2012. április 22., vasárnap

Nyavajgás

Semmi jó hír nincs, a napokban sikerült elérni ígérgetős ismerőst, persze, nyilván most nincs hely, nincs lehetőség.
Újabb ígéret, ha lesz valami, bárhol, nekünk szól elsőnek.

Most már nagyon érzem az anyagiakban a szorítást, 22-e van, és összesen 4 ezer Ft-unk van fizetésig. Ami hol van még! Jó, éhen nem maradunk azért, mert van a fagyasztóban is kaja, meg nyilván van némi pénztartalék is, amihez csak akkor nyúlunk, ha nagyon muszáj, de hosszú távon ez sem megoldás, hogy több a kiadás, mint a bevétel, mert a tartalék is elfogy egyszer, és akkor annyi...
Most valahogy egyáltalán nem bízom abban, hogy összejön a külföldi (vagy akár helyi, de jobban fizető, netán plusz hétvégi) munka, elveszett belőlem minden remény. Megette a fene... Valahogy az eddigi életem is mindig úgy alakult, hogy ha a sorsom kezdett jobbra fordulni, akkor biztosan jött valami, amitől mégsem lett jó. Mintha arra lennék kárhoztatva, hogy állandó kűzdés legyen az életem, és nehogy már könnyebben megkapjak dolgokat. (amik nem nagy dolgok, egy-egy új cucc, egy hétvégi kirándulás, egy utazás, vagy háztartási gép, szóval, olyanok, amikhez nem árt némi lóvé.)

És persze, hogy dühít, és elszomorít, hogy nekem miért nincs szerencsém, nekem miért nem jön össze semmi olyan, amitől kissé könnyebb lenne az élet, hogy haladnánk egyről a kettőre, és nem csak egyik hónapról a másikra élnénk, fillérezve, beosztva. Én miért nem érdemlem én ezt meg, amikor már annyiszor voltam nehéz helyzetben, és mindig talpra kellett állni valahogy, és igaz, eddig még mindig sikerült, de valahogy mindig nehezebben álltam talpra, és most félek, hogy nem tudom (tudjuk) megoldani a helyzetet.

Kissé belefáradtam már.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése