Előrebocsátom, hogy nem időrendben teszem fel majd az írásokat, hanem csak úgy, kedv szerint. Egy bulgáriai utazás már gépen van, volt régen egy weboldal-kezdeményem, ott olvasható volt. Majd áthozom ide is, de szigorúan csak folytatásokban :-))))
De pár szót írok az első útinaplómról, ami ugye nincs már meg.
Történt még a nagy szocializmus idején, a piros útlevelek korában, hogy meghívót kaptunk egy ritkán látott -távoli- rokontól, a nagy Szovjetunióba. Persze, akkoriban még nem lehetett csak úgy, össze-vissza utazgatni, ha Ungvárra kaptad a meghívót, akkor csak ott tartózkodhattál, ha Munkácsra, akkor csak ott. Kirándulásról szó sem lehetett.
A -távoli- rokonok közölték, hogy van nekik egy -sosem látott- rokonuk, Odessában, aki meghívta őket a tengerparti nyaralójába, és ha már ott vagyunk, menjünk mi is, lényegében elférünk. Persze, kockázat volt, a felnőttek nem szólaltak meg magyarul, nekünk kölyköknek is a lelkünkre kötötték, hogy ha 3-ik személy hallótávolságba ér, akkor dugulás, mert ha lebukunk, akkor jaj nekünk. Nem volt ez vicc akkoriban, azóta talán már elévült, és nem csuknak le azért, hogy én itt bevallom, mit követtünk el a cccp ellen :-)) Igaz, már CCCP sincs.
Szóval, sokáig vonatoztunk, átszálltunk Kijevben, és végül megérkeztünk Odesszába. (A város különösebb hatást nem tett rám) Megtaláltuk a rokont, megtaláltuk a nyaralót, de olyan sár és hordalék volt ott a parton, hogy nem lehetett megközelíteni. Mintha a mocsár közepén állt volna, a szagról nem is beszélve. Hamar megszületett a döntés, hogy itt ugyan nem nyaralunk.
Aztán valahogy jött az ötlet, hogy most indul egy nagy tengerjáró kirándulóhajó, amelyik minden nap máshol köt ki, és 1 hét múlva érkezik vissza Odesszába. valahogy sikerült feljutni rá, azt csak gyanítom, hogy nem ment egyenes úton, mert nem hogy kabin, de még ágy sem jutott mindegyikünknek, de ilyen aprósággal akor nem foglalkoztunk. Belecsöppentünk a szovjet szocialista luxusba... és nem is volt rossz. Még Pepsi kólát is ihattunk! A hajó éjszaka ment, reggel kikötött, egész nap strandolhattunk, vagy várost néztünk, este pedig indultunk tovább. Így jutottunk el a mai Grúzia területéig, a Fekete tengeren hajózva. Jó volt.
Ezt mindent szépen le is írtam az útinaplómba. Persze, haza nem hozhattam, mert az okos rokonom kitalálta, hogy nem hozhatom haza, mert ha a határon elolvassák, akkor lebukunk. Na, persze, a ruszki határőr, aki azt sem tudta magyarul, hogy jónapot, majd pont leül a csomagok mellé, és egy gyerek kézírását kezdi el olvasni, mi? Na, mindegy, nem engedték, hogy hazahozzam, otthagyni meg nem akartam. Így hát fájó szívvel megsemmisítettem, és csak néhány, elég rossz minőségű fekete-fehér képem van arról az útról. Meg ami a fejemben megmaradt.
Az utána következő útinaplóimba viszont már senki sem szólt bele, így azok ott figyelnek a mai napig a könyvespolcomon. Örülök, hogy megírtam, nagyon nagy kincs lett ez az évek múlásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése