2017. december 22., péntek

Régi iskolai történet... 80-as évek.

Réges rég, még középiskolában történt ez az esemény. Az iskola indított csapatot egy helyi tájékozódási futóversenyen. Nem is tudom, hogy keveredtem oda, akkor már szerettem futni (a legtöbb osztálytársammal ellentétben) de nem voltak kiemelkedő eredmények. Most a tanár küldött, vagy én jelentkeztem.... nem tudom. Természetesen hétvégén volt a verseny, tehát a szabadidőnket áldoztuk fel.
4-en voltunk a csapatban, nem ismertem őket, pedig egy suliba jártunk. Kaptunk egyforma pólót, amit a verseny után vissza kellett adni.
Egész jó csapat jött össze, megkaptuk a térképet, tájolót (akkor láttunk ilyet először :-)), és irány futni. Az erdőben volt a pálya, olyan részeken, ahol korábban még nem jártunk. (persze, akkor még volt szép nagy erdő...)
Arra emlékszem, hogy bekeveredtünk egy kerítéssel lezárt magánterületre, pedig a térképen egyértelműen arra vitt az útvonal. Nem számított, kerítést másztunk, kutya ugatott... egyszóval kalandos volt.

Ügyesek voltunk, dobogós helyen végeztünk. Nyertünk is valami utalványt, meg valami sportszereket. Ahogy csapattársam átvette a nyereményünket, és nézett volna bele a táskába
hogy mit tartalmaz a csomag, a minket kísérő tanár elvette tőle, hogy az nem a miénk, hanem iskoláé.
Kissé felháborodott -miért- kérdésünkre kifejtette, hogy az iskolát képviseltük, tehát az iskolának nyertünk, a miénk pedig a dicsőség. Hát köszi... Nem volt akkora értékű a nyeremény, hogy az iskolának annyira szüksége lett volna rá szerintem. 4 db pinpong szett volt a csomagban, és 4 db utalvány. Annyira egyértelmű volt, hogy a 4 csapattagnak szánták, de hát az iskolának kellett...
(megjegyzem, pinpong asztal sem volt, és az ütőket sem láttam használatban később soha)

Kissé rossz hangulatban voltunk ezek után, beszéltük is egymás közt, hogy érdemes volt a semmiért futni, és feláldozni a szabadnapunkat. Mert persze az iskolától semmilyen elismerést, köszönetet nem kaptunk.

Következő évben ismét meghirdették a versenyt, és természetesen megtaláltak minket is, hiszen olyan jól szerepelt ez a csapat az előző évben, induljanak most is. Először nem nagyon akarózott, emlékezve a tavalyi eseményre... de hát abban az időben, ha az iskola küldött, akkor kötelező volt menni.
Végül is jó buli volt, jó csapat, egye fene induljunk, úgysem volt más választásunk...

Megint jól szerepeltünk. Megint nyertünk. Vásárlási utalványt, meg valami sportszert, már nem is emlékszem, hogy mi volt. Most viszont okosabb volt a csapattársam, aki a nyereményért ment. Gyorsan kivette az utalványt és szétosztotta köztünk: -Tegyétek el gyorsan, mielőtt megint elveszik tőlünk.
El is tettük.
Jött a tanár, vitte a csomagot. Ennyi? -kérdezte. Ennyi - mondtuk :-) Megint vitte az iskolának, ahol meg ki tudja hova (kihez) került. Mert akkoriban így mentek a dolgok.

Egyébként az utalvány nem volt akkora hatalmas összeg. Kábé úgy emlékszem, értékre annyi, mintha manapság egy 10000 Ft-os utalványt nyerne a csapat, és azt 4 fele osztva nem lesz senki gazdagabb tőle, de azért egy gyereknek zsebpénz kiegészítésnek nagyon jól jön. Főleg, ha meg is dolgozott érte.

Ma már furcsa, viszont abban az időben ez egy teljesen elfogadott hozzáállás volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése