Kunhegyesi sztori

Egyik emlékezetes nyaralásunk Kunhegyesen volt. Nem tudom, azóta mennyit fejlődött az a kemping, meg a strand, de akkor, 2000-ben egy katasztrófa volt az egész. Körülbelül olyan, mint a Zimmer Feri c. filmben. J) Szóval nálam: Kunhegyes = Zimmer Feri

Baráti társasággal mentünk, 12-en.

Kezdődött azzal, hogy kinéztük a prospektusból a szállást, amiben ígértek minden szépet és jót, ami a nyaraláshoz kell. Ingyenes belépő a termál strandra, 4 medence, teniszpálya, röplabdapálya, bowling és lovaglási lehetőség, főzési lehetőség, kényelmes szállás. Mindezt viszonylag olcsón, tehát már eleve gyanús lehetett volna az egész. De nem fogtunk gyanút. Lefoglaltuk a kényelmes szállást.

Ehhez képest kaptunk egy faházat, (közös teraszról 2 bejárattal) amiben (1 szektorban) 6 db fekvőhely volt (katonai emeletes vaságy), 1 asztal, és 2 szék. Polc, szekrény semmi. Mindenki táskából öltözködött. Víz persze nem volt, ill. volt, csak éppen tőlünk számítva a hatodik faházban, közös zuhanyozó, a hozzá tartozó „tisztasággal” együtt. El lehet képzelni.

Lovaglás a szomszéd faluban, bowling ki tudja hol. A teniszpálya és a röplabdapálya beton borítású volt, tele 10 cm-es repedésekkel, földdudorokkal, amiből kinőtt a dudva. Hogy azon a pályán évek óta nem játszott senki, az is biztos.

A strand állapota meg külön poén. Nemhogy tömeg, de egy lélek sem volt rajtunk kívül, és feltételezem, nem csak a rossz idő miatt.

 A gyerekmedencét felverte a gaz. Nem is látott vizet, már évek óta. Az úszómedence termálvízzel volt feltöltve, ami eleve furán mutatott, (kék szín sehol, csak rozsdabarna) de amúgy is olyan koszos volt, hogy nem nagyon akarózott belemenni. A széléről békák ugráltak bele, ez komoly(!)

A két „beülős” termált lehetett úgy-ahogy fürdésre használni, ezeken volt tető, ami jól jött az eső ellen, de az első vihar ezt is lebontotta. Persze, miután láttunk patkányt is szaladni a medence mellett, valahogy a strandolástól is elment a kedvünk. Pedig ez volt az egyetlen szórakozási lehetőség, ázni a meleg vízben, kijönni már nem volt annyira jó, mert hideg volt a levegő.

Nem tudom, azóta mi lehet ezzel a stranddal, vagy felújították, (mert azért a termálvíz adott, ki lehet használni) vagy rég lepukkant, és bezárták. Nem néztem utána.

Kaja. Működött egy étterem-féleség a kemping területén, de nem volt valami nagy forgalma. Egyszer beültünk vacsorázni. Többet nem…

A gyereknek rendeltem egy fél adag kaját, ezt simán elfelejtették kihozni.

Az egyikünk kajájában döglött légy volt, a másikban egy hajszál. Amikor ez utóbbit visszavitette a gazdája, kihozták neki ugyanazt, de már hajszál nélkül.

A túrós palacsintában savanyú volt a túró. Az igaz, hogy ezért kárpótlásul kaptunk egy nagy tál lekváros palacsintát, ingyen, és a szakács is odaült hozzánk falatozni belőle, vagyis a hangulat jó volt, de ez nem változtatott azon a véleményen, hogy ez a kajálda kihagyható.

Másnap igénybe vettük a kijelölt tűzrakó helyet, bográcsban szerettünk volna lecsót főzni. Ugye minden vizes a környéken, bár akkor éppen szünetelt egy kicsit az eső. Nagy nehezen sikerült tüzet gyújtani, amikor látjuk, hogy rohan a gondnok, kezében egy poroltó, hogy mégis mit gondolunk mi, itt nem lehet csak úgy tüzet gyújtani, előbb engedélyeztetni kell az irodában. Mi csak néztünk kifelé a fejünkből, hogy most mi van? – Gondnok úr, akkor intézkedjen! Kérje meg nekünk az engedélyt!

Végül erre nem volt szükség, ellenben a gondnok úr leragadt nálunk, és ízlett neki a lecsónkJ

A bárban (és társalgóban) volt egy nagy üveg Ouzó. Úgy dísznek volt kirakva a pult szélére. Pár napja már ott voltunk, amikor a gondnok felajánlotta, hogy felbontja az üveget, és megkínálja vele a társaságunkat. Ez rendes volt tőle, biztosan gondolta, ha ez a társaság a körülmények ellenére nem fordult sarkon, akkor megérdemlik az ajándék piát.

A településen egyébként nem volt semmi látnivaló. Volt egy templom a főtéren, és egy kisebb ruházati üzlet, egy élelmiszerbolt, egy zöldséges, és egy cukrászda-kocsma keverék, olyan régi szocialista stílusban.

Itt egyébként minden boltban ki volt írva, hogy „az árak forintban értendők”. Ez kissé furcsán festett, merthogy tudomásom szerint Magyarországon a forint a törvényes fizetőeszköz, mégis mi másban lehetne érteni, mint forintban. Egyik helyen meg is kérdeztük, hogy miben kellene másban értenünk a fizetőeszközt, és akkor kiderült, hogy ez fogyasztóvédelmi előírás, hogy ezt nekik ki kell írni. Mondjuk, sok értelmét nem látom, de azóta találkoztam már máshol is ilyen feliratokkal, és csak idő kérdése, hogy mikor írják elő nálunk is. (remélem, minél később)

Azért azt a pozitívumot nem hallgatom el, hogy az emberek nagyon kedvesek voltak itt, akár bolti eladó, akár járókelő.

Egyszer elmentünk kirándulni Abádszalókra. Tisza-tó, fizetős strand, (rossz idő esetén is) persze épp az eső nem esett, egy páran lézengtek a strandon, főleg olyan motoros hogyishívjákkal szórakoztak a vízen. (tényleg, mi annak a neve?)

Unalmas volt a strandon, csak bámultuk a vizet, mert ahhoz hideg volt, hogy megmártózzunk benne (csak bokáig sikerült) így hát elmentünk, hogy körülnézzünk a környéken. Egy babamúzeumot találtunk, nyitva is volt, benéztünk. Maga a múzeum érdekes is lett volna, csak éppen történt valami, ami miatt mégsem volt olyan jó az élmény.

Az egyik asztalra le volt téve egy könyv, amiben gyönyörű népművészeti képek voltak. Nem volt elzárva, az egész úgy nézett ki, hogy azért van oda téve, hogy akit érdekel, belenézhessen. A barátnőm imádja a népművészeti dolgokat, megnézte a könyvet, és nem győzte csodálni, hogy milyen gyönyörű dolgok vannak benne. Ekkor (igencsak fürgén) odaugrott a teremőr néni, kikapta a barátnőm kezéből a könyvet, és elkezdett sipákolni, hogy az az ő könyve, és csak véletlenül hagyta ott, és ez nem ok arra, hogy hozzá kell piszkálni, és különben is, minek nézünk bele, és mit nyúlkálunk hozzá az ő saját dolgaihoz, meg ilyenek. Döbbenet volt az egész. A barátnőm csak hebegett, hogy bocsánat, meg ő igazán vigyázva nézte, és ha lehet, szeretné végiglapozni, ha kérhetné, de a néni a hóna alá csapta a könyvet, odavetette, hogy: nem lehet, és tüntetőleg elvonult.

Na, most ezek után kinek van kedve még ott nézelődni? A hangulatunk jó érzékkel agyon lett csapva.

Úgy igazán nem sok látnivaló volt ezen a környéken, azt mondom, ha nem ezzel a társasággal megyünk, akkor foglalás ide, vagy foglalás oda… úgy sarkon fordultam volna első nap, hogy csak úgy porzott volna az út utánam. De így, társasággal poénra lehetett venni az apróbb (és nagyobb) bosszúságunkat, és azóta is nagyokat röhögve emlegetjük Kunhegyest, mint a legrémesebb nyaralásunkat.