Volt a rendezvényen egy felfújható mászófal. Az én gyermekem kitalálta, hogy ő mászni akar. Ez csak annyiból volt furcsa, hogy a játszótéren a kis falon max. két fogásig jut fel, és onnan már lejön, ez meg egy szép magas mászófal volt....de nem számít, ha a gyerek mászni akar, akkor meg kell adni neki a lehetőséget.
Nem voltak sokan, így hát beálltunk az egyik sorba. Előttünk kisebbek, meg lányok olyan ügyesen felmásztak, mutattam is a gyereknek, hogy látod, oda kell lépni, keresni a jó fogást, felhúzni, kilökni magadat, látod, ők ügyesek, te is az leszel.
Amikor már csak ketten voltak előttünk, az én édes kisfiam kijelentette, hogy ő úgy érzi, hogy mégsincs annyi bátorsága, hogy felmásszon, és menjünk. -Sehova- mondom én, a kegyetlen szülő. Nem azért álltunk itt mostanáig, hogy megfutamodjunk! Ha a negyedéig jutsz fel, akkor is meg kell próbálni, te sem vagy ügyetlenebb, mint a többi gyerek. (ez hatott, megnyugodott, hogy nem kell a tetejéig felmászni)
Rákerült a sor, felcsatolták a biztonsági kötelet, és az én kicsi fiam úgy megindult, mintha mindig is ilyen falakon mászkált volna.....igen, két fogásig, majd ott megtorpant, kereste a helyet a lábának, fogást a kezének, de nem találta. Nézett lefelé, hogy lejövök! A hölgy, aki a kötelet kezelte, nagyon kedvesen segített neki, és bíztatta, mondta, hogy hova lépjen, hova fogjon.
Végül, ...én is meglepődtem... a fal 3/4-éig felmászott, és ott szólt, hogy le szeretne jönni. Amikor mutattam neki, hogy milyen magasan volt, (melyik betűig) mászott fel, úgy láttam, hogy ő is meglepődött a teljesítményén, és nagyon büszke volt magára, hogy végül elég bátorságot gyűjtött, és nekivágott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése