2012. június 20., szerda

Ez most futópálya vagy játszótér?

Írhatnám azt is címnek, hogy: Kretén szülők.

Mert sajnos, vannak körülöttünk, szép számmal. Az olyanok, akik el vannak ájulva a saját gyereküktől - ez még önmagában nem is lenne baj... viszont biztosra veszik, hogy mások is ugyanúgy el vannak ájulva az ő agyonkényeztetett, neveletlen gyereküktől. Na, ez már kissé gáz.

Mert ugye én futni a futópályára megyek. Ami nyilvánvaló, hogy erre van kitalálva. Azért nem megyek a játszótérre futni, mert nyilván nem akarok gyerekeket kerülgetni, gyerekeken, labdákon, kismotorokon átesni. Azt hiszem, ez eddig tiszta sor.
Viszont, ha a futópályára megyek, akkor azt hiszem, ott joggal várhatom el, hogy ne kelljen gyerekeket kerülgetni, valamint kismotoron, labdán, gyereken átesni.

Mégsem így van, mert a kretén szülő, (már bocs a kifejezésért) de nemhogy rászólna az édes kis gyerekére, hogy ne zavarja a futókat, hanem egyenesen beküldi egy labdával, hogy kicsim, ott bent labdázzál, jóóóó! Hogy ő meg nyugodtan tudjon beszélgetni a másik kretén anyukával (már bocs a kifejezésért) aki kismotorral küldte be a csemetéjét, azzal, hogy nézd csak, ott a versenypálya.
Az, hogy netán a futókat zavarják a kölykök, az fel sem merült bennük. Azt, hogy a jólnevelt kiskölyök megáll a futó előtt, szétvetett lábakkal, és ha a futó kikerüli (mert nem akar átesni rajta), utána hajítja a labdát...  anyukák meg észre sem veszik a nagy pofázásban. Lényeg, hogy a kölykök jól elvannak, anyuka jól elvan, a pályára meg ugyebár akárki bemehet.

Az, hogy nem tette szóvá senki, nem jelenti azt, hogy rendben is van. Nem akart senki kellemetlenséget, meg szóváltást, hiszen nem azért mentünk, meg ugye, ilyenkor nem a gyerek a hibás, hanem a kretén szülő, aki mindezt elnézi neki.

A másik oldala a dolognak, hogy a füves pályán fociedzés folyt. Sok unatkozó szülő nézte a gyerekét, vagy éppen örült, hogy van egy nyugodt órája, amikor nem kell a kölyökkel foglalkozni. Az unatkozó kistesót meg beküldik a pályára, hogy hagy menjen ő is focizni, csak hagyja békén anyucit, meg különben is, jaj de aranyos, hogy összeszedi a labdákat.

Csodáltam az edző türelmét, hogy nem szólt, amikor a kiskölykök nyilvánvalóan zavarták az edzést. Arról már nem is beszélve,. hogy azt lestem, hogy csóri kölyköt mikor fogja fejbe találni egy jól megrúgott focilabda. Mert anyukát különösebben nem zavarta.

 Azt viszont képtelen vagyok megérteni, hogy miért nem jó a kiskölyöknek ott kint, a lelátó körül labdázni, ahol a kutyát sem zavarja, miért kell másokat zavarni, csak azért, mert jajdedrága.

Azt meg már végképp meg sem említem, max. zárójelben, mint szigorúan saját véleményt, hogy sok szétfolyt, ellustult szülő csak mereszti a seggét, ahelyett, hogy kihasználná a szabad idejét egy kis mozgásra. Közben leshetné az edzésen lévő gyerekét, és lehet, hogy még jól is esne neki egy kis mozgás. Csak az egyiknek kellene elkezdeni.

(na, jó, tudom, hogy nem mindenki szeret mozogni, meg kifogás van bőven, még a fejemet is leharaphatják egyesek, hogy mit osztom itt az észt :-)), de magunkból kiindulva, amíg az én gyermekem úszóedzésen volt, addig mi anyukák (többen is) elmentünk a közeli erdőbe futni egy kicsit, vagy volt olyan, aki csak sétálni, és mire az edzés véget ért, már mi is végeztünk. Beszélgetni eközben is lehetett, és legalább valami hasznossal ütüttük el az időt, ha már várni kell a gyerekre)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése