2022. augusztus 21., vasárnap

Capri zuhanypanel javítása

 Ezt csak azért írom le, hogy hátha valaki belefut ugyanebbe a problémába, és ha rákeres, megtalálja a megoldást.

Na, de kezdem az elején. Ugyebár kb. 10 éve van felszerelve nálunk ez a zuhanypanel, a Capri, amit már nem forgalmaznak. Erről lenne szó:



(Persze, a miénk már kissé vízkövesebb, mint ez itt a képen.)

Egyszer csak elkezdett akadozni a csap, olyan fura volt, volt, hogy egy bizonyos szögben nem lehetett elzárni, vagy tartani kellett, hogy jöjjön a víz, néha mozdítottunk rajta egyet, akkor jó volt, később meg megint problémás. Aztán egyszer csak megadta magát. Folyt belőle a víz, nem lehetett elzárni. 
(Nálunk a bekötés szerencsére úgy van kialakítva, hogy el lehet zárni külön csak a zuhanypanelhez vezető csöveket, köszönhetően annak, hogy még új korában kétszer is eldurrantak a flexibilis csövek, és akkor rakattunk rá csapot, hogy ne legyen elzárva az összes víz a lakásban, tehát így most ki tudtuk iktatni a zuhanypanel vízfolyását)
Igen, de zuhanyozni nem lehetett.

Irány a vízvezeték szerelő szomszéd, lejön, nézi... ó, hát ezt nem lehet szétszedni. Ehhez valami speciális szerszám kell.
Kérdeztünk egy másik szakit, ő meg azt mondta, hogy ezt a csapot csak úgy lehet kiszerelni, hogy le kell szerelni az egész panelt, és hátolról kiszedni.... 

Megkérdezzük egy, ezt a terméket is forgalmazó üzletben, azt mondják: ...ó, hát ez már egy régebbi panel, nincs hozzá semmilyen alkatrész, nem gyártanak, reménytelen, ez kuka....venni kell új panelt. 

Tényleg úgy mondták ezeket az infókat, mint aki teljesen ért hozzá, én meg hittem nekik...

Már majdnem hajlottam is rá, hogy ez bizony csere lesz, ismét szerelés, fúrás, felfordulás, és nem mellesleg kiadás... vakartam a fejem...de csak nem hagyott a kisördög nyugodni, egyszerűen nem hittem el, hogy nem javítható. Nem akartam újat venni, ha nem muszáj. 

És én, a makacs nő, megkérdeztem egy újabb szakit, aki olyan üzletben dolgozik, ahol zuhanyfülkék beépítésével is foglalkoznak. 
Azt mondta: ...ó, hát ez egyszerű, veszel egy 40-es kartust, és kicseréled. Az ilyen zuhanypanelekben majdnem mindben ilyen van.

Hoppá... biztos?
Biztos. 
Oké, de nézz már rám, nő vagyok, szőke vagyok :-) ki tudom én ezt cserélni? Kezdjük ott, hogy azt sem tudom,mi az a kartus...
Rám nézett, és azt mondta: -persze, hogy ki tudod cserélni, miért ne tudnád, nem olyan bonyolult. És elmondta pontosan, hogy mit hogyan.

Én pedig elmentem az alkatrészboltba, vettem 1000 Ft-ért egy kartust. Egy ilyen kis kék bigyó:

Aztán egy vékonyabb laposfejű csavarhúzóval kicsavartam a csap alatt a nyitókart, és levettem:



Majd azt a fém hengert kicsavartam (jó, nem én, ehhez kellett egy jó erős férfikéz, mert igencsak be volt szorulva) Kivettem a régi alkatrészt, beleraktam az újat, visszacsavartam a hengert, és visszaraktam a nyitókart.

És kész! Ennyi az egész. Működik.

Nem kellett új zuhanypanelt venni sok pénzért. És nem kellett speciális szerszám se.

Nem tudok eléggé hálás lenni a legutóbbi szakembernek. A többit meg... hagyjuk. Szerintem sokkal korrektebb lett volna megmondani, hogy nem értenek hozzá, mint határozottan azt állítani, hogy nem javítható, és ezzel belehajszolva esetleg egy nagyobb kiadásba a hozzá nem értőket.

Ugyanitt zuhanypanel csapjavítást vállalok :-D












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése