Áramszünet volt ma. Nem csak a mi házunkban, hanem az egész soron. Már láttam hazafelé menet, hogy itt bizony tök sötét a fél lakótelep.
Kicsit félelmetes volt a lépcsőház, mert nyilván gyalog kellett felmenni, és csak a kis akkus lámpák pislákoltak haloványan.
Otthon, áramszünet esetére mindig tartok a szekrényben egy könnyen elérhető gyertyát, és mellette gyufát, hogy sötétben is könnyen megtaláljam, ha szükség van rá. Persze a fiúk voltak otthon, amikor elment az áram, és ők ezt az elkészített gyertyát nem találták meg, (állítólag). Szerintem nem is keresték....
De azért leleményesek voltak, meggyújtották az adventi koszorún a gyertyákat, de nem ám kettőt, hanem mind a négyet!
Tehát erre értem haza, hogy milyen békés hangulat van a lakásban. A fiam azzal fogadott, hogy: -Visszamentünk az időben, mert régen is gyertyával világítottak este.
Azért úgy láttam, tetszett neki a dolog. Pedig ilyenkor se tévé, se számítógép, se dvd, se olvasni, se főzni nem lehet. Mit csináltunk? Beszélgettünk. Persze, máskor is szoktunk beszélgetni, de ez valahogy más volt, ez egy igazi, gyertyafényes beszélgetés volt. A két gyerek elővette a sakkot, gyertyát raktak a földre, és ott játszottak egy partit.
Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy lehet, időnként kötelezővé kellene tenni az áramszünetet, kellenek ilyen nyugodt, békés félórák a családokban.
Tanuljunk meg egy kicsit újra lelassulni ebben a rohanó, idegbeteg világban. Legalábbis nekünk jót tett, úgy érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése