2018. július 4., szerda

Helyzetjelentés - 4.

Tegnap bementünk a Decathlonba, venni egy másik bokarőgzítőt. Olyan egyszerűen felhúzható, puhábbat. Addig egész jól elvoltam, de a pénztártól kifelé már alig bírtam vonszolni a lábam. (a balt)
Még a kocsiban felvettem a bokarögzítőt (az újat) és utána jobb lett.


Ma reggel elmentem a laborba. Kicsit messze van a parkoló meg a labor egymástól, de szép lassan besétáltam. Baj nélkül. Aztán meg kifelé ugyanúgy. Egyre jobban megyek már, csak lépcsőn lefelé valahogy még nem az igazi.

A bal lábammal egész nap semmi baj nem volt. (csendes hurrá...) A jobb lábam viszont elkezdett szurkálni, égni, nyomódni ott, a boka alatt, ahol a gyulladás volt, és ahol még mindig látszik egy halovány kékes-lilás folt. Délben kivettem egy flakon vizet a hűtőből, és rátettem, mert annyira égett. Kicsikét jobb lett.
Arra gondoltam, hogy jó hogy nincs 3 lábam, mert így csak kettő tud szarakodni felváltva.

Mondjuk, megnyugtat valamennyire, hogy van már gyulladásgátló gyógyszerem, és ha rosszabbodik a helyzet, van mihez nyúlni.
Aztán csak a jéghez nyúltam, már itthon. Utána jobb lett. Elmúlt. (még egy csendes hurrá...)

De hogy mégse legyen minden rendben, észrevettem, hogy a bal vádlim egy kicsivel hűvösebb, mint a jobb. És ennek nem örülök.

Holnap megyek a labor eredményekért. Kicsit félek, hogy nem lesznek túl jók. Nagyon sötét a vérem, bár eddig sem volt világos, de most nagyon sötét bordó. Nem tudom, hogy ez most jó, vagy rossz. Ki tudja, mit rejteget :-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése