Mindig is szerettem naplót írni. Gyerekkoromban füzetbe kerültek a gondolataim, történeteim. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy mivel teljes egészében magamnak írtam, és nem akartam, hogy bárki más elolvassa - állandóan dugdosni kellett. Aztán vagy sikerült jól eldugni - vagy nem...
Később a ragasztós módszert alkalmaztam. Beraktam egy borítékba, és szigszalaggal leragasztottam. Így legalább minden íráskor láttam, hogy próbált-e valaki hozzáférni a tartalmához. (sajnos, volt rá példa :-((
Kicsit fárasztó volt ez az állandó dugdosás.
A régi naplóimból már csak 2 van meg. Valamelyik megsemmisült, amikor a pincében feljött a talajvíz, és tönkrement minden, amit ott tároltunk, és volt olyan, amit én semmisítettem meg, hirtelen felindulásból, mert meguntam, hogy az aktuális párom nem elégszik meg azzal, amit elmondtam neki, további titkok után kutatott, és hiába kértem, hogy ne tegye...belefáradtam a dugdosásba, széfem pedig akkor még nem volt. (most már van, számkódos, és nagyon szomorú, hogy családon belül szükség van rá.... de ez van)
Pedig milyen jó lenne most elolvasni a régi írásaimat...
Most is írok naplót. Nem, nem a blogra gondolok, hanem arra, amit csak magamnak írok le. Nem is neten vezetem, pedig van rá lehetőség, a privát blog. Nem is a számítógépen tárolom. Van egy pendrive-om, ami mindig nálam van. Ott dekkol a jelenlegi naplóm, egy jelszózott word dokumentumban. Ehhez tényleg csak én férek hozzá. De mivel a tecnika ördöge nem alszik, készítek róla másolat egy zárt blogban, hogy legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése