Kötőtű

Kitaláltam, hogy kötök Bencémnek egy sapit. Kötőtű van, fonal van, és annyira jó kis egyszerű, fiús sapikkal találkoztam a neten, hogy kedvet kaptam hozzá, hiszen ilyet én is tudok... Elkezdtem...

Bence mellém ült, és nagy, csodálkozó szemekkel figyelte a munkámat.

-Jé, ezt így kell? De jóóóó! Ilyet én is akarok csinálni. Megtanítasz?

Hát, nem mondom, hogy nem lepődtem meg kissé a kérésén, meg hogy fiú létére érdekesnek találja a kötést, de hát végül is, miért ne?

-persze, hogy megtanítalak - mondtam - csak előbb keresünk neked egy kötőtűt, egy vastagabbat, hogy könnyebb legyen dolgoznod vele.

Közben elmondtam az apjának, hogy mit szeretne a fia. Erre elkezdett nevetni. Összeszidtam. -Nehogy meghallja a gyerek, hogy kineveted! Annyira lelkes, hogy nem veheted el a kedvét!

(persze, mondanom sem kell, hogy a kötőtűt nem találtuk meg. Pedig biztos voltam benne, hogy volt nekem valahol vastagabb tűm.)

Így hát, holnap első dolgunk lesz, hogy vásároljunk egy kötőtűt, hogy Bence is megtanulhassa ezt a dolgot. Nagyon kíváncsi leszek, mire jut majd.

Én, annak idején, picit későbben, ötödikes koromban tanultam meg, és emlékszem, nagyon szorosan kötöttem eleinte. Jól meghúztam, hohy biztos legyen :-)) Aztán kialakult. Középiskolás koromban több pulcsit is kötöttem magamnak. (jó sok időm volt... nem volt még net :-)))

De Bencémre tényleg kíváncsi leszek...