Iskolakezdés

Na, igen, az iskolakezdés.

Szóval, úgy kezdődött, hogy az édes gyermekem, aki kicsit izgatottan, de mégiscsak várta az iskolát, reggel kijelentette, hogy ő inkább mégsem akar menni. -Muszály? -nézett rám nagy boci szemekkel.

Persze, már korábban gyanús lehetett volna a dolog, mert amikor megvettem a könyveit, hazahoztam, és örömmel újságoltam, hogy nézd, itt vannak a könyveid, szép színesek, érdekesek, stb. Azt hittem, hogy az én könyvszerető fiam egyből ráront, és elkezdi nézegetni, ehhez képest egy satnya "jó"-val nyugtázta a dolgot, és a legnagyobb lelki nyugalommal játszott tovább a kisautóival.

Tehát, igen, muszály. Az oviba mégse mehetünk vissza, -mondtam- mert mit szólnának a kiscsoportosok. Tehát elindultunk. Szerintem olyan csigalassúsággal gyerek még nem haladt azon a téren. Persze, fel voltunk pakolva, mint a málhás szamarak, ugye táska, tömve könyvekkel, füzetekkel, akkor tornazsák, tisztasági csomag, az a tisztasági, amit be kell adni, a doboz, ami a padjába kerül, tele apróságokkal, ezen kívűl rajzlapok, gyurmatábla, meg a többi elsősöknek való cucc.... na, el lehet képzelni.

Ahogy beértünk az osztályba, én lerogytam az első üres helyre. Úgy szólt az anyuka, akivel megbeszéltük, hogy gymás mellé ülnek majd a kölykök, hogy -foglaltunk helyet, nem ide ültök?

-Jaj, dehogynem (csak kissé égett a pofám :-), de mondtam, hogy bocs, nem vagyok magamnál, nem bírom ezt a fajta málhás terhelést :-)

Miután mindenki a helyére került, mindenki megérkezett, le kellett sétálnunk az aulába, mert kezdődött az évnyitó. (ez is egy pozitív dolog, hogy nem a vasárnap délutánunkat veszik el, tartsák csak nyugodtan az első nap, szerintem a kölykök is jobban elviselik.

Az elsősök aranyosak voltak, csinálták, amit az igazgató néni mondott, feláltak, megfogták egymás kezét (csapatmunka) felnyújtották a kezüket (ki lesz a jó tanuló) meg ilyenek. Igazából nekik szólt ez az egész évnyitó, a többiek az osztálytermükben hallgatták a műsort. Volt persez vers is, ilyenkor mindig azon csodálkozom, hogy mi alapján válasszák ki a versmondó gyerekeket, ötből három biztos, hogy nyávogva, és énekelve mondja a verset, vagy csak nyekereg, mint aki bizonytalan a szövegben. Igaz, ovis korban kevés gyerek tud még szépen verset mondani, de azért meg lehetne találni őket.

Az ünnepség után visszamentünk a terembe, és a szülők szépen, finoman "el lettek hajtva". Mindenki menjen a dolgára :-) majd délután jöhetnek, akkor lesz egy szülői értekezlet.

 Ami még kissé fura volt, hogy direkt mondták a tanító nénik, hogy nem kell fekete-fehérben jönni, csak szép ruha, hogy ne farmerban-melegítőben legyen a gyerek, na, ehhez képest öszvissz 3 fiú volt, aki nem fehér ingben volt. Ja, meg egy hátrányos helyzetű kislányka, aki a fiam szerint kis ovis, mert nem is látszik 6 évesnek, na, ő volt kínai-rózsaszínben. A többi mind fekete-fehér.

Aztán egész nap csak az járt a fejemben, hogy vajon mit csinál az én nagyfiam? Vajon jól érzi-e magát? Válaszol, ha kérdezik? Mesél valamit? Izgultam, na.

Erre délután mivel fogadott, amikor érte mentem?

-Anya, ez sokkal jobb, mint az ovi!

Egész nap csak beszélgettek, ismerkedtek, játszottak. Körbejárták az iskolát. Persze, eleinte még érdekes. (Aztán később kezd valahogy unalmassá válni.) Persze, ezt nem mondtam a gyereknek. :-)

Érezze csak jól magát, úgyis oda kell majd járnia egy jó darabig. Akkor meg mindig jobb, ha szívesen megy.