Gyerekkori emlékeim

Childhood Memories

A játék lényege

1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyermekkori emlékeidről.
2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot!
3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a "díjat" kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!

Ezt a labdát Bodza dobta nekem. Örülök, hogy rám gondolt, és az én élményeimre (is) kíváncsi. Szívesen eleget teszek a kérésének, éppen ezért nem is tudom, miért megy ez ilyen nehezen?

Először is, milyen emlékek? Tárgyak? Tájak? Történetek???

Magam is meglepődtem, hogy amikor úgy belegondoltam az emlékeimbe, hogy mit is írjak, valamiért a negatív dolgok jöttek elő. Sőt! Többnyire csak negatívak. Persze, ebből nem kell azt a téves következtetést levonni, hogy esetleg nem volt szép a gyerekkorom. Nagyon is jó volt, csak épp nem annyira szokványos. Mondhatni, nem éppen átlagos. Illetve, nem olyan, mint a többieké. De ebbe most inkább nem mennék bele, mert még reggel is mesélnék. :-))

Inkább menjünk sorban: Tárgyak. Sajnos, itt az első negatív dolog. Nagyon sok dolgot megőriztem, szinte az egész gyerekkorom emlékeit. Gyűjtemények, naplók, játékok.... mikor elköltöztem otthonról, levittem az egészet a pincébe, hogy ha majd lesz saját lakásom, akkor majd elviszem. A pincét viszont elöntötte a talajvíz, így a tárgyi emlékeim elvesztek.

Tájak. Nagyon sokat kaptam ezen a téren, nem csak Magyarországot jártuk be, hanem külföldre is, sok helyre eljuthattam. Ez sokat jelentett élményekben, viszont hátrány volt az iskolában, hiszen abban az időben csak a szovjet barátság létezett.

Történetek. Itt nagyon nagyon sok minden szembe jutott, hogy mit is meséljek, de hát mindent mégsem zúdíthatok ide. Így elmesélem az első történetet, ami eszembe jutott.

Ovis koromban egyedül jártam haza, akkoriban ez természetes volt, az ovi a szomszéd utcában volt, és forgalmas úton sem kellett átmenni. Amikor iskolás lettem, a barátaimmal sokszor csavarogtunk az ovi felé is. Egyik alkalommal kint játszotak az udvaron a kiscsoportosok, köztük a kistesóm is. Észrevett, és odaszaladt a kerítéshez. Mondta, hogy jönni akar velünk, haza. Én mondtam neki, hogy nem szabad, várja meg anyucit, és vele majd hazajön. De a tesót nem lehetett meggyőzni, ő jönni akart. Már láttam, hogy nem volt túl jó ötlet az ovi közelébe menni, ezért minnél hamarabb el akartam húzni onnan. Mondtam a tesónak, hogy:-te maradj itt, -és mi a haverokkal együtt hazafelé vettük az irányt. Igen ám, de az ovi kapuja nem volt bezárva, és a tesó -élelmes kiskölyök volt- egyszerűen kisétált rajta, és szaladt utánunk. Még akkor is mondtam neki, hogy menjen vissza, nem szabad hazajönnie, de ő nem tágított. Így hát megvontam a vállam, és hazajöttünk. Anyukám persze, ment a tesómért az oviba, de nem volt meg a gyerek. Az óvónéni a legnagyobb lelki nyugalommal kijelentette, hogy a gyereket elvitte az apukája. Igen ám, csak éppen az apuka azon a héten éppen vidéken volt. Anyukám sietett haza, és akkor látta, hogy ott játszunk a ház előtt. Azt hittem, hogy le fog szidni, de nem így történt. Csak kérdezte, hogy miért hoztam haza a tesót, én meg mondtam úgy, ahogy volt, hogy én nem hoztam haza, hanem csak meglátott, és jött ő egyedül is. A végén csak nevettünk az egészen, és persze nem kellett sok idő, hogy a tesóm is egyedül járjon haza az oviból.

Ebből viszont azt szűröm le, hogy mennyivel biztonságosabb volt akkor a világ, mindig volt egy jó szomszéd, aki figyelt a gyerekekre, és egyáltalán, nyugodt szívvel ki lehetett engedni a gyereket az utcára, anélkül, hogy rettegtek volna a szülők, hogy valami baja esik. Ráadásul, sokkal önállóbbak voltunk, pedig a mai gyerekek is képesek lennének tájékozódni, csak hát a körülmények változtak, nagyot.