2008. június 29., vasárnap

Futóblog-1

Ennek a kategóriának is van már előzménye, csak éppen nem itt. Vissza kell menni érte a régiblog-hoz :-)
Hogy őszinte legyek, ilyen dögmelegben, mint ami mostanság van, semmi kedvem kidugni az orrom az erdőbe, nemhogy még fussak is... De tegnap legyőztem magamban a lustaságot (vagy minek is nevezzem) és újra a régi erdei utat tapostam. Na, persze, meglátszott megint ez a kis kihagyás, mert kb. 1,5 km után nagyon éreztem a combizmomat,  ekkor inkább tempós sétára váltottam, kb. 1 percig, mert nem akartam, hogy izomláz, vagy valami nagyobb baj legyen a hirtelen terhelésből. pedig jól indultam. Visszafelé már lassúbbra vettem, így nem volt gond végigmenni a távon.
2 km - 13:13 (a séta is benne van)
2 km - 12-45

Bohóckodik a gyerek

Természetesen a fiam az, akire időnként rájön a bohóckodhatnék.
A karjával verdesett, és közben mondogatta: kot-kot-kot.
Kérdem tőle: -Mi vagy te, tyúkanyó?
Erre tiltakozik: -Nem tyúkanyó vagyok, hanem tyúkapó!
:-))

Azért én tovább bonyolítottam a helyzetet: -De tyúkapó nem is létezik!
Gyermek: -Dehogynem létezik, hát itt áll előtted, nem látod?
:-))

2008. június 28., szombat

Két apró sztori

Dél körül megéhezett a fiam. Ezt szóvá is tette:
-Anya! Ezer éve nem ettem. Már rezeg a fogam!
Erről a rezgésről jutott eszembe az alábbi történet:
Gyermek meséli, hogy az egyik óvónéni bevitt az oviba egy kiscsibét. Mesélte, hogy kézbe lehetett venni, és megsimogatni.
-Én is a kezembe vettem a kiscsibét, és képzeld, rezegett!

Múzeumok éjszakája

Okos ember volt, aki kitalálta ezt a múzeumok éjszakáját. Gondolkodtam, hogy vajon miért van ennek ekkora sikere? Én szeretek múzeumokba járni egyébként is, de ez az éjszakai múzeumozás ez valahogy sokkal jobb hangulatban telik. Lehet, a körített programok, a zene, de az is lehet, hogy teljesen más úgy múzeumozni, hogy sokan vannak.
Igen, én egy kicsit hülyén érzem magam, hogyha az adott terem kong az üreségtől, és a teremőr néni, vagy bácsi jobb híján engem les. Ez zavar, és visszafogottá tesz. De amikor többen vannak ott rajtam kívűl, akkor ez a zavaró érzés eltűnik, valahogy beleépülök a tömegbe. Azonkívűl érdekes belehallgatni, hogy más ember mit lát az adott kiállítási tárgyon, mit vesz észre rajta, amit esetleg én nem. Ugye ezeket a beszélgetéseket akaratlanul is hallani lehet. csak túl nagy tömeg ne legyen, mert az egyenesen idegesítő, hogy nem lehet hozzáférni semmihez. Itt is legjobb az arany középút.
A mi múzeumunk tavaly még nem vett részt ebben a programban, mert éppen felújítás alatt volt. Az idén viszont várta az éjszakázni vágyókat. Előtte már délutántól különféle programok voltak a parkban, és az udvari színpadon is. rengeteg ember eljött, nagyon sok ismerőssel találkoztam, és ami még jobb, nagyon sok gyereket is elhoztak. Az én fiam se maradt otthon, ő is nagyon élvezte az egészet. Egyrészt ugye, hogy nem kellett este lefeküdnie, másrészt meg maga a múzeum is érdekes volt. Azt kérte, hogy menjünk majd el máskor is.
Ennek pedig semmi akadálya.

Szentivánéj

Igaz, hogy már pár nappal túl vagyunk rajta, de én még csak most jutottam el idáig, hogy erről írjak. Hogy elmentünk.
A múzeumfaluban tartották a szentiván éjszakáját. Ahogy azt kell, tűzugrással, mindennel. Nagyon hangulatos volt a múzeumfalu, a házak sejtelmesen meg voltak világítva, a színpadon műsor ment, majd később népdalok.
Aműgy is szeretek  a múzeumfaluban sétálni. Az egész úgy van kialakítva, hogy az ember úgy érezze, mintha egy réges-régi kis falucskában sétálna. Van iskolája is, templom, szatócsbolt, régi árukkal (amit csak nézni lehet) és új árukkal (amit meg is vehetünk), kocsma, temető a falu végén, emellett iparosok, akiket néha munka közben is meg lehet lesni. Legutóbb kemencében sült kakaós csigát ettünk, azelőtt házilag köpült vajjal kent friss kenyeret.
Tehát mindig tartogat valami látnivalót ez a kis falu, de most, ezt az éjszakai hangulatát nem tudom úgy leírni, mint amilyen volt. Egyszerűen fantasztikus volt a meleg nyári éjszakában sétálgatni az úton, a fehérre meszelt házak között. Szinte vártam, hogy mikor jön arra egy lovas szekér. Az egyik kertből kihajló meggyfáról cigánymeggyet szedtünk, és ettünk.
Éjfél után vége lett a műsornak, sajnáltam, hogy el kell jönni erről a nyugalmas kis helyről. Csoda, hogy mindig szívesen jövök ide?

Sajtos család

Mostanában a kicsi fiam nagyon rákapott a trappista sajtra, a nagylányom pedig a füstölt sajtra.
Én a fetát vásárolom a görög salimba, Apánk pedig a disznósajtért van odáig. :-))

Amúgy tényleg szeretjük a sajtot, lehet az kecskesajt, gomolya, (vagy az túró?) camembert, mozzarella, ömlesztett, kocka (ami igazából háromszög, nem tudom, miért hívják kockasajtnak) vagy sima trappistaféle.
Egy problémám van mindezzel, mármint a sajtokkal, hogy drágábban mérik, mint a húst. Korábban mindig a nagyobb darabokat választottam az előre kimért sajtokból, mostanában pedig inkább a kisebbeket rakom a kosárba.
Nem tudom, hová fog ez még fajulni, úgy értem, ez az áremelkedés, de nagyon nem szeretném, ha le kellene mondanunk erről a finomságról.
Egy sajtos családnak mindig legyen a hűtőjében sajt.

2008. június 27., péntek

Szomszédék-2

Én úgy általában elvagyok a szomszédaimmal. Még a bőgős kölykök szüleivel is. Ez azt jelenti, hogy köszönünk, esetleg váltunk két szót, és annyi. Ha felseprem a folyosót, megcsinálom előttük is. Nem dobok szemetet az ajtajuk elé. És ennyi. De nem is járunk át egymáshoz, hogy őszinte legyek, nem is hiányzik. Bár úgy érzem, ők valamiért nagyon nem bírnak minket.
A jobb oldaliak, amikor ideköltöztek, még tök normálisak voltak. Lehetett velük beszélgetni. Nem éreztem, hogy bármi bajuk lenne, nem úgy, mint most. Pedig esküszöm, nem követtem el semmit ellenük. csak éppen megérkeztek a bal oldaliak.
Történt egyszer, nem is olyan rég, hogy becsengetett az egyik alsó szomszéd, hogy beáznak, és valószínűleg a jobb oldali szomszédainktól ömlik a víz, de ők nincsenek otthon, nem-e tudjuk véletlenül valahogy elérni őket. Nem tudtam semmi elérhetőséget, de közösen becsengettünk a bal oldali szomszédékhoz, mivel ők sülve-főve együtt vannak, biztosan tudják egymás mobilszámát is. Hát ők nem tudják, dehogy tudják. Mondtam, nem kell megadni a számot, csak szóljon nekik, hogy gáz van, jöjjön hazafele. Hát ők akkor sem tudják. Szegény alsó szomszéd meg csak ázott.
Erre mit ád az ég, egy negyedóra sem telt bele, látom, jön rohanva a jobbszomszéd apuka, csak úgy egyedül, család nélkül, vizet elzárta, majd visszament, ahonnan jött.
Nocsak! Ezek szerint létezik telepátia???

Szomszédék

Meg vagyok én áldva a szomszéd kölykökkel. Kettő is van, egy jobbról, egy balról. Kábé egyidősek. Ennek megfelelően sülve-főve együtt van a két család. Ez még úgy magában nem is zavarna, elvégre ápolni kell a jószomszédi viszonyt. Ellenben attól meg tudok veszni, hogy kiraktak a folyosóra egy ócska kanapét, kicuccolnak oda az apukák sörrel, az anyukák kölykökkel, és ott beszélik meg a világ nagy dolgait. Ez a beszéd önmagában is visszhangzik, és zavaró, hát hozzá lehet képzelni, milyen az, amikor a kölykök sipákolása is bekapcsolódik. Mert nem ám olyan kölykök, akik szép csendben tologatják a kisautót, áá, nem. Kivisznek egy játékot, amin aztán jól összevesznek, és megy a visítás. A szülők meg élvezik. Legalábbis másra nem tudok gondolni, mert meg sem próbálják lecsendesíteni őket.
Másik nagy kedvencem a műanyag kismotor, az a lábbal hajtós. Mind a kettőnek van. Ha megúnják a sipákolást, kihozzák a kismotorokat. De nem gurulnak vele, áá, dehogy. Az egy dolog, hogy versenyt motoroznak a folyosón, de valahogy az első kereket verik a földhöz, hagy koppanjon.

Van egy új játék is, na, azt imádom csak, amikor kihozzák. Akkumlátoros kisautó. Szerencsére (?) ebből még csak egy példány van. (jól lehet rajta veszekedni) Karácsonyra kapta a kiskölyök, na, azóza rendszeresen a lépcsőházi folyosón rodeózik vele, mert ugye a lakás kicsi, a játszótérre meg nem viszi le senki.
Komolyan gondolkodtam rajta, hogy én is ki fogom küldeni a fiamat, hogy ott görkorizzon a folyosón, ott jó sima a talaj, és ráadásul jó zörgős kerekű görkorija van. Csak éppen az tart vissza, hogy eddig mindig arra figyelmeztettem, hogy a lépcsőházban próbáljunk halkan közlekedni, most mit gondolna ez a gyerek, hogy hirtelen ez már nem érvényes.

Na, a szomszédékra visszatérve, arra sem tudtam rájönni, hogy miért indul mind a két kölyök nap mint nap bőgve a bölcsibe. Pedig már lassan ovis lesz mindkettő, és még mindig bőgésre, hisztire, vernyákolásra ébredek korán reggel.
De igazán azt nem tudom elképlni, hogy drága anyuci vajon miért rakja ki a bőgő kölykét a lépcsőházba?????
Nem akarnak ezek esetleg építkezni valahol? És valami ikerházban nevelgetni tovább ezt a két elfuserált kölyköt?
Annyira jó csend volt itt azelőtt!!!

2008. június 26., csütörtök

A segélyekről

Mostanában elég sokat foglalkoznak a szociális segélyekkel. Rájöttek, hogy vannak emberek, akik nem is akarnak dolgozni, mert minek, ha úgy is jön a pénz, ha otthon mereszti a seggét. Már bocs a kifejezésért. Az ügyesebbek meg dolgoznak mellette, feketén, nekik meg milyen jól jön az a kis plusz.
Éppen ideje, hogy változzon valami, legelőször is a felfogásban.
Mert ugye nyilatkozik a tv-ben a nagyokos asszonyság, aztmondja: -Kapok 30 ezret a gyerekekre, meg 20-at segélyként, ha elmennék dolgozni minimálbérért, akkor se kapnék többet, csak 50 ezret. Azt meg megkapom így is, majd hülye leszek dolgozni.
Csak éppen azt felejti el a nagyokos, hogy a családi pótlékot a fizetése mellett is megkapná, így nem 50, hanem 80 ezer lenne a bevétele. Kábé.

De az is lehet, hogy ezeknek 30 ezer forint nem számít.
Akkor mégiscsak nagy a jólét, nem?
Egyébként én ezt az ötletet csak támogatni tudom, hogy igenis kössék közmunkához a segélyosztást, és igenis a gyerek járjon iskolába, és kapjon enni abból a pénzből, amit utána vesznek fel.
Mindenki tisztában van vele, hogy itt most nem azokról van szó, akik ténylegesen segélyre szorulnak, vagy ténylegesen nem bírnak dolgozni. Az más lapra tartozik.
Itt, ami sok embert irritál, az a -nem is akarok, majd hülye leszek- hozzáállás.

És igenis, örülök neki, hogy végre ezzel kapcsolatban elindult valami. Éppen ideje már.