este pedig indultunk tovább. Így jutottunk el a mai Grúzia területéig, a Fekete tengeren hajózva. Jó volt.
Ezt mindent szépen le is írtam az útinaplómba. Persze, haza nem hozhattam, mert az okos rokonom kitalálta, hogy nem hozhatom haza, mert ha a határon elolvassák, akkor lebukunk. Na, persze, a ruszki határőr, aki azt sem tudta magyarul, hogy jónapot, majd pont leül a csomagok mellé, és egy gyerek kézírását kezdi el olvasni, mi? Na, mindegy, nem engedték, hogy hazahozzam, otthagyni meg nem akartam. Így hát fájó szívvel megsemmisítettem, és csak néhány, elég rossz minőségű fekete-fehér képem van arról az útról. Meg ami a fejemben megmaradt.
Az utána következő útinaplóimba viszont már senki sem szólt bele, így azok ott figyelnek a mai napig a könyvespolcomon. Örülök, hogy megírtam, nagyon nagy kincs lett ez az évek múlásával.

Útinaplóm

Ha már így a kezembe került a régi útinaplóm....
Azt hiszem, kiderült, hogy ez az íráskényszer elég korán elhatalmasodott rajtam. Kivétel nélkül, minden utazásom meg van örökítve, 3 db füzetet írtam tele. (Ill. az utolsóba fér még!)
Kicsit megviseltek szegények, de azért jó kézbe venni. Ahogy olvasom a régi kalandjaimat, olyan dolgok is előjönnek, amit már réges-rég elfelejtettem azóta. Na, így néz ki ez a híres íromány:
naplo 
Csak azért van a párna alatt, mert felül rendesen rá van írva a nevem :-)) Könyvjelzőnek pedig egy nemzeti színű szalagot használtam.

A legelső naplóm az sajnos, elveszett. Pedig az lenne az igazi kuriózum. Ráadásul elég kalandos is volt az az út.
Már régebben elterveztem, hogy digitalizálom az utazási írásokat, persze, nem a teljes naplót, csak részleteket belőle. Néhány írást sikerült is gépre vinnem, de elég lassan megy. Idő kell hozzá. Talán felteszem ide a blogra - folytatásokban- hogy legyen miért visszajönni :-))
Ez pedig a görög út nyitólapja:

Szuflaki és kalamaki

Az egyik munkatársam azzal állt elő, hogy nincs-e kedvünk velük együtt nyaralni menni. Görögországba.
Végül is, miért ne? Kedvem éppen lenne, pénzkérdés az egész. Na, ezen a részén még agyalok egy kicsit, ugyanis én vagyok a családi pénzügyminiszter, némi átcsoportosítás, némi pluszpénz, némi lemondás...és talán összejön. Úgyis megígértem a kiskölyöknek, hogy egyszer elmegyünk egy "igazi" vagyis homokos tengerpartra, miután a horvátországi sziklás partban csalódott egy kicsit.
Erről meg eszembe jutott a régi, görögországi nyaralásom. Ugyanis én már jártam arra. 1987-ben.
Akkor az újságban megjelent egy ilyen sorozatféle, ami a tudnivalókat tartalmazott a külföldre utazók részére. A görögországról szóló résznek az volt a címe, hogy "Szuflaki és kalamaki". A cikket elolvasva kiderült, hogy ezek kajákat jelentenek. Egészen pontosan így szólt a mondat:
"Talán nincs is olyan vidéke az országnak, ahol ne árusítanának az utcán vagy a gyorsbüfékben szuflakit vagy kalamakit. A pálcikára fűzött, parázson sütött húskockák 40 drachmáért kaphatók, a celofánba csomagolt kenyér bolti ára 100 drachma alatt van."
Ennyi. Kalamakiról egy szót se ír többet.
Nos, hát első görögországi vacsoránkon én, szuflakit kértem, szóba sem jöhetett más. Nem is volt ezzel semmi gond, nagyon ízlett, különlegesen finom volt. Második este pedig meg szerettem volna kóstolni a kalamakit. Na, ez már nem ment annyira simán. A pincér állította, hogy itt olyan nincs. El nem tudta képzelni, mit akarok. Persze, próbált segíteni, annyit meg tudtunk magyarázni, hogy az újságban írtak róla, és én meg szeretném kóstolni. De mi az??? Így elég nehéz dolga volt a pincérnek, de addig-addig gondolkodott, hogy mi lehet az, hogy megkérdezte: -Talán kalamares?
Én állítottam, hogy kalamaki lesz az, mert akkor még szentül hittem, hogy az újságban csak igazat írnak, persze, azóta már tudom, hogy nincs ez mindig így. Végül, ha nem akartam éhen maradni, elfogadtam a pincér ajánlatát, és megkóstoltam a kalamarest. Persze, a biztonság kedvéért kértem hozzá sült krumplit is, mert biztos, ami biztos, ki tudja, ehető-e az a valami.
Nos, kijelenthetem, hogy a kalamares is nagyon finom volt, most már tudom, hogy az tintahal, de hogy mi lehet az a kalamaki... azt sajnos a mai napig nem tudtam kideríteni :-))

Kiegészítés 2017.04.10.-én:

Itt a magyarázat: https://sarti-info.hu/gorogorszag/gasztronomia/souvlaki-gorog-etel-eredete.php
Röhej, hogy 30 évvel később végre megtudom, hogy mi is az a kalamaki :-)

Souvlaki vagy Kalamaki
A kalamaki (kis nád) a szuvlaki szinonímája, melyet Athénban használnak, azért, hogy megkülönböztessék a többi szuvlakitól. A kalamaki-hoz a húst kb 2.5 centiméteres kis kockákra vágják, melyet egy estére bepácolnak olívaolajba, citromlébe, meg különböző zöld fűszerekbe, mint pl. oregánó vagy kakukkfű. Ezután a húsokat fa pálcikákra (a kis nádakra) húzzák, melyeket faszén fölött sütnek át, megsózva, megborsozva.
A szóhasználat Thessalonikiben és Görögországban legtöbb északi részén eltérő, ott sosem használják a kalamaki szót a hagyományos souvlakira; a szóbeszéd úgy tartja, hogy ha egy athéni vagy déli görög meglátogatja Thessalonikit és kalamakit kér, akkor csak egy szívószálat fog kapni (amit szintén kalamakinak hívnak).

2009. január 18., vasárnap

Olvasás házi

Megint mosolyogtam a fiamon, hogy trükközött azon, hogy minnél hamarabb letudja a házi feladatot.
Adott volt egy kép, és alá írva kb. 10 szó. Az volt a feladat, hogy a 10 szó közül alá kellett húzni azt, amelyik a kép neve volt. Gondolom, úgy tervezték, hogy a gyerek majd szépen végigolvassa mind a 10 szót, és úgy válassza ki a megfelelőt.
Na, nem úgy az én élelmes fiam. Megnézte, hogy mi a kép, pl. katica, mivel kezdődik, Ká betűvel, úgyhogy végignézte a szavak első betűjét, és ami K betűvel kezdődött, csak azt olvasta el. naná, hogy csak 1 db kezdődött K betűvel, és az volt a jó megoldás.
Ügyes. Hamar végzett. :-))

Téli levegőzés

Ma reggelre hóesésre ébredtünk, tehát adta magát a program, hogy ki kell menni a friss hóba szánkózni. Na, persze, ez itt a lakótelepen majdhogynem veszett ügy, mert itt rendes a közter, vagy nem is tudom, kik sózzák az utakat, de tény, hogy mire én elindulok a munkába, minden út rendesen le van takarítva, beleértve a járdákat, és a parkoló részt is. Ez közlekedés szempontjából kiváló, szánkózás szempontjából viszont nem annyira. Ha itt el akarunk jutni egy olyan részre, ahol van hó, többet kell kézben cipelni a szánkót, mint havon húzni. Ráadásul a környék összes gyereke ott szánkózik, és ezen nem is lehet különösebben csodálkozni.
Tehát, ilyenkor, hétvégén az a megoldás, hogy szánkót a kocsiba, és irány valami járműforgalomtól elzárt terület. Pl erdő. Vagy tó környéke. (vagy mindkettő)
Most a városszéli kirándulóhelyet vettük célba, ott, ahol tó is van. (meg strand, meg élményfürdő, meg vadaspark, meg múzeumfalu, de ezek most hidegen hagytak)
Már gyanús volt, hogy a parkoló tele volt, azért nem szokott ez így lenni ilyenkor télvíz idején. Kicsit távolabb sikerült megállni, elő a szánkót, és sétáltunk a tó irányába azon a jó kis letaposott, sózatlan havon, amin a legjobban siklik a szánkó. Láttuk, hogy a tavon koriznak, hallottuk, hogy szólt a zene, egy hang pedig igazgatja az embereket. Hát persze! a korcsolyaverseny. Amiről azt hittük, hogy elmarad, mivel egy kicsit enyhült az idő tegnap, meg persze hó is esett. Meg ezen a tavon nem is volt kialakítva pálya, csak a másikon, ami közelebb van hozzánk. Attól függetlenül korizni lehetett itt is, ha eltakarítjottuk magunknak a havat. (jó kis közösségek alakultak ki hólapátolás közben)
De most, körben, egy jó széles sáv le volt takarítva, körbe lehetett korcsolyázni a tavon, jó 1 km hosszú volt. Ráadásul kényelmesen széles. Voltak sokan, de annyira tömeg nem volt. Sőt, elvesztek az emberek, annyira szét voltak szóródva a területen.
Még jó, hogy mindig a kocsi csomagtartójában van a korcsolya, hamar változott a program, szánkó vissza, korcsolya elő, és nemsokára már mi is a jó kis pályán siklottunk, a jó kis zenére. Ráadásul a szigetet is körbe lehetett korizni.
Mint kiderült, a versenyek már lefutottak, de a szervezők mégis rajtvonalhoz állították az embereket, csak úgy, tét nélkül. Mi is indultunk. Azt mondták, hogy az első száz nyer, úgyhogy nagyon jó eredményt értünk el, a középmezőnyben futottunk be a célba. :-))
Annyira hangulatos volt az egész, olyan igazi téli buli. Gyermek alig akart hazajönni. Már kezdett szürkülni, amikor végre eljutottunk a kocsihoz. Itt pedig, ahelyett, hogy beült volna, közölte velem, hogy tulajdonképpen mi szánkózni jöttünk, és ehhez képest még nem is szánkóztunk. Na, jó, ráhúztunk 10 percet, hogy megnyugodjon, de láttam rajta, hogy szívesen maradna még kint a hóban.
Egyébként én nem bánom, hogy ilyen sokáig hideg az idő, végre igazi tél van, hóval, meg faggyal, meg ami ilyenkor kell.
Végül is, januárban legyen tél, ne pedig márciusban :-)))

Minimax

Úgy látom, a minimaxnál sem figyelik a műsorlista készítésénél, hogy melyik korosztály a célközönség.
Van ez a nagyon jó kis ismeretterjesztő film, a "Mi micsoda". Nem is rajzfilm. Egy kicsi gyereket nem hiszem, hogy különösebben lekötne.  Egy kisiskolás viszont érdeklődve nézi. Vagyis nézné, ha hétköznapokon nem 8:00-kor kezdődne, amikor a rendes isklákban épp becsengetnek, a gyerek pedig ott ül a helyén. A délutáni ismétlésnél /15:00/ szerintem a legtöbben még a napköziben ülnek.
Így marad a hétvége, amikor otthon van a gyerek.

2009. január 15., csütörtök

Egy hagyma élete

Vettem még ősz végén egy virághagymát. El is ültettem, ahogy az a (növény) nagykönyvben meg van írva. Ki is hajtott szépen a virághagyma, nőtt, növekedett.... kb. 3 cm-esre.
Utána pedig megállt a fejlődésben.
Hiába locsolgatom rendesen...egy centit sem hajlandó nőni. Napok (sőt, hetek) óta nézem. Szép zöld, de nem nő. Kezdem elhinni, hogy ez már örökre ilyen pici marad. :-O
Vagy lehet, hogy ez egy kerti hagyma, kidugta a fejét, körülnézett, rájött, hogy egy cserépben van, és nem pedig kertben, és erre bevágta a durcit ?????
Passz :-))

Hóesés

Ma délután nagy pelyhekben hullott a hó. Olyan igazi téli hóesés volt. Fogtam is a fejem, hogy miért nem álltam be a fedett parkolóba. Na, ja, onnan gyalogolni kell egy kicsit :-))
Így pedig gyaloglás helyett havat sepertem. A kocsiról.
Lehet, holnap inkább gyalogolok :-))

2009. január 7., szerda

Iskolafogorvosnál

Ez még a szünet előtt történt. A kisebbik gyermekem osztálya fogorvosnál volt. Délután jött haza a gyerkőc, és boldogan újságolta: -Képzeld, voltunk ma a fogorvosnál! Két római fogam van!
:-o
-És az mit jelent, hogy római fog? -kérdeztem.
-Azt nem tudom - mondta a gyermek - de biztos, hogy van római fogam, mert hallottam, hogy azt mondta a doktor néni a másik néninek, aki írt.
Tehát, el kell fogadni a tényt, hogy római fogú gyermekem van :-))
...
/egyébként csak találgatni tudok, talán római számmal jelölik a fogakat, vagy valami hasonló lehet, egy fogorvos, vagy asszisztens biztosan jobban tudja, mint én/

2009. január 6., kedd

Mandulás sütikém

Sütöttem egy fincsi linzert, amihez felhasználtam a darált mandulát is. Ahogy megígértem, mutatok róla egy képet:
süti 
Már elfogyott :-))
Ja, írjam le a receptjét is? Na jó :-) Néha megengedhetem magamnak, hogy egy picit átmenjek gastroblogba. Úgysem sűrűn fordul elő.
Tehát, így készült a mű: 35 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 15 dkg darált mandula, 1 cs vaníliás cukor, 15 dkg ráma, 1 ek. tejföl, 1 tojás sárgája, 1 pici tej. Ezt mindet keverőtálban jól összegyúrtam, (vagyis dagsztóspiráloztam), majd ment a hűtőbe pihizni. Később 3 mm-esre nyújtottam, szaggattam, a tetejét megkentem a kissé felvert tojásfehérjével, és erre szórtam egy kis szeletelt mandulkát, vagy egy kis daráltat + cukrot. 180 fokon sütöttem, talán 15 percig, elég fura volt, mert teljesen hóka volt a tészta, de megsült.
Először olyan rétegesen száraznak tűnt a tésztája, de megkentem fincsi házi sárgabaracklekvárral, és másnapra jól megpuhult. Harmadnapra meg el is fogyott, mert a kölykök két pofára tömték magukba :-))

2009. január 5., hétfő

Jégpróba

Még tavaly, úgy 30-a körül megnéztük a környékbeli tavakat, hogy mennyire fagytak be. Éppen már be voltak fagyva, éppen rá is lehetett menni a szélére, de csak szigorúan a szélére, mert beljebb nem tűnt épp biztonságosnak. Akkor az újság is írta, hogy nem szabad még korizni.
jégpróba
Hivatalosan akkor biztonságos a jég, ha legalább 10 cm vastag. Mivel ezt lék nélkül én nem tudom megállapítani, számomra akkor biztonságos a jég, ha jó sokan vannak rajta, és meg se kottyan neki :-))
Na, tegnap már épp elegen voltak a közeli tavon ahhoz, hogy mi is rámerészkedjünk. Mára pedig az újság is azt írta, hogy biztonságos a jég, elő a korikat.
Tehát most, hogy bejött ez az igazi jó kis téli hideg, és ráadásul itthon is vagyunk - a korizásról szólnak a napjaink.
Van itt a közelben is egy tó, ahová ki lehet járni, igaz se melegedő, se más, korit áthúzni vagy a padon, vagy a kocsiban ülve, esetleg szánkón csücsülve, már ha van olyanod, forró tea pedig a termoszból. De igazából ez a klassz benne, ez a természetes környezet, jó levegő, ráadásul még pénzbe sem kerül. Ki is használjuk, megyünk délelőtt is, meg délután is.. 
Igaz, hogy hideg van, de valahogy mozgás közben ez nem olyan zavaró. A drága kicsi fiam is, aki a műjégpályán már az első félórában elfárad, kimegy pihenni, és másfél óra után már csak azt hallom, hogy neki elég volt, menjünk, itt a szabadban simán elvan két óra hosszat, és ha azt találom mondani, hogy menjünk, akkor bőszen tiltakozik, hogy dehát ő még nem korizta ki magát.
(Na, ezért megyünk naponta többször is a jégre)
Egyébként meg örülök annak, hogy végre eljutottunk odáig a kölyökkel, hogy nem kell állandóan a kezét fogni, ráérzett a dologra, nagyon ügyesen megy egyedül. Bár ennyi intenzív gyakorlás után az lenne a fura, ha nem :-)) De még így is, sokkal kevésbé fárasztó, hogy önállóan megy én pedig futhatok utána, minthogy állandóan a kezét kellene fogni, és úgy botladozik.
Mindenesetre neki nagyon tetszik a dolog, pedig itt még zene sincs. Számolja, hogy hány "trükköt" tud már a korival, ilyeneket, mint pl. egyedül megállás, megfordulás, karika rajzolása korival, guggolás, meg ilyenek.
Ma elő kellett keresni a gyerek-hokiütőt, amit kivittünk magunkkal, és azzal próbálkozott korongozni, úgy, mint a nagyok. Persze, inkább csápolt vele össze-vissza, valahogy nem feküdt neki a jégen az ütő feje, aztán később le is tette, azzal, hogy ez nem jó, mert ehhez nagyon le kell hajolni. Meg görbe:-))
hokis:-))
Bár, szerintem ezzel az ütővel nem a mai volt az utolsó próbálkozás.

2009. január 4., vasárnap

Korizás közben

A mai korizáson történt, hogy gyermek -persze full hangerővel - odaszól nekem:
-Nézd csak, milyen gyorsan megy az a fiú, azzal a régi rozsdás korcsolyával!
Odanézek, és tényleg rozsdás volt a korija. És tényleg jó gyorsan ment. És legalább 35 éves volt ez a fiú. :-))
És mosolygott.

2009. január 3., szombat

Pótszilveszter

Valaki nem adta le a vásárolt, és el nem használt tüzijátékait, hanem gondolt egyet, és fellőtte a koripálya melletti térről.
Mindenki megállt a jégen, és a tüzijátékot nézte.
Szép volt, eltartott néhány percig.
Volt egy kis pótszilveszteri hangulata az egésznek.
Legalábbis nekünk tetszett.

2009. január 2., péntek

A számítógép varázsa

Érdekes, hogy a számítógép előtti tanulás meg se kotyan a gyereknek, míg ha le kell ülni, vagy kézbe venni egy könyvet... akkor az azért nem megy olyan könnyen.
Persze, tudja az én (kicsi) gyermekem a kötelességét, észben tartja, hogy ha még feladata van, le is ül, megcsinálja, de mihelyst végez, már ugrik is fel: -Készen vagyok, mehetek játszani?
De ha a gép előtt kell feladatozni, akkor már néha én sokallom: -Nem vagy még fáradt? Elég lesz ennyi. Menjél játszani. Már tiltakozik is: -Dehogy vagyok fáradt! Nézzük a következő feladatot!
Most is, rengeteget olvasott, innen a képernyőről. Találtam elsősöknek való olvasólapokat, lényegében majdnem ugyanazok a szavak, mint az olvasókönyvben, és mégis, itt fáradhatatlanul olvasta, és még... még... még.
Alig tudtam "elzavarni" hogy én is idejöhessek egy kicsit :-))
/-Be ne zárd! majd olvassunk még!/
Na, ez a számítógép varázsa.

2009. január 1., csütörtök

Petárda

Az idén is durrogott rendesen, már szilveszter délutántól kezdve.
Utálom a petárdákat. Sose akartam kipróbálni, sose vettem. Egyszerűen nem értem, mi az élvezet benne. Az, hogy durran? Vagy az, hogy valaki megijed? Hehe, jó poén.
A tüzijáték is durran, meg hangos, de ott legalább kapunk valamit cserébe, a látványt. Az legalább szép.
Na de egy petárda??? Abban mi a jó? Ráadásul veszélyes is. nem véletlenül tiltották be. Persze, csempészik, mert van rá kereslet. Pedig, ha nem vásárolná senki, akkor biztosan nem érné meg behozni a határon túlról.
De hát veszik. És dobálják. És durrogtatják. És élvezik. (gondolom) 
Vajon meddig?

Szilveszter 2008

Az idén otthon töltöttük a szilvesztert. Valahogy így alakult.
Hogy őszinte legyek, nem is igazán vágytam most házibuliba. Volt egy régi, összeszokott társaságunk, mindig nagyon jó bulikat szerveztünk. Igen ám, de...
Az évek során valahogy egyre több lett a bulikban az idegen arc. Valahogy elterjedt, hogy ez jó buli, és akkor ez is meghívta az ismerősét, meg az is, sőt, az ismerős is hívta az ismerősét...és a lakás pedig nem lett nagyobb.
Tavaly már kezdett nem tetszeni, hogy a társaság több mint felét nem is ismerem. Táncolni csak szűken lehetett, mert sokan voltunk, a konyhában a kajához nem lehetett hozzáférni, mert körbeülték, a poharat nem lehetett hova letenni, az egyik szoba átvedlett kabáttárolóvá...mindenhol csak ember, ember... Mindig volt egy tv-szoba is, az olyanoknak, mint pl. az én párom is, akiket érdekelt a kabaré, vagy más tv műsor. Nos, az utóbbi években ebbe a tv-szobába betelepedett (vagy inkább beheveredett) egy-egy párocska, és egész este ott nyalták-falták egymást. Csak tudnám, hogy akkor minek jöttek buliba, miért nem maradtak otthon.
Délután készítsek valami kaját, mert ezek a bulik olyanok, hogy mindenki visz valamit, enni-inni, és az asztal roskadozik a finomabbnál finomabb kajáktól. Ez sokáig nagyon jól működött. Megvoltak a megszokott, és hiányozhatatlan kaják, (többek közt én sem mehettem házi baileys nélkül) :-))Csakhogy egyes, számomra ismeretlen emberek eljöttek üres kézzel, bulizni, persze, ettek-ittak, mulattak. Engem ez kissé zavart. Potyalesés. Meg az is, ugyanúgy zavart, hogy ha indultak haza, vitték magukkal a hozott ital maradékát, vagy a bontatlan rágcsálnivalót. Ez meg annyira kicsinyes. Nem megérdemelné a házigazda, hogy otthagyjuk neki? (Na, ezt sem a régi társaság követte el.)
Szóval, őszintén szólva semmi kedvem nem volt a kedves ismerősök mellett vadidegen emberekkel együtt köszönteni az új évet, meg jópofizni, meg puszi-puszi éjfélkor, közben meg azt sem tudom, ki az.
Elszaladt nagyon ez a régi jó buli, és nem éppen jó irányba. Úgyhogy döntöttem, bocs, de mi az idén pizsamapartit tartunk. :-))
Így utólag, azt mondom, jól döntöttem.
Így otthon hármasban (mert nagylány az ő baráti körével bulizott) kényelmesen, elterülve néztük a tv-t, jókat nevettünk, éjfélkor pezsgőt bontottunk, és utánna az ablakból néztük a tüzijátékot. Jó volt.
Nem kellett buli után felöltözni, hidegben hazajönni, időnként havas, jeges úton, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor egyikünk nem ihatott, csak kölyökpezsgőt.
És nem utolsósorban a konfettit sem hurcoltuk haza a buliból, hű, de mérges voltam, amikor néha még húsvétkor is találtam kis apró konfetti pöttyöket.
Úgyhogy BÚÉK 2009!