2019. június 11., kedd

Eredeti meggyes piskóta

Azért írom, hogy eredeti, mert nálunk már nagymamám is így sütötte. Található sokféle recept a neten... és én nem mondom, hogy azok rosszak, mert igenis, lehetnek finomak, de az eredeti meggyes piskótába nem kell se vaj, se joghurt, se víz.

Tehát a (számomra) eredeti meggyes piskóta:
magozott meggy (ezt nem tudom meghatározni, a tepsi nagyságától is függ, de egy fél kg-nál biztosan több)
6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt

És az eredetiben ez sem volt, de én szoktam bele rakni még egy fél csomag sütőport, mert akkor biztosan feljön a tészta.

A meggyet kimagvazzük, majd szűrőben félretesszük, hogy kicsit csöpögjön ki a leve.
6 tojás sárgáját kikeverünk 6 evőkanál cukorral, majd a 6 tojás fehérjét habbá verjük, és óvatosan beleforgatjuk a cukros sárgájába. Majd szépen apránként hozzáadunk 6 evőkanál lisztet, és még mindig óvatosan, nagy körmozdulatokkal összekeverjük. (itt szoktam belecsempészni a sütőport is)

A masszát sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük.
(Az eredetiben először bele kell keverni a liszttel megszórt meggyet, és úgy a tepsibe önteni, de én itt is egyszerűsítettem: előbb a massza megy a tepsibe, és utána rápotyogtatom a lisztezett meggyet, de végül is, ez tökmindegy)

180 fokon 35 percig sütjük. (vagyis mindenkinek a sütője szerint)


Itt a példa, szerintem elfért volna még egy kis meggy, de most ennyi volt, és így is hamar elfogyott :-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése