Tehát az injekció után viszonylag jobban mozogtam, bírtam gyalogolni is, jobb napokon kb. 800 m-t egyszerre, pihi nélkül. De nagyon nem volt az igazi.
És mindig féltem, hogy visszaesek, és rosszabb lesz, ezért próbáltam kímélni magamat.
Jött a jó idő, előszedtük a biciklit is. Először csak keveset, majd többet tekertem, sűrűn megállva, pihenőkkel. Kicsit fájt, kicsit görcsölt az izmom, de rosszabb nem lett. Fogjuk rá, hogy bírtam. Hol jobban, hol rosszabbul. Ha nagyon rossz volt, a Diclac segített valamennyit. (diklofenák)
Március végén letekertünk 25 km-t. 3 pihenővel. Elindultunk, és én kb. 6 km után éreztem, hogy valami nem oké, muszáj megállnunk egy kicsit. Itt a pihenő közben elgondolkodtam, hogy vajon ha nem lesz jobb, hogy fogok hazatekerni. De aztán pihenésre kicsit jobb lett, mentünk tovább. Lassan persze, csak óvatosan, ahogy lehet, kímélve magamat. Következő pihenő 5 km után jött, itt kicsit hosszabban időztünk. Utána hazafélé tartva mintha elfújták volna a fájdalmat, úgy tekertem, mint régen. Csodálkoztam ezen, de örültem is neki. Így be mertem vállalni még egy "kanyart", plusz 10 km-t. Persze, pihentünk még egyet közben. Hazaérve fáradt voltam, de a fájdalom később sem erősödött.
Ott tartottam, hogy biciklizni bírok, gyalogolni még mindig nem. Gyaloglás után éreztem a görcsöket.
Ez az állapot maradt egy ideig, nem romlott, de nem is javult.
Úgy éreztem, kellene még injekció, hogy meggyógyuljon, de visszatartott az a körülményesség, amíg bejutok a szakrendelőbe. Maszek alapon meg ha nem muszáj, nem akartam menni, egyrészt nincs annyira sok pénzem, másrészt meg ott is rengetegen voltak.
Mivel a mozgáshiánnyal kűzdöttem leginkább, arra gondoltam, hogy mi lenne, ha keresnék egy sportorvost, hátha ő más szemmel nézi a dolgokat, és végre elfelejthetném ezt az egészet, mert így 3/4 év után, mert már nagyon úntam ezt az állapotot.
A sportorvos szinte azonnal fogadott. (egy jó pont) Végighallgatott, normálisan, és kérdezett, és figyelt a válaszomra. (még egy jó pont) Adott egy gyulladásgátló injekciót. (most már tudtam, hogy mire számítsak ezzel kapcsolatban) viszont azt mondta, hogy pihenjek, amíg fel nem szívódik. És menjek vissza e gy hét múlva.
Másnap voltam annyira önző, hogy egyszerűen otthon maradtam, és nem érdekeltek a munkahelyi dolgok. Persze, telefonáltak, hogy mikor megyek, meg nagyon kellenék... de mondtam, hogy egy napot otthon leszek, a többin pedig ha bemegyek, csak ülőmunkát fogok végezni.
Ugyanúgy 3 napig tartott, míg felszívódott a folyadék, viszont rengeteget jelentett, hogy legalább 1 napig pihenni tudtam, így nem volt annyira vészes, mint a múltkori.
Egy hét múlva visszamentem, mondtam, hogy javult, de még nem tökéletes. Azt mondta a doki, hogy adjunk neki még egy kis időt, és ha nem javul tovább, vagy rosszabb lesz, akkor ad még egy injekciót.
Most ott tartok, hogy napról-napra jobb. Még valami mindig fájdogál ott belül, de már nem annyira, és vannak pillanatok, amikor el tudom felejteni, hogy korlátozva vagyok a mozgásban. A gyaloglás is egyre jobb.
Igazából egy dolog miatt szedtem ezt így össze, ezt a kálváriámat. Így utólag, már okosabb az ember. Ha még egyszer kezdeném, nem kínlódnék tapaszokkal, kenőcsökkel, gyógyszerekkel.
Miért nem lehetett egyből injekciózni, amikor nem múlt el rögtön az elején???
Össze sem merem számolni, mennyi pénzt hagytam ott a gyógyszertárban. Mennyit tankoltam, mert mindenhova csak kocsival bírtam menni. Azt már meg sem említem, hogy egy vérvételből kiderült, hogy durván vashiányos vagyok, és nem tudom, ez összefügg-e a sok fájdalomcsillapító szedésével, vagy nem.
Szóval, ha tudtam volna az elején, hogy mit össze fogok kínlódni, két dolgot tettem volna.
1. kipihenem, tojok a munkahelyre, és nem hajtom magam fájós csípővel
2. egyből injekcióval kezdem a kezelést.
Ilyen egyszerű az egész.
vége (illetve mégsem, mert mégiscsak van folytatás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése