2018. május 27., vasárnap

Helyzetjelentés

Mi tagadás, ez a teljes mélypont nálam. Ahol most vagyok. Testileg is, meg lelkileg is.

:-(

Két hete történt az a kis rándulás, én tényleg pihentettem, jegeltem, kentem, meg minden, de valahogy még mindig nem akar gyógyulni. Még mindig hülyén megyek, sántítok. Ráadásul a csípőm is elkezdett tiltakozni ez ellen a sántikálás ellen. Ott is elkezdett fájni, égni.

Ennek már sose lesz vége?

A bokámmal meg egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Bedagadás nem volt, (vagy talán egy kicsi) lila foltok, véraláfutás nem volt, a fájdalom enyhült... tehát nem tartottam annyira komolynak, gondoltam, pihentetés elég lesz. Javul, javul, de messze nem jó még. Lehet, sose lesz jó.
Most ott tartok, hogy megette a fene, a büdös életben nem fogok futni többet. Más megy még 60 évesen is, nekem meg ennyi jutott, elégedjek meg vele. Akármit csinálok, jön a tunyulás, az elhízás, a narancsbőr, a szétfolyás... és nem tudok tenni ellene. (mert éhezni nem fogok, mozogni meg nem tudok. Ennyi)

Mozgatni tudom a bokámat, de valahogy nem annyira rugalmas, mint a másik. Mondjuk, nem is fáj, de nem tudom teljes tartományban mozgatni. A bokám előtt van egy pont, amit ha megnyomok, enyhén fáj. A bokám alatt szintén, csak nagyon enyhén. A bokacsont feletti ín néha nyilal, nyomásra enyhén fáj.

A mai versenyt lemondtam, ez egyértelmű volt, hogy nem indulhatok. Láttam róla képeket a neten, sajnálom, hogy nem lehettem ott. Az Aldi futógálán készült képeket irigykedve nézem. Most úgy érzem, én már sosem fogok ilyen képeket posztolni.
Most úgy érzem, le kell mondanom a következő Spartant is, a Várgesztesit. 2 hét múlva lesz, kizártnak tartom, hogy én ott rajthoz álljak.
A következő július 15. azzal nem tudom, mi lesz. A többire meg be se nevezek. Minek?

Voltam gyógytornásznál, kinezio tape-t rakott fel. Szerinte június 9-re simán rendbe jövök. Én a mai nap nem ezt érzem.

Volt már nekem megrándulva a bokám, igaz, nem mostanában, hanem még iskolás koromban. 1 hét gipsz, 2 hét felmentés tesiből. és mehetsz. Mentem is. Még sokáig éreztem az időjárás változásokat, de ettől eltekintve tudtam rendesen járni, futni, biciklizni. És az egy eléggé bedagadós rándulás volt.

Most meg... itthon ülök egész hétvégén, pedig tökéletes biciklizős, úszós idő van.
Megőrülök, ha ez a nyár is úgy fog eltelni, mint az előzőek, ülök itthon a lakásban, és nézegetem, hogy mások hol jártak...

Mit csináljak? Ez elkeserítő.

 
(remélem, a képet nem védi szerzői jog) kép forrása: internet google

2018. május 14., hétfő

A tudatalatti vagy mittudomén mi ez...

Én nem tudom, de néha elgondolkodom rajta, hogy valamiért a jóisten sem akarja hogy én fussak. Valahogy 3 éve folyamatosan történnek velem a dolgok, amik akadályoztatnak. Van valami felsőbb hatalom, ami eldöntötte, hogy én nem futhatok??? Már amikor kicsit kezdem jól érezni magam, mindig jön valami, amitől visszazuhanok a földre. Lélekben is, meg a gyakorlatban is.

Most is, pl. május végén lesz ez a Tengerszem futás. Alig vártam, hogy mehessek már. Viszont a múlt héten megláttam a női futógálát, és oda is szívesen mentem volna. Igen ám, de ugyanarra a napra tették mind a kettőt. Mivel a tengerszem már be van fizetve, így az Aldisról kellett lemondanom. De annyira dühített, hogy miért pont arra a napra tették, és miért nem mehetek... és ha most választhatnék, akkor inkább az Aldis.... szóval foglalkoztatott gondolatban... és akkor tessék, jött a tegnapi sérülés, minden előzmény nélkül... és mintha a felsőbb hatalom röhögne a markába, hogy "na, tessék.. nem akartál a tengerszemre menni, akkor most nem mész"

Hát kösz...

Sose leszek már a régi???

2018. május 13., vasárnap

Crazy 5K Debrecen

A helyszín az Erdőspusztai Arborétuum.
A parkolás nen volt könnyű, eleve nem szeretem, ha nincs kijelült parkoló, hanem mindenki álljon meg, ahol tud, az út szélén. Természetesen, az út egyik oldala már tele volt, így megfordultam, és beálltam a másik oldalra, ahol senki sem volt. Nem tiltotta semmi... szerencsére viszonylag közel esett a park bejáratához. 5 percen belül előttem, és mögöttem is tele lett autóval....

Felvettük a rajtcsomagot, szerencsére itt nem volt sorbanállás. Az idén fehér pólót kaptunk. Vissza a kocsihoz, átültözés, rajtszám feltétel, és a maradék cuccot a kocsiban tettük le, ne kelljen csomagmegőrzőnél várakozni. Kocsikulcs a futónadrág zsebébe, egy biztostűvel rögzítve, mert tavalyi is találtak pár slusszkulcsot a pályán :-) nem szerettem volna, ha elhagyom.

Jó meleg volt, már délelőtt 10-kor. 5 perccel a rajt előtt bemelegítés, majd indulás. Egy straton belül is szakaszokban indítottak, hogy ne legyen tumultus az első akadálynál. Bár egyesek így is úgy rohantak, mintha nem tudom, mi lenne, nem tudom, miért kell ennyire sietni... Itt nem az idő számít, hanem az, hogy jól érezd magad.

A terep rendben volt. Jól bevitt az erdőbe, volt keskeny ösvény, homokos, füves út, és volt jól futható lekaszált rész is. Jó volt, változatos, árnyékos (néhol napos).
Az akadályok nem egyenletesen voltak elosztva, de megvolt mind a 10. Az első 1 km csak futás volt.

Az első 500 méteren belenyilalt a csípőmbe a szokásos, amikor minden földre lépést megèrzek. Így kénytelen voltam belegyalogolni, nyomkodni, kimozgatni, de a lassú futás is viszonylag jól ment.

Viszont észrevettem, hogyha figyelek a testtartásra, hogy vállakat hátra, egyenesen áll a törzsem, és nem görnyedek, valamint kis lépésekkel megyek, úgy, hogy a lábam a testem alatt érjen földet, akkor el tudom kerülni ezt a nyilallást a faruzmom alsó részén. Hogy ez véletlen, vagy van valami összefüggés, nem tudom, de a továbbiakban így, "totyogva" futottam, és nyilallás nélkül sikerült megúsznom a távot.

A második akadály előtt kijöttünk a napra, itt volt egy kis enyhe szédülés-féleség (a meleg + a kevés reggeli, nem tehetek róla, és reggel nem tudok enni, futás előtt meg különösen nem) de ez hamar átment rajtam. Nem sokkal utána jött a frissítő pont, ittam egy kis izo-t, és az rendesen helyre tett.

Volt olyan rész, ahol sűrűbben voltak az akadályok, csaknem egymás után.

Utolsó akadálynál történt valami, ami igazán kimaradhatott volna: a csuszda alján leért a cipőm, vagy hamar tettem le, hülyén èrkeztem, és alàtört a lábam, én meg átestem rajta. Egy darabig nem is bírtam ráállni. Ott ácsorogtam az akadály közepén, fél lábon, és azon gondolkodtam, hogy mi legyen. Üljek le, és nyomkodjam át, vagy ennek már mindegy... Persze a kutya nem kérdezte volna meg hogy minden oké e, sem versenyzők, sem önkéntes. Ez viszont gáz, és ennyiből is szeretem sokkal jobban a Spartan versenyeket, mert ott a versenyzők figyelnek egymásra. Itt csak egy pasi szólt hozzám, de ő is csak azért, hogy felmehet-e előttem....

Aztán valahogy elsántikáltam a célig, megkaptam az érmet, és a többit.... majd pihentem egy cseppet... majd sántikálás az autóig, és haza vezettem.
Érdekes, hogy vezetés közben nem fájt a lábam, igaz, nem bokából, hanem térdből nyomtam a kuplungot. Ha visszafeszítettem a lábfejemet, akkor fájt, és ha ráálltam, akkor a térdem alatt, a vádlimban nyilalt a fájdalom.

Itthon jegelés, pihenés. Nem kékül, nem dagad, csak továbbra is fáj ha terhelem. A labfejem meg a vadlim. Jól meghúzódtak az inak izmok.
Ez nem hiányzott a végére, de ettől eltekintve egy nagyon jó kis futás volt. A legjobban pedig az tetszett benne, hogy itt nem lehetett levágni a távot, (...engem csak az akadályok érdekelnek... és hasonlók), hanem itt mindenkinek végig kellett futni (sétálni, gyalogolni) a teljes útvonalon.

Ettől eltekintve, azt hiszem, befejeztem a Crazy-t. Elsőre jó buli volt, még talán másodikra is, de úgy gondolom, ennyi elég volt, nem ér ez ennyit. Ráadásul rosszul esett a sérülés is, én még bringázni akartam, és kimenni az erdőbe futni... hát, erről lemondhatok egy jó darabig, amilyen lassan rehabilitálódok... még nehogy a következő versenyt is ki kelljen hagynom.

(ma sajnos kénytelen vagyok kihagyni egy crossfit-et) :-(
https://www.relive.cc/view/e1119097607



2018. május 6., vasárnap

Lehajtható asztalka az erkélyre

Lehet, hogy ezt inkább a kreatív blogba kellene felraknom, de az már inkább a varrásról szól, tehát az asztalka marad itt.


Még tavaly jött az ötlet, hogy valamilyen helytakarékos, lehajtható asztalkát kellene szerelni az erkélyre, hogy tudjunk ott reggelizni, kávézni, vagy csak kiülni egy pohár borral, meleg nyári estéken, és ne az ablakpárkányra kelljen pakolni. Állandó asztal nem jöhetett szóba, mert ahhoz kevés a hely, és azt télen is pakolni kell valahová, ahhoz meg kicsi a lakás is. Pont elég a két szék, ami összecsukható (és amit az OBI-ban vettem még tavaly.)

Még tavaly vásároltam az asztalosboltban 2 db lehajtható konzolt (lehajtható fali konzol néven árulják, én a 300 mm-eset vettem, úgy kb. 1200 Ft volt darabja, ha jól emlékszem)
Az idén pedig vásároltam az OBI-ban egy 80x40 cm-es natúr fenyő polclapot, ami 1500 Ft volt.


Vettem hozzá OBI saját márkás falazúrt is. Hogy pontosan melyiket, azt azért nem mutatom meg, mert igazából kültéri lazúrt kellett volna vennem, de én beltérit vetem, erdeifenyő színben, mégpedig azért, mert pont kifogtam egy nyomi dobozt, amit féláron adtak. (eredei ára 2000 Ft/0,75 l) Úgy gondoltam, hogy mivel tető alatt lesz az asztal, és közvetlenül eső nem éri, talán elég lesz a beltéri lazúr is rá. Egyébként meg az a fontos, hogy ha enni is akarunk az asztalon, akkor ne oldószeres, hanem vizes bázisú lazúrt használjunk! Kell még egy ecset, az volt itthon.

Először is bemértem az asztallap magasságát. Mi 77 cm magasra tettük. Majd felfúrtuk a konzolt. Ehhez ki kellett kölcsönözni egy normális Hilti fúrót, meg hilti fúrószárat, mert panelben mással lyukat fúrni csak kínlódás. Ezzel viszont könnyedén ment. Először felszereltük az egyik konzolt, rátettem az asztallapot, bemértük vízszintesre, és úgy jelültem ki a másik konzol lyukhelyeit. (mérésben nem bízom, mert nálunk a panelben sincs minden derékszögben)



Ezután az asztallapot lekentük a lazúrral, két rétegben nagyfiam segített. Ilyen lett az erdeifenyő szín (Kiefer) Ez az OBI beltéri lazúr nem csepeg, könnyű felkenni, és hamar szárad. Nem büdös. Szeretem az OBI saját márkás termékeit. Bár erre a polcra elég lett volna egy ettől kisebb kiszerelésű is, de az drágább lett volna, így spóroltam egy kicsikét, a maradék lazúr meg hátha kell még valamire. Úgy kb a negyede fogyott el. A két réteg felkenése között kicsikét finoman megcsiszoltam, a végső száradás után szintén. Szép sima, letörölhető felületet kapott.




Száradás után felcsavaroztuk az asztallapot a helyére, és és ezzel készen is van az asztalunk, lehet használni.



A falon a lyukakat ne nézze senki, tavaly még magasabbra akartam rakni, és tavaly ki is fúrtuk a lyukakat, és amikor most odatettem az asztallapot a falhoz, rájöttem, hogy nem lesz jó. Ráadásul rosszul raktam a falhoz a konzolt, tehát mindenképpen újra kellett fúrni. A lyukakat meg majd begipszelem, annyira nem zavaróak elférnek ott :-)

És ha már az erkélyről van szó, megmutatom a virágokat is: