2011. május 26., csütörtök

Útlevél fotó

Azt mondja meg nekem valaki, -már ha tudja-
hogy az én világosszőke hajú, kék szemű gyermekem miért néz úgy ki az útlevélképén, mint valami cigánygyerek??? :-))

2011. május 24., kedd

Kunhegyesi sztori

Egyik emlékezetes nyaralásunk Kunhegyesen volt. Nem tudom, azóta mennyit fejlődött az a kemping, meg a strand, de akkor, 2000-ben egy katasztrófa volt az egész. Körülbelül olyan, mint a Zimmer Feri c. filmben. J) Szóval nálam: Kunhegyes = Zimmer Feri
Baráti társasággal mentünk, 12-en.
Kezdődött azzal, hogy kinéztük a prospektusból a szállást, amiben ígértek minden szépet és jót, ami a nyaraláshoz kell. Ingyenes belépő a termál strandra, 4 medence, teniszpálya, röplabdapálya, bowling és lovaglási lehetőség, főzési lehetőség, kényelmes szállás. Mindezt viszonylag olcsón, tehát már eleve gyanús lehetett volna az egész. De nem fogtunk gyanút. Lefoglaltuk a kényelmes szállást.
Ehhez képest kaptunk egy faházat, (közös teraszról 2 bejárattal) amiben (1 szektorban) 6 db fekvőhely volt (katonai emeletes vaságy), 1 asztal, és 2 szék. Polc, szekrény semmi. Mindenki táskából öltözködött. Víz persze nem volt, ill. volt, csak éppen tőlünk számítva a hatodik faházban, közös zuhanyozó, a hozzá tartozó „tisztasággal” együtt. El lehet képzelni.
Lovaglás a szomszéd faluban, bowling ki tudja hol. A teniszpálya és a röplabdapálya beton borítású volt, tele 10 cm-es repedésekkel, földdudorokkal, amiből kinőtt a dudva. Hogy azon a pályán évek óta nem játszott senki, az is biztos.
A strand állapota meg külön poén. Nemhogy tömeg, de egy lélek sem volt rajtunk kívül, és feltételezem, nem csak a rossz idő miatt.
 A gyerekmedencét felverte a gaz. Nem is látott vizet, már évek óta. Az úszómedence termálvízzel volt feltöltve, ami eleve furán mutatott, (kék szín sehol, csak rozsdabarna) de amúgy is olyan koszos volt, hogy nem nagyon akarózott belemenni. A széléről békák ugráltak bele, ez komoly(!)
A két „beülős” termált lehetett úgy-ahogy fürdésre használni, ezeken volt tető, ami jól jött az eső ellen, de az első vihar ezt is lebontotta. Persze, miután láttunk patkányt is szaladni a medence mellett, valahogy a strandolástól is elment a kedvünk. Pedig ez volt az egyetlen szórakozási lehetőség, ázni a meleg vízben, kijönni már nem volt annyira jó, mert hideg volt a levegő.
Nem tudom, azóta mi lehet ezzel a stranddal, vagy felújították, (mert azért a termálvíz adott, ki lehet használni) vagy rég lepukkant, és bezárták. Nem néztem utána.

Kaja. Működött egy étterem-féleség a kemping területén, de nem volt valami nagy forgalma. Egyszer beültünk vacsorázni. Többet nem…
A gyereknek rendeltem egy fél adag kaját, ezt simán elfelejtették kihozni.
Az egyikünk kajájában döglött légy volt, a másikban egy hajszál. Amikor ez utóbbit visszavitette a gazdája, kihozták neki ugyanazt, de már hajszál nélkül.
A túrós palacsintában savanyú volt a túró. Az igaz, hogy ezért kárpótlásul kaptunk egy nagy tál lekváros palacsintát, ingyen, és a szakács is odaült hozzánk falatozni belőle, vagyis a hangulat jó volt, de ez nem változtatott azon a véleményen, hogy ez a kajálda kihagyható.
Másnap igénybe vettük a kijelölt tűzrakó helyet, bográcsban szerettünk volna lecsót főzni. Ugye minden vizes a környéken, bár akkor éppen szünetelt egy kicsit az eső. Nagy nehezen sikerült tüzet gyújtani, amikor látjuk, hogy rohan a gondnok, kezében egy poroltó, hogy mégis mit gondolunk mi, itt nem lehet csak úgy tüzet gyújtani, előbb engedélyeztetni kell az irodában. Mi csak néztünk kifelé a fejünkből, hogy most mi van? – Gondnok úr, akkor intézkedjen! Kérje meg nekünk az engedélyt!
Végül erre nem volt szükség, ellenben a gondnok úr leragadt nálunk, és ízlett neki a lecsónkJ
A bárban (és társalgóban) volt egy nagy üveg Ouzó. Úgy dísznek volt kirakva a pult szélére. Pár napja már ott voltunk, amikor a gondnok felajánlotta, hogy felbontja az üveget, és megkínálja vele a társaságunkat. Ez rendes volt tőle, biztosan gondolta, ha ez a társaság a körülmények ellenére nem fordult sarkon, akkor megérdemlik az ajándék piát.
A településen egyébként nem volt semmi látnivaló. Volt egy templom a főtéren, és egy kisebb ruházati üzlet, egy élelmiszerbolt, egy zöldséges, és egy cukrászda-kocsma keverék, olyan régi szocialista stílusban.
Itt egyébként minden boltban ki volt írva, hogy „az árak forintban értendők”. Ez kissé furcsán festett, merthogy tudomásom szerint Magyarországon a forint a törvényes fizetőeszköz, mégis mi másban lehetne érteni, mint forintban. Egyik helyen meg is kérdeztük, hogy miben kellene másban értenünk a fizetőeszközt, és akkor kiderült, hogy ez fogyasztóvédelmi előírás, hogy ezt nekik ki kell írni. Mondjuk, sok értelmét nem látom, de azóta találkoztam már máshol is ilyen feliratokkal, és csak idő kérdése, hogy mikor írják elő nálunk is. (remélem, minél később)
Azért azt a pozitívumot nem hallgatom el, hogy az emberek nagyon kedvesek voltak itt, akár bolti eladó, akár járókelő.
Egyszer elmentünk kirándulni Abádszalókra. Tisza-tó, fizetős strand, (rossz idő esetén is) persze épp az eső nem esett, egy páran lézengtek a strandon, főleg olyan motoros hogyishívjákkal szórakoztak a vízen. (tényleg, mi annak a neve?)
Unalmas volt a strandon, csak bámultuk a vizet, mert ahhoz hideg volt, hogy megmártózzunk benne (csak bokáig sikerült) így hát elmentünk, hogy körülnézzünk a környéken. Egy babamúzeumot találtunk, nyitva is volt, benéztünk. Maga a múzeum érdekes is lett volna, csak éppen történt valami, ami miatt mégsem volt olyan jó az élmény.
Az egyik asztalra le volt téve egy könyv, amiben gyönyörű népművészeti képek voltak. Nem volt elzárva, az egész úgy nézett ki, hogy azért van oda téve, hogy akit érdekel, belenézhessen. A barátnőm imádja a népművészeti dolgokat, megnézte a könyvet, és nem győzte csodálni, hogy milyen gyönyörű dolgok vannak benne. Ekkor (igencsak fürgén) odaugrott a teremőr néni, kikapta a barátnőm kezéből a könyvet, és elkezdett sipákolni, hogy az az ő könyve, és csak véletlenül hagyta ott, és ez nem ok arra, hogy hozzá kell piszkálni, és különben is, minek nézünk bele, és mit nyúlkálunk hozzá az ő saját dolgaihoz, meg ilyenek. Döbbenet volt az egész. A barátnőm csak hebegett, hogy bocsánat, meg ő igazán vigyázva nézte, és ha lehet, szeretné végiglapozni, ha kérhetné, de a néni a hóna alá csapta a könyvet, odavetette, hogy: nem lehet, és tüntetőleg elvonult.
Na, most ezek után kinek van kedve még ott nézelődni? A hangulatunk jó érzékkel agyon lett csapva.
Úgy igazán nem sok látnivaló volt ezen a környéken, azt mondom, ha nem ezzel a társasággal megyünk, akkor foglalás ide, vagy foglalás oda… úgy sarkon fordultam volna első nap, hogy csak úgy porzott volna az út utánam. De így, társasággal poénra lehetett venni az apróbb (és nagyobb) bosszúságunkat, és azóta is nagyokat röhögve emlegetjük Kunhegyest, mint a legrémesebb nyaralásunkat.

2011. május 20., péntek

Reggeli életképek

Reggel megyek dolgozni, az emberek jönnek velem szemben. Az alábbi beszédfoszlányokat sikerült elkapnom:
 Anyuka, és 10 év körüli fiúgyermek:
Anyuka, kiabál: -Nem érdekel!
Fiú kiakad: -Nem érdekel, megígérted!
Anyuka még jobban kiabál: -Akkor sem érdekel, nem érted?!
(Megjegyzésem: Bravo, tanítsd a gyereket arra, hogy ígérgess bele a világba. És nehogy partnernek tekintsd, hogy esetleg elmagyarázd neki, hogy netán miért nem tudod betartani, vagy mit ajánlasz helyette, áááá… ordíts, akkor a gyerek eldugul… mert a gyerek csak egy kis hülye….)
-----
2-3 év körüli reggel már koszos (félcigány)kölyök, koszos pólóban, és nagyon fiatal, nagyon hájas nő cicanadrágban:
Gyerek üvölt: -Kokakojjjaaaaa!!!
Nő: -Nem veszünk Coca-cola-t
Gyerek üvölt: -éééééééé!!!
Nő: -Na jó’van, gyere veszünk.
(Megjegyzésem: Ez is bravo! Duplán! Nem elég, hogy kólával itatod a kiskölyköt, még tanítsd meg neki azt is, hogy ha elég hangosan üvölt, vagy elég agresszív, akkor bármit megkaphat, amit akar

2011. május 18., szerda

Napló

Mindig is szerettem naplót írni. Gyerekkoromban füzetbe kerültek a gondolataim, történeteim. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy mivel teljes egészében magamnak írtam, és nem akartam, hogy bárki más elolvassa - állandóan dugdosni kellett. Aztán vagy sikerült jól eldugni - vagy nem...
Később a ragasztós módszert alkalmaztam. Beraktam egy borítékba, és szigszalaggal leragasztottam. Így legalább minden íráskor láttam, hogy próbált-e valaki hozzáférni a tartalmához. (sajnos, volt rá példa :-((
Kicsit fárasztó volt ez az állandó dugdosás.
A régi naplóimból már csak 2 van meg. Valamelyik megsemmisült, amikor a pincében feljött a talajvíz, és tönkrement minden, amit ott tároltunk, és volt olyan, amit én semmisítettem meg, hirtelen felindulásból, mert meguntam, hogy az aktuális párom nem elégszik meg azzal, amit elmondtam neki, további titkok után kutatott, és hiába kértem, hogy ne tegye...belefáradtam a dugdosásba, széfem pedig akkor még nem volt. (most már van, számkódos, és nagyon szomorú, hogy családon belül szükség van rá.... de ez van)
Pedig milyen jó lenne most elolvasni a régi írásaimat...
Most is írok naplót. Nem, nem a blogra gondolok, hanem arra, amit csak magamnak írok le. Nem is neten vezetem, pedig van rá lehetőség, a privát blog. Nem is a számítógépen tárolom. Van egy pendrive-om, ami mindig nálam van. Ott dekkol a jelenlegi naplóm, egy jelszózott word dokumentumban. Ehhez tényleg csak én férek hozzá. De mivel a tecnika ördöge nem alszik, készítek róla másolat egy zárt blogban, hogy legyen.

2011. május 8., vasárnap

Fürdőruha ismét

Még nekem is hihetetlen, de végre találtam fürdőruhát!
Igaz, ez sem tökéletes, de végre valami, ami felvehető, tart is, meg nem áll el, meg nem esik ki, meg nem vág be, szóval hordható. Kicsit laza a hátsó pántja, de ezen még lehet segíteni. A lényeg, hogy a kosara jó.
Hogy hol? Nem fogod elhinni...a Tesco-ban, 1200 + 1200 Ft-ért. És még csak nem is kellett a D. kosár, hanem a B/C jelű kosár lett a jó.
Most akkor a többi -drága- fürdőruhánál hol a hiba??? Nem tudom. (az is lehet, hogy bennem van....)
Lényeg, hogy az idén is van miben kimenni a strandra! Már ha az időjárás is úgy gondolja....
Még hogy globális felmelegedés...talán inkább lehűlés, nem?
Tényleg, az idén vajon melyik napra esik a nyár??? :-))

2011. május 2., hétfő

Szórólap újrahasznosítás

Dobálják a postaládába a pizzériás szórólapokat, számolatlanul. Az ember meg kiveszi (jobb esetben megnézi) majd elegáns mozdulattal ejti a postaládák alatt elhelyezett papírdobozba.
Legalábbis a mi lépcsőházunkban így van. Tele van pizzás szórólappal a doboz. Mert hogy itt nem nagyon szoktak pizzát rendelni, úgy tűnik.
Mi lenne, ha a szórólapot szóró személy másnap összeszedné a papírdobozból a már megnézett, és kihajított lapokat? Végül is, semmi bajuk sincs attól a kis szállingózástól a postaláda és a doboz között.
Ezeket még simán újra lehetne dobálni más postaládákba.
Lenne egy szóró ember, meg lenne egy szedő ember....
Környezetvédő megoldás.
Ráadásul pénztárca kímélő. (mármint a vállalkozó részéről)
Nem is tudom, miért nem jutott még eszébe senkinek :-))