2017. július 2., vasárnap

Élménypróba - futáspróba

Mivel még mindig nem vagyok tökéletes csípő ügyben. (mondjuk olyan 95 %-os) ezért nem tudtam még elkezdeni rendesen edzeni.
De szembe jött egy kihagyhatatlan verseny, egy tipikus kezdőknek való: 3 km, és 10 akadály. Beneveztem. Gondoltam, ha mást nem, akkor lesétálom, annyit már bírok.

Végül szép lassan végigkocogtam, vagyis inkább végigtötyögtem.
Az akadályokat vettem, nem voltak nehezek. Egyedül a 160 cm-es palánk jelentett némi kihívást, ez segítség nélkül nem ment volna, de szerencsére volt segítő kéz, amely tartott bakot, és így már átvergődtem ügyesen :-)
Emelkedőn belesétáltam - másképp nem ment.

De célba értem, és jól éreztem magam.

(sajnos a következő héten kissé kímélnem kellett magamat, mert előjött ismét a dagadás, de nem volt vészes, csak éppen éreztem, hogy valami nem oké. (mondjuk úgy, visszaestem 90 %-ra)

Aztán rendeződtem, a kazincbarcikai Spartant végignyomtam, mint önkéntes (volt olyan kemény ez is, mint a pálya :-) vagyis úgy éreztem néha.... :-) de most már nem kerül pénzbe a jövő évi nevezésem.
(ugye az ideit, Eplényt muszáj voltam befizetni rendes áron. Mit mondjak, drága hobbi ez) viszont legkésőbb szeptembertől el kell kezdenem edzeni futni, mert ha nem, akkor megintcsak nem lesz értelme elindulni a versenyen.

Ja, és megjártuk Olaszországot is. Rengeteget gyalogoltunk, mert ugyebár várost nézni csak gyalogosan lehet. Különösebben nem volt bajom utána, éreztem a csípőmet, de szerencsére rosszabb nem lett. Úgyhogy bizakodó vagyok, viszont úgy érzem, egy ortopéd/sportorvost még meg kell keresnem a nyár folyamán...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése